Betétdal28: "Májbajos zenében gondolkodom" - Simonyi Balázs

Semmi nem tud úgy feldobni egy filmjelenetet, mint egy jól eltalált zeneszám. BETÉTDAL című cikksorozatunkban a legmenőbb magyar rendezőktől kérdezzük meg, hogy ők melyik filmes zenehasználattól lesznek libabőrösek, illetve melyik az a dal, amit mindenképpen szeretnének belerakni egy filmjükbe. Ezúttal Simonyi Balázs válaszol, az egyetlen magyar filmrendező, aki zsinórban nyolcszor futotta le a 246 kilométeres Spartathlont.

Simonyi Balázs gyerekkora óta foglalkoztatott szinkronszínész (ő Bart Simpson magyar hangja, de többször szinkronizálta Macaulay Culkint és Elijah Woodot is), a Momentum Társulat alapítója, díjnyertes fotós és újságíró, valamint rendezett két tucat rövidfilmet az elmúlt húsz évben, köztük az egysnittes Finálét, a gőgös magyar filmeseket karikírozó (terep)SZEMLÉ-t és annak folytatását (Tóth Barnabással közösen), a Cannes-ig jutó Mandarin, illetve a Venczel Vera fantasztikus alakítását felvonultató Terminalt.

Legismertebb munkája az HBO GO-n megtekinthető, de annak idején a mozikban is vetített ULTRA című egész estés dokumentumfilm, amely öt olyan embert (köztük saját magát) mutat be, akik arra vetemedtek, hogy lefutnak egy ultramaratont. Balázs jelenleg öt különböző futós podcastot vezet, készített egy két és fél órás dokumentumfilmet Földessy Margit színiiskolájáról (ahova ő maga is járt), illetve számos kisfilmet a januárban nyitó Magyar Zene Házának.

Melyik a kedvenc filmjeleneted, ami alatt egy zeneszám szól?

Jól megszopattál ezzel a körkérdéssel. Nem véletlen, hogy március óta kotlok rajta, miközben a kollégák már széttorpedózták a pályát. Arra már gondolni sem akarok, hogy én írom meg helyetted a cikket, amiért téged honorálnak.

Nem véletlenül mondta David Coverdale (Deep Purple) egy sajtóérdeklődésre, hogy "zenéről beszélni olyan, mint lerajzolni egy focimeccset". Túl nehéz kérdésekre vagy túl sok válaszom van, vagy tanácstalan vagyok. Mert micsoda megkötés az, hogy score-t nem lehet írni, csak konkrét dalt? Hát a jó score-ok egy filmben jó helyen dallá magasztosulnak.

Az utolsó mohikán folkzenés véghajrája? A Twin Peaks-főcím basszusgitár-szinti felelgetése? A profi vonós sirámai? A Tarr-filmek tangóharmonikája? A Kill Bill pánsípolása? A semmi ágán kézigránát-jelenete?

És mi van a diegetikus dalokkal: Rocky Horror Picture Show, Jézus Krisztus Szupersztár, Hair, A Fal?

És mi van Hanekével, aki szerint a zenei aláfestés egy szükségtelen dramaturgiai mankó, a rendező gyengesége és giccsgyanús mutatványa? (Már ő is szelídült azóta.) Pláne ha még szöveg is társul hozzá, ami vagy illusztrál, vagy erőszakosan aláhúz, vagy félreviszi a figyelmet.

Halálos kombó a mozgókép + zene, mégis imádjuk mi, filmesek. Bár én mindig is zenész szerettem volna lenni, de így sikerült. A hét év hegedű, négy év dobolás, 15 év szaxofon és a kiegészítő hangszerek (gitár, zongora) pont csak tovább nehezítik a válaszadást. De ha választani kell, akkor több is van, ezek leginkább - ahogy már a fenti felsorolásból is látszott - zárójelenetekhez kötődnek.

Gyerekkoromban a Hair. Ahogy Berger bevonul a szállítórepcsi sötétjébe a "That's me"-t kiáltva. (Let The Sunshine In). Nem mellesleg kurvajó a dal basszusfutama, és ahogy az egész csak fokozódik végeérhetetlenül.

Kamaszként Rózsa János Félálom című filmjének Presser-zenéit szerettem. Van egy fantasztikus Máthé Tibor-beállítás benne (25:13-tól az alábbi videóban), amikor Hajdu Szabi (a magyar Berger) és Szabó Dani bringáznak vissza vidékre, az út hepehupás, kel fel a nap és azt énekli a dalnok, hogy "Ha nem lehet egy kicsit Amerika, lehetne teljesen Ázsia. Valami más, az lenne jó nekem." Nem is értem, miért mondják, hogy nem készült még film, pláne jó film a rendszerváltásról. Ez az a film, ráadásul 1991-es, magic touch. Ugyancsak a Félálom végén van az egyik legszebb instrumentális zenés filmjelenet, amikor a három rivális srác, az erdélyi Rita és a kis koldusmaffiózó együtt fotózkodnak egy automatában, feledve minden bajt, és csak szól Presser szájharmonikája. Kicsit Megáll az idő-s utóérzet, de nem bánom.

Felnőttként az emlegetett Megáll az idő csillagszórós zárójelenetének dala tér vissza gyakran a fejembe-szemembe. Májbajos* dal magyarságkapszulával, amire ráharapva minden benne van: életérzés, korszellem, ilyenek voltunk/vagyunk.

Hatással volt, van még:

Lukas Moodysson Együtt című filmjének vége és végefőcíme (Abba: SOS). Erről a rendező maga is azt mondta, hogy csak a svédek értik igazán, hogy miért van a filmben, és mit jelent.

A Micsoda nőben Julia Roberts visszafogott bánattal utazik a limuzinban egy szokatlanul hosszú snittben. (Roxette: It Must Have Been Love).

The Sound of Silence (Simon & Garfunkel) a Diploma előtt végén, ahogy beindul ritmusra a sárga busz távolodásával. Dal és film és Ben Braddock (Dustin Hoffman) és Elaine Robinson (Katharine Ross) tökéletes házassága. Eleve ebben a filmben csak tökéletes dalok vannak, és a film is perfekt. Együtt pedig a négyzetre kerül Mike Nichols műve.

Kakukktojás: egy nyitódal. Az És megint dühbe jövünk beröffenése lóversennyel, kaszinóval, agarakkal, banánlabda-hajítással (Oliver Onions: Brotherly Love).

Melyik dalt szeretnéd mindenképpen használni egyszer egy filmedben, és milyen jelenetet képzelsz el hozzá?

Volt már pár ilyen próbálkozásom. Az ULTRÁban fel akartuk használni kísérőzeneként a Placebo Running Up That Hill-coverjét. Ők még oda is adták volna 10 000 fontért, de Kate Bush (aki az eredeti dalt jegyzi) menedzsmentje nem engedte. Ugyanígy belebuktunk a Radiohead Pyramid Songjának licenszelésébe: ők azon akadtak ki, hogy nem a dal részletét akartuk használni, hanem a 800%-ára lassított verzióból kiszedett részeket.

Viszont 2006-ban Háy János tök együtműködő volt, amikor az Originál Láger című novelláját filmesítettem meg, még az eredeti felvételeket is elküldte. Ez az ő kamaszzenekara volt 1981-ben, és a super 8-ra forgatott rövidfilmben el is játszunk pár dalt tőlük. Igaz, a film nem tetszett Jánosnak, szerinte kopaszkutyás.

Én többnyire "májbajos" (magyar vagy nemzetközi) zenében gondolkodom, a szöveg másodlagos.

*Májbaj = savanyú, sírva vigadós, balázsfecói depresszióval fűszerezett, a reményt egy pillanatra megcsillantó, majd mélybe zuhanó, fájdalmas szerzemény, amibe belefér a parlandózás. Ez lehet bárzongorás nóta (lásd Megáll az idő), musicaldal (például Fényév távolság, kábé a magyar The Show Must Go On), egyszálgitár, nagyzenekaros táncdalfesztivál-sláger, bármi. Gyakran a moll7, major7 váltogatásra épül, vagy a klasszikus IV-V-I akkordozásra.

Ilyen például Tarcsi Zoltán – művésznevén Jolly – mulatószenész dala, a Sírjon a hegedű. Ezt paradox módon zongorán adja elő. Amennyire slejmesnek vagy giccses bugyutának tűnik, jó helyen, jó időben egy filmben tutira ütne. Vannak azok a közép-európai, kölcsön-európai filmjelenetek, amikben a reménynek, iróniának, deprimáltságnak és túlhajszoltságnak van egy olyan kevercse, amibe az ilyen típusú filmdal – s így a nézői szívekbe és fülekbe is – beletalál.

És leginkább valami olyan képet látok ezekre a májbajos számokra, hogy a főhős valami katasztrófa, világégés, káosz közepén végigsétál, dőlnek össze a dolgok körötte, pont mögötte és előtte, naplemente vagy szél és eső, ő csak megy tovább rendületlenül, miközben a dal alapján egyértelmű, hogy hiába sétál el, mint Antonio 'El Mariachi" Banderas a naplementében, hanyagul hátára vetett gitárral és gépkarabéllyal, ő is rosszul végzi. Erre a jelenetezésre több dal is megfelel:

A beszédes című Exit Music (For a Film) a Radioheadtől vagy a Fake Plastic Trees. 

Eclipse a Pink Floydtól.

Anima Sound System: Még, még. 

As I Sat Sadly By Her Side Nick Cave-től.

A Hiperkarma Üres című dala. (Itt Bérczesi Robi vonul a csatatéren, de pont úgy, mint ahogy Máté Péter sasszézott az Azért vannak a jóbarátok-klipben a szalonnát sütő S. Nagy István és Som Lajos asztaltársasága között).

Lelkemnek igen kedves májbajos dal Gergely Robi Emmanuelle-feldolgozása, főleg a Szigeten forgatott, a '90-es évek videótechnika-arzenálját felvonultató klippel. Ez annyira beütött, hogy pár éve elkezdtem tribute-videókat csinálni gergelyrobis helyszíneken, ahol ezt a dalt éneklem. Már van közel harminc a világ minden tájáról, hasonló videófilterezéssel. Valószínűleg mindez azért van, mert gyerekként ronggyá hallgattam a Filmslágerek magyarul 1-2 kazettákat.

A film, amit épp próbálok – hasonlóan májbajosan – áttaszigálni immár öt éve a finanszírozás erdején Mécs Mónival, abban egy konkrét dal van (lenne), amúgy semmi zene. Ez egy szívbemarkoló Joe Dassin-sláger: vagy az Et si tu n'existais pas vagy a L’été indien.

Egy kakukktojás itt is akad. Ez a szám régóta fel van írva a noteszomba (filofaxomba). Ez pedig a Vidámpark (a megboldogult Őz Zsolt zenekara) Nastassja Kinski című dala. Egy sodró lendületű, humoros Dyga Zsombor-film intrójába vagy egy másik, még el nem készült, a rendszerváltozás Magyarországáról szóló filmbe illik. Kócos, lüktető, feel good.

Episztolám befejezem. Köszönöm a lehetőséget, hogy végiggondoltattad velem, és egyben bazdmeg, mert valami tuti eszembe jut, miután rányomok a Küldésre.

kérdések: Varga Ferenc
headerfotó: Kelecsényi Vera
headerfotó neve: Egy Weltmeister imitálja a Werckmeistert