Filmrecorder. Az internet egyik első sztárja már nem kér belőle - Bo Burnham

Szorongása miatt 2016-ban visszavonult az élő szerepléstől, azóta filmrendezőként és filmszínészként is bizonyította sokoldalúságát a harmincas éveibe lépő „gyerektehetség”, Bo Burnham. Pár hónapja a gyökereihez visszatérve alkotta meg a karantén krónikáját. Ez a cikk először a Recorder magazin 86. számában jelent meg.

Május végén a Netflixen debütált Bo Burnham legújabb stand-up special-je, a karantén bő egyéves időszaka alatt leforgatott, közönség nélkül rögzített Inside (a magyar címe Benn, de maradjunk az Inside-nál). Burnham egyike volt az elsőknek, akik virális YouTube-videókkal váltak híressé, és 14 évvel később újra beült a szintetizátora elé, hogy a szobájában rögzített szatirikus dalokkal szórakoztasson minket. 

Még alig indult be a YouTube, amikor a 16 éves Burnham 2006 decemberében feltöltött egy vicces videót magáról, amiben arról énekel, hogy az egész családja melegnek hiszi. Az eredetileg a szűk rokonságnak szánt videó heteken belül elérte az egymilliós nézettséget, amit utána további különböző zenei műfajokat kiforgató dalok és vicces videók követtek, a hirtelen jött siker pedig ahhoz vezetett, hogy Burnham az egyetem elvégzése helyett inkább a karrierje kiépítésén kezdett el dolgozni. 

2010-ben debütált első egyórás stand-up műsora, a Words Words Words; a címéhez hűen ötletes szójátékokban gazdag dalokkal és gegekkel teli előadás csak nyomokban tartalmaz hagyományos stand-up elemeket: Burnham a saját élményeire és a világ eseményeiről alkotott véleményére épülő monológok helyett egy mély iróniával kezelt felvett szerepbe bújva idézi meg az internetes műfajok kötetlenségét és kaotikus energiáit az élő előadásában is.

Néhány, többnyire csak pár perces filmszerep után 2013-ban mutatta be az MTV a saját áldokumentarista sorozatát, a Zach Stone Is Gonna Be Famous, melyben ő alakítja a címszereplőt, akit nem vettek fel az egyetemre, ezért az összes megtakarítását profi filmstábra költve próbál valamivel – akármivel – híressé válni még az utolsó nyári szünet vége előtt. Az egy évad után méltatlanul elkaszált szériával Burnham kiparodizálta az internetes celebséget, ami kevesebb mint egy évtized alatt vált a fiatalok hőn áhított álommunkájává. Már ebben a sorozatban is erősen tetten érhető Burnham ellenszenve a demokratikus önkifejezésként kezdődő vlogolásra rátelepedő nagyvállalatok és az általuk kiépített internetes sztáripar iránt, és ez csak még hangsúlyosabbá vált a későbbi stand-up előadásaiban.

Bo Burnham a Zach Stone Is Gonna Be Famous című sorozatban

A 2013-as what. és a 2016-os Make Happy már nemcsak zeneileg, hanem színpadkép tekintetében is túlmutatnak a megszokott stand-upok kinézetén. A gondosan beállított fényekkel és koreográfiával ellátott fellépések már inkább színházi előadásokra emlékeztetnek és megmutatkozik bennük Burnham rendezői oldala is. YouTube-szenzációból a közösségi média és a szórakoztatóipar egyre keményebb kritikusává vált az évek alatt, de nem egyfajta kívülálló boomerként panaszkodik az online világra, hanem annak legnagyobb ismerőjeként és haszonélvezőjeként teszi mindezt. Ezt az ellentmondást nagyon is érzi és az ezzel kapcsolatos belső küzdelmét a nézők elől sem titkolja el. Bár az irónia továbbra is vezérelv marad, ezekben az előadásokban fokozatosan kezd háttérbe szorulni az arrogáns színpadi szerep és veszi át a helyét a sebezhető őszinteség. 

Miután egyre erősödött a kamaszkorában diagnosztizált szorongása és az is előfordult, hogy a színpadon kapott pánikrohamot, 2016-ban visszavonult a színpadi szerepléstől, majd megírta és megrendezte első nagyjátékfilmjét, az Eighth Grade-et. Előzetesen senki nem tudta volna megtippelni, hogy Burnham direktori debütálása egy 13 éves magányos lányról fog szólni, pedig nagyon is személyes alkotásról van szó, mivel elmondása szerint a szorongást hasonló élményként éli meg, mint a kamaszkor legbizonytalanabb és legstresszesebb éveit. A 2018-as filmet azonnal megkülönböztethetővé tette a megannyi felnövéstörténettől, hogy a nosztalgikus múlt helyett napjainkban játszódik, és topmodell kinézetű huszonévesek helyett igazi esetlen tizenévesek szerepelnek benne – továbbá ez volt az első film, ami érdemben foglalkozott azzal, hogy mi a helyzet a közösségi médiában felcseperedő z-generációsok mentális egészségével.

Az Eighth Grade a komolyan vehető művészek kategóriájába emelte a sokak fejében még mindig vicceskedő tiniként élő Burnhamet, aki a következő években is maradt a filmezésnél. Bár a stand-up fellépéseiben és a Zach Stone Is Gonna Be Famousben is megcsillogtatta színészi tehetségét, eddigi legjelentősebb alakítását a forgatókönyvi Oscart bezsebelő 2020-as Ígéretes fiatal nőben nyújtotta. A Carey Mulligan által alakított bosszúszomjas Cassandra egykori egyetemi csoporttársát játssza, aki Hugh Grant-i esetlen sármjával, végtelen figyelmességével és a Paris Hilton-slágerek átfogó ismeretével veszi le a lábáról a főhőst. Ryan szerepével Burnham lehetőséget kapott arra, hogy a nézői elvárásokkal többszörösen szembemenve bizonyítsa, nem csak a saját maga által írt karaktereket és mondatokat tudja emlékezetesen életre kelteni. 

2020 januárjában úgy érezte, készen áll arra, hogy újra élő közönség elé álljon. “Aztán egy nagyon vicces dolog történt …” – jelenti ki az Inside-ban. A poénra csak konzervnevetés érkezik, hiszen a specialt a koronavírus évében, teljesen egyedül forgatta, immáron nemcsak az írást, az előadást és a rendezést, hanem az operatőri munkát és a vágást is magára vállalva.

Bár az Inside bizonyos témái és megoldásai már ismerősek lehetnek Burnham korábbi előadásaiból, a nyers őszinteség, a lenyűgöző technikai bravúr, a szürreális ön- és társadalomvizsgálat, valamint a zenei változatosság tekintetében is csúcsműről van szó, ami amennyire vicces, ugyanannyira nyomasztó is. Burnham tavaly töltötte a harmincat, és bár az Inside-ban ennek szentelt dal az ezredfordulós generáció felnövéstől való félelmeit foglalja magába, valójában lenyűgöző, hogy már mostanáig is hány alkalommal bizonyította a sokoldalú és állandó megújulásra képes tehetségét – biztos felhorkanna a „zseni” jelző hallatán, de ha valakire, rá nem túlzás mondani. 

szerző: Rácz Viktória