Lemeztáska: Kátai Tamás (Thy Catafalque)

2021.08.20. 12:00, soostamas

header_76.jpg

Juhász János gitárossal alapította, de bő tíz éve már egyedül viszi Kátai Tamás a Thy Catafalque-ot, amelyben programozott dobok, tüskés metálgitárok, darkwave-es űrszintetizátorok, nyugatos versfeldolgozások és a magyar folklór segítségével épített fel egészen sajátos univerzumot, amit jobb híján szoktunk avantgárd metálnak hívni. Lemezeit a 2011-es Rengeteg óta a francia metálkiadó, a Season of Mist gondozza, amelyek közül a járványizoláció jegyében fogant, borítóján az amatőr fotósként is ismert Kátai egyik képét felmutató Vadak már a tizedik a sorban. Igazi underground szenzáció, hogy a Thy Catafalque-ot történetében először élőben is hallhatjuk, a Fekete Zaj Fesztivál ugyanis augusztus 21-én harminc zenész közreműködésével állítja színpadra Kátai dalait. Ez a Recorder magazin 86. számában megjelent Lemeztáska-interjú bővített változata.

Első zenei emlék

A Die Mensch-Maschine a Kraftwerktől. Nagynénémnél találtam vinylen a Korál-, Omega- és Piramis-lemezek között. Megfoghatatlanul furcsa volt ez a zene tízévesen, mintha egy tudományos-fantasztikus filmből csöppentek volna elém. Fontos, hogy a német verzióról beszélünk, az angolt idegennek érzem a Kraftwerknél.

Első lemez, amit saját pénzből vettél

Stormwitch „Magyarországon”. Kamu élőkoncert az akkoriban nagyon népszerű német heavy metal zenekar budapesti fellépéséről. Harminc forintba került Hódmezővásárhelyen a bizományiban a kazetta, a vinyl hatvanba, de mi a kis barátainkkal kazettákat vettünk. A boltban a borító tetszett meg, otthon egy idő után már a zene is.

Meghatározó koncertélmény nézőként

Metallica / Megadeth / The Cult, 1993. június 9., Budapest, MTK Stadion. Ez volt életem első nagy koncertje, a Reform Magazin játékán nyertem belépést a snake pitbe is. Annyira sokkoló volt a hangerő és az energia, hogy már a második refrénnél jártak, amikor felismertem a Creeping Death-t. Ott lett biztos, hogy metált fogok játszani. Előtte is programoztam már zenéket a számítógépen, de utána felfedeztem a metálhoz passzoló hangszíneket is. Ebből lett aztán a Darklight.

Meghatározó koncertélmény előadóként

Petőfi Csarnok, 2004. március 12., a Soulfly előtt a Gire-ral. Hárman a nagyszínpadon, nagy közönség előtt, hatalmas cuccon. Zolcsi [Kónya Zoltán énekes-gitáros – S.T.] előtte ment ki Hollandiába, és csak azért tudtam visszahívni, mert felléphettünk a Soulfly előtt. Ha nincs ez a koncert, 2002 végén a zenekar gyakorlatilag megszűnt volna létezni. A Gire-ral élveztem a koncertezést, mert gyerekkori barátok voltunk, velük természetes volt színpadra állni is. A Thy Catafalque-kal már eleve nem volt ez szempont az elején sem, mert nem volt dobosunk. A Fekete Zaj nemrég megkeresett, hogy színpadra vinne egy Thy Catafalque-előadást 30 zenésszel, részemről ez teljesen oké volt, csak azt kértem, ne nekem kelljen megszervezni. Ott leszek azért a koncerten persze én is.

Hatások a Gire idején

Sepultura, Morgoth, Samael.

Hatások a Thy Catafalque indulásakor

Emperor, Burzum, Immortal.

Hatások a Neolunarban

Depeche Mode, The Cure, Twin Peaks, de leginkább Edinburgh. Sokáig éltem ott, az a város örök emlék marad. Két lemezt is írtam róla: a Neolunart és a Slower Structures című szólót.

Hatások a Vadak című Thy Catafalque-lemez (2021) írásakor

Az utóbbi időben alig hallgattam zenét. Amikor írok, inkább nem szoktam, mert összezavar. A legerősebb inger a bezártság volt a dalszerzés során. Egyedül voltam Budapesten, nem tudtam sehová menni, és ez nagy hatással volt rám.

Kedvenc black metal lemez

Burzum: Hvis Lyset Tar Oss. Szinte bármelyik második hullámos klasszikus norvég black metal lehetne, mégis ezt választom. A legelső hangtól fogva libabőr.

Kedvenc rocklemez

Edda: II. Az első pont ugyanolyan jó. A slamovitsos Edda zenéi, szövegei, de még a borítói is zseniálisak. Később is írtak jó dalokat, de a 80-as évek végén elmaradoztam mellőlük.

Kedvenc metállemez

Metallica: Ride the Lightning. Mondhatnék valami kevésbé klisés és kézenfekvő lemezt, de ez teljesen beépült a szervezetembe, annyit hallgattam.

Kedvenc poplemez

Depeche Mode: Music For The Masses. Majdnem mindegyik Depeche-t szeretem, de ez kimagaslik számomra. Úgy szégyentelenül slágeres, hogy közben nem az.

Kedvenc magyar lemez

VHK: A Semmi kapuin dörömbölve. Olyan módon magyar, ahogy semmi más.

Kedvenc magyar alter lemez

Kispál és a Borz: Föld, kaland, ilyesmi. Húgomnak vettem karácsonyra a kazettát, de egyszer se hallgatta meg, úgyhogy átvittem a szobámba és azóta is ott van. A mi metálos társaságunkban nem volt ellenállás a Kispállal szemben, a Gire-ban is mindenki szerette. Még mindig kispálos vagyok.

Kedvenc avantgárd lemez

Decoryah: Fall-Dark Waters. Nem tudom, hogy ez avantgárdnak minősül-e. Nagyon izgalmas volt a kilencvenes évek, akkoriban nagyon bátor dolgok történtek a metal undergroundban. A mainstream rock- és metálzene válságban volt, de az underground zenekarok olyasmiket csináltak, mint azelőtt soha. Igaz, hogy a többségük feloszlott utána, vagy visszakoztak, mert a rajongók nem tolerálták ezt, de én nagyon élveztem. Ma nem látom ezt a bátorságot, egyediséget a metálban, sok lemez teljesen egyformán szól, de simán lehet, hogy csak boomer lettem. Vannak persze most is izgalmas, kísérletező zenekarok, de arányaiban kevesebbnek érzem. Olyan virágzás talán már nem is lesz többet, mint a 90-es években volt.

Kedvenc elektronikus lemez

Kraftwerket mondanék, de azt már mondtam kétszer. Legyen Jean-Michel Jarre: Equinoxe.

Kedvenc klasszikuszenei mű vagy lemez

Arvo Part: Alina. Annyira önazonos és tiszta zenét ír, ami nagyon ritka a mai világban – és a régiben is az volt. A barokkot is nagyon szeretem, főleg Bachot. A barokk zene életérzése is nagyon hiányzik szerintem: tisztaság, emelkedettség, szépség. A világ döntően persze nem ilyen, de jó és szükséges átélni ezt is.

Kedvenc industrial lemez

Mica Levi: Under The Skin OST. Nekem ez industrial, de lehet experimentális ambientként is megélni. A filmmel együtt az igazi persze.

Kedvenc jazzlemez

Miles David: Kind of Blue 1959-ből. Igazi klasszikus, bársonyos jazz.

Kedvenc folklemez

Kaláka: Hajnali rigók. Akkor került hozzám, amikor tanárként és könyvtárosként dolgoztam Maroslelén. Akkoriban jelent meg, utána nem sokat volt a könyvtárban, mert lestoppoltam.

Kedvenc magyar népdal

Lassan, kocsis. Lajkó Félix A palicsi erdőben című lemezén hallottam először. Egy öreg néni énekli, egyszerre szép és rettentő szomorú. Igazából nem tudom, hogy ez autentikus népdal-e. Lehet, nem az.

Kedvenc versfeldolgozás

Kaláka – Kányádi Sándor: Vannak vidékek. A Kalákának ott a helye Bartók Béla, Kodály Zoltán, Weöres Sándor és Jankovics Marcell mellett a magyar kultúrában.

Kedvenc egytagú projekt

Ihsahn. Minden érdekel, amiben részt vesz.

Kedvenc lemezborító

Sajátok közül a Neolunar, mert az egy jól sikerült fotó, és pont az van a képen, amit a zenében érzek. Nem sajátok közül pedig a Necrophobic: Darkside. Nem egy különösebben intellektuális borító, de nagyon hangulatos. Kamaszkorom black/death metal világa van rajta összegezve, amit nagyon izgalmasnak tartottam akkor és ma is.

boritok.jpg

Kedvenc filmzene

Yann Tiersen: Amélie.

Kedvenc zene túrázáshoz

Soha nem hallgatok zenét túrázáshoz. Ott épp az a lényeg, hogy azt éld át, amit a természet ad. A fákat, a szelet, a lépteid. Nincs is fülhallgatóm amúgy, csak otthon hallgatok zenét.

Kedvenc makói zene

Primator. Makón a kilencvenes évek elején ők voltak A metálzenekar. Jól játszottak és a dalok is ütöttek. Ők a nyolcvanas évek metálján nőttek fel, és az Iron Maiden és a Metallica volt nekik az alap, nekünk pedig már a Sepultura, Slayer, Machine Head, ettől függetlenül rengeteget tanultunk tőlük.

Zene, ami a temetéseden szóljon

Á, hagyjuk, nem kell oda csinnadratta.

Szám, amit a zuhany alatt énekelsz

Olyan tényleg nincs.

Legjobb szakítós szám

Olyan se.

Zene, ami nagyon elüt a stílusodtól, mégis szereted

Bëlga. Bármelyik lemezük, de persze az első a kedvenc, utána pedig a Zigilemez.

Minden idők legjobb lemeze

Slayer: Reign In Blood vagy Nick Cave and the Bad Seeds: Murder Ballads.

Lemezgyűjteményed legértékesebb/legkülönlegesebb darabja

Nem vagyok gyűjtő/rajongó típus sajnos. Az első Ulver CD van meg első, Head Not Found-os kiadásban, ami már ritkább talán, de ebben sem vagyok biztos.

Kedvenc friss, idei lemezek

Gojira: Fortitude, Fuath: II, Dordeduh: Har, The Ruins Of Beverast: The Thule Grimoire.

interjú: Soós Tamás
fotó: Karancz Orsolya

https://recorder.blog.hu/2021/08/20/lemeztaska_katai_tamas_thy_catafalque
Lemeztáska: Kátai Tamás (Thy Catafalque)
süti beállítások módosítása