A Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája a Marvel-széria huszonötödik felvonása, az idei évben csak egy a négy MCU-film közül, egyvalamiben viszont az első: a hongkongi és kínai mozi egyik legnagyobb sztárja, Tony Leung Chiu-wai eddig még sosem állt nyugati produkcióban kamerák elé. Hogy ez miért ilyen jeles alkalom? Tekintsük át a színész bámulatos karrierjét! Ez a cikk először a Recorder magazin 87. számában jelent meg.
Senki sem tud úgy vágyakozni a filmvásznon, mint Tony Leung. Csendesen vagy puhán mormolt narrációval, egyetlen szempillantással, apró ajakgörbítéssel. Közel negyvenéves karrierje során bőven játszott felejthető akciófilmekben és blőd vígjátékokban is, a nyugati közönség ázsiai művészfilmek iránt fogékony rétegét viszont azzal a pár tucat szerepével hódította meg, amelyekben végtelenül kifejező módon formál meg bánatos szerelmeseket. De igaz az is, hogy ezt a képességét bombasztikusabb műfajokban is képes volt kamatoztatni.
A szerepformálásaiban alkalmazott érzelemgazdagság részben alkati dolog, de nemcsak arról van szó, hogy egy szép ember szépen tud nézni, és ezt szépen lehet fotózni. A hongkongi születésű színész életrajzi adalékai közül formatív élménynek tűnik, hogy nyolcéves volt, amikor szerencsejátékos apja otthagyta a családját. „Az iskolámban nem sok gyerek nőtt fel csonka családban. Másmilyennek éreztem magam” – meséli Leung kevés interjúi egyikében. Saját elmondása szerint teljes személyiségátalakuláson ment keresztül a trauma hatására. „Senkinek nem beszéltünk róla, az osztálytársaimnak sem mertem, és elszigetelődtem. Ezért szeretek színészkedni: végre ki tudom fejezni az érzéseimet, amiket oly sokáig nem lehetett.”
Az introvertált, visszahúzódó fiatalemberré cseperedő Leung első munkáit a sztárcsináló TVB tévéállomás népszerű sorozataiban kapta, és már ekkor felfigyeltek rá a kor legmenőbb fiatal rendezői. Első nemzetközi áttörését a tajvani Hou Hsiao-Hsien 1989-es A szomorúság városa című történelmi tablója hozta el: az Arany Oroszlán-díjas filmben Leung süketnéma karaktere szimbolizálja a japán megszállás alól felszabaduló Tajvan kezdeti optimizmusát, majd pár év alatt bekövetkező illúzióvesztését a Kuomintang terrorja alatt.
 |
| Tony Leung a Sanghaj virágai című filmben |
Nyílt, naiv, apránként megtörő figurát játszott egy évvel később a Golyó a fejbe című háborús eposzban is, ami a hongkongi aranykor sztárrendezője, John Woo Vietnám-filmje, A szarvasvadásza és Apokalipszis mostja egyben. Ben egyike három szerencsevadász fiatalnak, akik a háború sújtotta Vietnámba menekülnek egy bűncselekmény következményei elől és a meggazdagodás reményében; az ő szemével látjuk, ahogy barátai meghasonlanak vagy elaljasodnak a háború poklában, és vele próbáljuk átvészelni a jellegzetes Woo-féle erőszakorgiákat, amik itt kiüresítik a lelkünket.
Leung hű maradt a rendezőkhöz, akik megajándékozták korai jelentős szerepeivel – John Woo-val együtt dolgozott A fegyverek istenében (Hard Boiled), ahol Chow Yun-fat oldalán, beépített zsarut alakítva tanulhatta ki az akció-koreográfiák filmezését (majd később a Vörös szikla című két részes nagyeposzban), míg Hou Hsiao-Hsien Sanghaj virágai című drámájában két kurtizán között passzívan tépelődő kuncsaftként tért vissza. Ez utóbbi már egy új korszakot fémjelez, A szomorúság városával összevetve szembeszökő, mennyivel kevesebb eszközzel dolgozik: a mimikát, külső gesztusokat szinte teljesen nullára csavarja, mégsem lesz tőle érzelemmentes.
 |
| Chow Yun-fat és Tony Leung A fegyverek istene című filmben |
A változás Leung nagy rendezőpartneréhez, Wong Kar-wai-hoz köthető, aki legfőbb múzsáját találta meg a színészben, és akinek a spontaneitást, véletlenszerűséget előnyben részesítő, kaotikus munkamódszere arra ösztönözte Leungot, hogy még inkább lehorgonyozza magát a természetesség talajára. Hét közös filmjük az 1990-es Vadítóan szép napok (Days of Being Wild) zárójelenetével indul: egyszer csak feltűnik a semmiből egy férfi, aki addig nem is szerepelt, egy alacsony mennyezetű szobában, iszonyú menőn cigizik, komótosan megfésülködik, eltesz egy pakli kártyát, majd távozik, mi pedig ahelyett, hogy kiakadnánk azon, hogy ki ez a rejtélyes fickó és hová tűntek a főszereplőink, azonnal követni akarjuk, mert olyan kúl, mint Alain Delon, Clark Gable és Steve McQueen együttvéve.
Együttműködésük három csúcsműve az 1994-es Csungking expressz, az 1997-es Édes2kettes (Happy Together), és persze a 2000-es Szerelemre hangolva (In The Mood For Love), amellyel elnyerte a legjobb színésznek járó díjat a cannes-i filmfesztiválon. Itt válik végleg a szomorú szerelmesek védőszentjévé, három eltérő érzelmi és hangulati regiszterben mozgó, de egyaránt sóvárgó figura bőrébe bújva.
 |
| Tony Leung és Faye Wong a Csungking expressz című filmben |
A 663-as számú rendőr a Csungking expresszben a bohókás, ábrándos verzió, akit épp elhagyott a csaja, és bánatát enyhítendő úgy társalog elnyűtt törülközőjével, hogy attól nem a falra mászunk, hanem szorítani fogunk neki, hadd jöjjön össze a hasonlóan szeleburdi kifőzdés lánnyal (Faye Wong).
Az Édes2kettes két férfi viharos szerelmének végnapjait, egy keserű szakítást ábrázol, a nyers fájdalommal, amikor már érzed, hogy a legrosszabbat hozzátok ki egymásból, de mégsem bírsz elszakadni. Zaklatott, űzött karakteríve csúcspontján egy diktafon mögé bújva szakad fel belőle minden.
 |
| Tony Leung az Édes2kettes című filmben |
Míg az Édes2kettes heves kitöréseiben szabadon engedhette karaktere dühét és frusztrációit, a Szerelemre hangolvában az elfojtás és a melankólia magasiskoláját mutatja be. Chow úr és Su (az ugyancsak fenomenális Maggie Cheung) először szomszédok lesznek, a véletlen folytán aztán rájönnek, hogy házastársaik egymással folytatnak viszonyt – a megcsalt felek azonban nem omlanak bosszúból egymás karjaiba, egy bonyolultabb és talán mélyebb, beteljesületlen érzelmi-szerelmi kapcsolatba merülnek bele. Leung érzékien komponált lassított felvételein, dohányfüstöt fújva, szakadó esőben ázva, vörös lámpafényben néha csak mered maga elé, és látszólag rezzenéstelen tekintetéből regényeket tudunk kiolvasni, belső világot bebarangolni. Ha nincs ez a kontroll, ha bármi ennél több, az felborítaná a melodráma kényes egyensúlyát.
Leung a visszafogott karakterdrámákon kívül látványosabb kirándulásokat is tett Wong Kar-waijal – az 1994-es Emlékekre hangolvában a másik híres Tony Leunggal is osztozik, aki „Ka-fai”-t biggyeszt a neve mögé –, érdekes módon mégsem mondjuk a 2013-as A nagymester (The Grandmaster) hozott számára szélesebb körű ismertséget, hanem a 2000-es évek elején toldotta meg két népszerű zsánerfilmmel a kritikusi és művészfilmes körökben elért sikerét.
A kontinentális Kínában forgatott, lenyűgözően színpompás, Tarantino által is felkarolt Hős a harcművészes vuhszia műfaj all-star gálája, ahol ismét Maggie Cheunggal viaskodhatott, de mint orgyilkos szeretők, vívással megspékelve. Ugyanabban az évben, 2002-ben pedig a Szigorúan piszkos ügyek (Infernal Affairs) című gengszterfilmben emelhette jó magasra a lécet a maffiába beépülő, meghasadt zsaruként Leonardo DiCaprio előtt, aki A tégla (The Departed) című remake-ben megörökölte a szerepet.
 |
| Tony Leung és Andy Lau a Szigorúan piszkos ügyek című filmben |
Leung tehát történelmi eposzban, melodrámában vagy kortárs közegben is felejthetetlen kisugárzással tudja uralni a vásznat. A Shang-Chi-ben a gonosztevőt fogja játszani, amire nincs sok példa a filmográfiájában, ugyanakkor legkomplexebb alakítását pont Ang Lee Ellenséges vágyak (Lust, Caution) című filmjében nyújtotta, amelyben Leung-rajongóként szabályosan sokkoló, hogy a tőle megszokott sóvárgó, magányos pillantások egy romlott, brutálisan erőszakos és kegyetlen államvédelmi titkosrendőr megnyilvánulásai.
 |
| Tony Leung és Fala Chen a Shang-Chi és a Tíz Gyűrű legendája című filmben |
A Disney-nél aligha fenyeget hasonló sokkhatás, és jó kérdés, miért most mondott igent, miután a 2000-es évek óta visszautasította a hasonló megkereséseket, mondván, egy igazán jó filmre vár, és amúgy semmi kedve Hollywoodba menni. Mondjuk, nem is kell bizonyítania. Ez neki már a jutalomkör.
szerző: Huszár András
