Most már én vagyok a klasszikus, és magamat idézem - Rec.hu

2021.09.30. 12:00, RRRecorder

stone_sober.jpg

Lehetsz viharkabát egy emberöltőn át. Magas szintű guruk képzelete által teremtett lény. Varázslókat és gombákat kerestek. Magányos út, egy hiphop zene szól. Együttérzés és bénultság, rockos-jazzes-gamelános bőségszaru, ki a barlangból, mély eksztázis. Éjjeli pillangók a fonodában. A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.

A különleges zenekar a magyar színtéren - sőt, londoni kiadójuknak, a RareNoise-nak köszönhetően a kalandos zenék iránt érdeklődő külföldi lapok is felfigyeltek rájuk. Legutóbbi lemezük, a Summa a Recorder egyik kedvence volt 2017-ben. "Szabad zenélés, ami magával sodor, legyen szó improvizatív rockról, durva zúzásról, tétova szemlélődésről vagy akár afrikai hatású finomságokról. Úgy sokszínű, hogy közben átüt rajta, hogy egy nagyon összeforrt zenekar munkája" - írtuk róla. A III című album az eddig már megismert világba új hatásként behozza a dél-kelet-ázsiai hagyományos zenék világát. Ezt erősíti Győrfi Dóra énekesnő jelenléte több számban (rajta kívül Bolcsó Bálint működik közre elektronikán). De ahogy nemrég, különleges klipjük premiercikkében írtuk, van olyan számuk is, amit "tuareg punknak" neveznek.A különféle hatások, irányok szétszálazhatók, ha muszáj, de az a lemez fő erénye, hogy tökéletes természetességgel tudnak együttműködni. Ellenállhatatlan lendülettel játssza végig az albumot Mészáros Ádám, Hock Ernő és Halmos András; úgy visznek magukkal, hogy nem igazán van értelme azt nézegetni, hogy na most akkor a rockolásra itt egy szabadabban zenélős rész jött, amit aztán egy ázsiai dallam fogott össze újra stb. A lemezt a 24.hu mutatta be. Lemezbemutató koncert: november 8., Trafó. Facebook


Az ék legutóbbi kiadványa egy - itt a Recorderen debütált - EP volt 2018 végén. A nemrég megérkezett harmadik album előtti hosszabb várakozást részben az magyarázza, hogy 2020 januárjában már felvették egyszer az anyagot, de nem voltak elégedettek az eredménnyel, és idén az alapoktól kezdték újra (és talán az is közrejátszhatott ebben, hogy Lee Olivért mostanában sok helyre hívják). Az Out Of The Cave című eredmény igazolja az erőfeszítést, hiszen egy alaposan átgondolt-kidolgozott, egyben igen hangulatos és kifejezetten szépen megszólaló lemez lett; leginkább visszafogott, helyenként az elektronikával is kacérkodó rockzene. Ahogy Lee Olivér a Kultúra.hu-nak mondta: "Platón közismert barlanghasonlata miatt lett Out Of The Cave a lemez címe. Egyszer csak rájöttem, hogy az egyik dalt ez ihlette, aztán ahogy hallgattuk a felvételeket, szépen lassan kiderült, hogy lényegében az összeset átjárja a gondolat, a személyiségfejlődés témája. Azt hiszem, ez egy szép példája a tudattalan alkotásnak." Lemezbemutató koncert: október 7., InstantFacebook


A Tulpa a grunge-ból, progresszív rockból, némiképp a pszichedéliából keverte ki a hangzását. Tavaly jelent meg How to Create… Part One című bemutatkozó EP-jük, amit nemrég követett a második rész. Ezen még erősebbek a hard rockos hatások, klasszikus riffek, illetve egységesebb is lett az első résznél. A klasszikus, illetve a kilencvenes évekbeli rock rajongóinak mindenképpen ajánlott. A Tulpa maga új zenekar, 2019-ben alakult, de tagjai benne vannak vagy voltak ismert együttesekben: Ozone Mama, Fish!, Jóvilágvan, Trick, Superunknowns; a producer pedig Mihalik Ábel és Vári Gábor volt. A név egyébként a tibeti misztikából jön, "magas szintű guruk képzelete által teremtett lényt jelent" a sajtóanyag szerint. Lemezbemutató koncert: október 1., Uránia. Facebook


MC Ron
magyar származású, de Svédországban született, tinédzserként kötelezte el magát a hiphop mellett. Ugyan angolul rappel, azért a magyar színtérhez is kapcsolódik. Új albuma, a Without You There Would Be No Me a magyar szcéna egyik kulcsfigurája, a 2018-ban elhunyt DJ Zefil előtt tiszteleg, emiatt a boom bap dominál rajta, de van azért a klasszikus nyugati parti hangzást megidéző darab is. A számos vendég között ott van Masta Ace és a svéd rap egyik meghatározó alakja, Dogge Dogelito. Mohamed Fatima több számban énekel, Busa Pista, MC Gőz és Kemon szerepel a Fantasticban (Busa aranyköpése lett e cikk címe); a Nemzeti italbolt című igen mókás dalban pedig két felvidéki magyar, Jakuza Ritual és Čeku is hallható. Az Outróban pedig Zefil is megszólal felvételről, illetve a szcéna szereplői emlékeznek rá. Facebook


Új elektronikus zenei kiadót indított MATO és 7mirror Phonoda néven, ami egyrészt a vinylre utal (bár a megjelenések digitálisak), másrészt "a Fonoda pedig a srácok lakhelyén, Miskolcon egy híres-neves textilgyár neve volt a szocializmusban. A gyár ugyan már nem működik, de a mellette lévő utca még ugyan ezen a néven létezik, ami manapság leginkább a rajta illegő-billegő 'éjjeli pillangók' munkahelye" - olvasható a bemutatkozásban (egyébként a honlapon látszik, hogy blog, mix- és videósorozat stb. már a kiadó elindulása előtt is futott ezen a néven). Az első EP-n az egyik számot a két alapító jegyzi, a másikat Grema. Mindkettő a deep house és a dub techno közé helyezhető, egyszerre hallgatós és táncos, minőségi darab, 8-10 percben. Phonoda honlapFacebook7mirror FacebookGrema Facebook

Дeva márciusban jelentette meg eddigi legjobb dalát, az elvarázsoló Witchcraftot, most pedig érkezett hozzá egy kis remix-EP. Az a capella változat után iamyank több meglepetést is tartogató remixe következik; Kelemen Kristóf változata az eredetihez hasonlóan puha elektronika, de annál melankolikusabb. Facebook


A Quantum Natives egy kiadó és egy audiovizuális művészkollektíva; kiadványaikról a kísérleti elektronikus zenével foglalkozó lapok írnak, de szerepeltek már olyan jó nevű kortárs művészeti intézményekben is, mint az ICA. A honlapjuk így néz ki, vagyis nem éppen egy normális kiadói oldal. Itt jelent meg Alley Catss új albuma; bátrak megpróbálhatják megkeresni a honlap-térképen, de itt van egy letöltő link (lejátszható módon csak az alábbi egy szám van fent). A compassion & paralysis a korábbi Alley Catss-lemezeket folytatva hol tánczenei formákhoz nyúl, hol ambienthez, ám időről időre kilép a keretek közül és digitális káoszba fordul. Mi több, most néha még (hyper)popos részletek is felbukkannak a zenefolyamban, ami nem csökkenti a rejtélyességét. Facebook


Szokás szerint egyszerre több Psychedelic Source-kiadványról is be tudok számolni. Ambrus Bence immár negyedik szólólemezét jelenteti meg, a tavasszal kezdődött Gardenside Ambient Sessions-sorozat második darabját. Ezúttal a kertből leginkább a madarak éneke hallatszik; a gitár témái most határozottabbak, valamint többször tibeti hangtálakat is hallunk. De az továbbra is igaz, hogy igen erős hangulatfestő zene ez. A Pilot Voyager az ukrán Fantazery fesztiválon járt, a felvétel talán ennek köszönhetően igen energikus (igaz, a Dark Flood nagy része elszállósabb, de a végén az is kifejezetten erős lesz). A kísérőszöveg szerint a zenekart megrázta az áram a színpadon, továbbá a Kárpátokban újonnan szerzett barátaikkal kerestek "varázslókat és gombákat", megtapasztalva "a természet világos és sötét oldalát is". A külön zenekarmegjelölés nélkül kijött Blues for La Vieja album jammeléseinek Tasos Nikosz Vangelisz (Third Planet) dobjátéka ad különleges ízt.  Legközelebbi koncert a kiadó zenekaraival: október 16., AuróraPsychedelic Source Records FacebookPilot Voyager Facebook


Szintén pszichedelikus, de emellett alteros és garázsrockos is a Stone Sober. Az ismertető szöveg szerint szokták őket hasonlítgatni a White Stripeshoz (mondjuk a fiú énekes-gitáros-orgonás + lány dobos felállás miatt ez gyakorlatilag elkerülhetetlen) és a Royal Bloodhoz is, de Deep Ecstasy című bemutatkozó EP-jük korántsem kópia. A címadó, négyperces számban egy-egy téma több arcát mutatják meg, a Doughnut pedig sikerrel hozza össze a ritmikai ravaszságot az elsöprő lendülettel. Ugyanez igaz a YouTube-csatornájukon található két koncertfelvétel közül az Overdose-ra is. (Ők láthatók a nyitóképen.) Facebook


A bajai Heavenhike második lemezének címe: ElőreBeSzólunk. A groove-os, olykor a hiphophoz, máskor a jazzhez is közel merészkedő funk-rock dalok csípős, ironikus szövegeket tartalmaznak, ipari mennyiségű szójátékkal. A lemezt számról számra a Lángoló cikkében mutatta be a zenekar. Lemezbemutató koncert: október 28., FészekFacebook


Összeállítás: Rónai András

https://recorder.blog.hu/2021/09/30/most_mar_en_vagyok_a_klasszikus_es_magamat_idezem_rec_hu
Most már én vagyok a klasszikus, és magamat idézem - Rec.hu
süti beállítások módosítása