A hulahoppkarika körbeér - A 70-es évek hawaii zenéje

Legendás hangmintavadász szerzőnk, dj iZborn beleveti magát a hawaii folk-soul zene sűrűjébe. Igazi oknyomozó kopóként felgöngyölíti az amerikai turistaparadicsom zenei stílusának alakulását az ukulelés kezdetektől a kulturális lázadáson át Fatboy Slim kiharapott riffjéig. Ez a cikk a Recorder magazin 85. számában megjelent írás bővített változata.

Honolulu és Hawaii – már meg is van a virágos ing, Szikora Róbert Neoton-paródiája, Adam Sandler pudingmatricákból vett repjegye és Israel Kamakawiwoʻole ukulelés Somewhere Over The Rainbow-feldolgozása több Zs-kategóriás sorozatból és rizspehelyreklámból. És nagyjából ennyi, aloha, goodbye, a steel gitáros enyelgés sosem volt formám. De amikor valahogy szembejött velem a Kalapana zenekar The Hurt című száma, olyan bugyrokba merültem el, hogy a vermisemben megbúvó Kodály Zoltán is csettintett egyet.

A hawaii kultúra aprópénzre váltása nagyjából az Egyesült Államok gyarmatosító tevékenységével indult el a huszadik század fordulója körül. A kirakatba tett bennszülött előadók, George E.K. Awai, Frank Ferera, Pali Lua, Sol Hoopii a filmzenéken át a kontinentális Amerika előadóit inspirálva sajátos mutáns folkzenei világot hoztak létre, mely a harmincas évektől készen állt fogadni és kockázatmentesen szórakoztatni a Wai Ki Ki strand klubjaira turistahadként rázúduló, pecsenyepirosra égett, gazdag amerikai középosztályt. 

Nem volt probléma, ha az ukulelén bluest, jazzt és foxtrottot keverő kontinentális fehér bőrű zenész egyszer csak jódlizni kezdett, a lényeg, hogy a gitár a pengetés közben csúszkáljon, virágkoszorú legyen a nyakban, és az angol nyelvű szövegben pikáns fordulatokkal zengedezzen, teszem azt, Pupuli hercegnő nedves papajájáról, melyet az természetesen mindenkivel megoszt (Naughty Abbie: Princess Poo-Poo-Ly). Kialakult egy nyelvi forma is, ami nyomokban emlékeztetett még a hawaiira, de jelentéssel nem bírt már, viszont klasszul lehetett dudorászni a családi Fordban a nyaralásról hazafelé (Al Jonson: Yaaka Hula Hickey Dula). 

Ebben a kulturális erőszaktételben sikeresen közreműködtek olyan nagy előadók is, mint Bing Crosby, hiszen a mindenkit kiszolgáló, minden téren paradicsomi örömöket ígérő turisztikai célpont, a mennyei Hawaii megkövetelte a maga soundtrackjét. A „hapa haole”-nek nevezett stílus akkor érte el tetőpontját, amikor maguk a hawaii őslakosok is alávetették magukat a bevételoptimalizálásnak, és kitermelték a hatvanas évekre a maguk előadóit (Alfred Apaka), valamint saját Elvisüket a szupersztár Don Ho személyében. Mint Kilaueából a láva, úgy tört fel a kulturális feszültségben felnőtt, elnyomott identitású generáció dühe, és kezdte tiltakozásul felfedezni saját kulturális gyökereit a hatvanas évek második felétől. 

Don Ho

A mozgalom sikerét, hasonlóan a jamaicai vagy a karibi mozgalmakhoz, itt is több dolog segítette. 1966 novemberében megkezdte a sugárzást az első 24 órás helyi rádióadó, a KCCN. Főleg kereskedelmi zene szólt, de az esti műsoridőben már a komolyabb produkciók is helyet kaphattak. A hangrögzítés egyszerűsödése lehetővé tette kevésbé kasszarobbantó számok felvételét is. A kvázi utcazenészek, az autentikus, grass rootsot játszó Genoa Keawe, Maki Beamer vagy a nagy öreg, a hawaii reneszánsz folyton hivatkozott ikonja, Gabby Pahinui elérhették a hegyi falvakban rádiózó közönségüket. 

Az aktivizálódó fiatal generáció megalapította az első hawaii szupergroupot, a The Sunday Manoát, aminek Pahinui két fián kívül tagjai voltak Peter Moon, Baby Kalima és Palani Vaughn. A leginkább a magyar Kaláka zenekarral párhuzamba állítható együttes első lemeze, az 1969-es Guava Jam profi zenészek, gazdagon hangszerelt, öntudatos munkájaként jelent meg a Hula Recordsnál. Jóllehet erősen érezni rajta a Beatles-harmóniák hatását, a statement egyértelmű: ez itt egy korszerű hangzású, de hawaii nyelvű és gyökerű folklemez, mely egyszerre szól a kultúrát féltő öregekhez és a helyi hippikhez.

A több tízezres eladási számok, a Moon gründolta Wattstax-Woodstock jellegű Kanikapila fesztivál, a rádió sikere és az ekkortájt létrehozott Hawaii Zenei Alapítvány végre pályára állította a helyi folkmozgalmat. A büszke kanakák a hetvenes évekre végre saját kultúrájukat exportálhatták a dagadt amcsiknak.

Ekkor készült a Kalapana zenekar első, 1975-ös lemeze, amibe én is belefutottam váratlanul, egy esős májusi hétvégén, 46 évvel később. Az America-féle Ventura Highway óta nem hallottam ennél naplementésebb zenét. Tökéletesen szerkesztett szaxofonos giccsparádé, Grand Canyon ezernyi hangszerrel, szakítós fájdalommal és Mackey Feary nem éppen megasztáros hangterjedelmével, de nem lehet haragudni rá. Azonban a szörfös hangulaton túl semmi nem utal arra, hogy ezt a lemezt Hawaii Kaion rögzítették. Miért kezdtek ezek a jó kanakák Hall & Oates-szerű számokat énekelni, ráadásul angolul? Ez most megint a wai ki ki naplemente turistaszelídítő háttérzenéje, csak újracsomagolva? Mi lett a mozgalommal? Körbeért a hulahoppkarika?

A kérdést Roger Bong, az Aloha Got Soul crew vezetője próbálta megválaszolni a Recorder számára.

„A korszak több előadója egyszerűen csak a saját dolgát akarta csinálni. Más szóval, miközben a hawaii reneszánsz teljes gőzzel zakatolt, újraértékelve és új élettel megtöltve a hagyományos hawaii kultúrát, több őslakos és nem őslakos muzsikus egyszerűen csak korszerű, divatos zenét szeretett volna készíteni, ami éppenséggel a soul, a jazz, a diszkó, a funk vagy a rock volt. Létezett némi átjárás a két mozgalom között, de a hawaii reneszánsz és a hawaii soul-jazz-funk javarészt megmaradt két különálló szcénaként. Így van ez még ma is: a natív hawaii művészek összetartó közössége továbbra is tradicionális zenét játszik, de egy másik, helyi crew a saját útját járja, készíti azt, amihez kedve van: elektronikus zenét, boogie-t, rockot, indie-t, hiphopot.” 

A hetvenes évek során három sorlemezt kiadó, blue eyed soult countryval autókázós soft-rockká gyúró Kalapana, akik az Earth, Wind and Fire vagy a Sly and the Family Stone előzenekaraként is felléptek, egy hasonló zenei világot képviselő duó, a Cecilio & Kapono baráti köréből nőtt ki. Énekesük, Mackey Feary később szólóban több diszkólemezt is kihozott új kísérőzenekarával, valamint énekelt duettet a még ma is aktív Nohelani Cyprianóval. Bár Cypriano manapság polinéz tűznyelők között lép fel a műsorával tengerjáró hajók szalonjaiban, 1978-as bemutatkozó lemezét, az Around Againt a kor legnagyobb hawaii zenészeivel vette fel. A Rufushoz mérhető diszkólemezen a hawaii-i Chaka Khant Kapono Beamer, Jerry Byrd és Peter Moon, a hawaii reneszánsz nagy alakjai kísérik slack gitáron, és keverik a jazzt, soult és helyenként gospelt csipetnyi lei-girlandos hulatánccal. 

Azonban a hawaii diszkó fénypontját számomra az Aura nevű, 1976-ban alakult, honolului funkzenekar jelenti. A bárzenészek csak egyetlen nagylemezt rögzítettek, de azon 33 perc alatt egyetlen üresjárat nincs. Egy flitteres Don Ho-feldolgozással kezdenek, majd játszanak simulós soulballadát, mocskosan húzós fúvós funkot, meg a legfeszesebb Studio 54-diszkót. És ha már diszkó, ne felejtsük el a Szombat esti láz betétdalának, az If I Can´t Have You-nak az előadóját, a szintén kanaka Yvonne Ellimant, aki Mária Magdolnát játszotta a Jézus Krisztus szupersztár-ban. Ő 1973-ban hozott ki egy blues-rock lemezt, amiből Fatboy Slim harapott ki egy riffet huszonnégy éve.

A felfedezőút elején tartok még, de szerencsére nem teljesen járatlan a csapás. A honolului Aloha Got Soul pont ezt a korszakot találta meg magának. A tíz éve blogként indult, mára lemezkiadóvá nőtt csapat a hawaii zene kincseinek felkutatása mellett kötelezte el magát. Leporolják és újra kiadják a régi lemezeket, olyan válogatásokkal népszerűsítve, mint Roger Bong NTS rádiós mixei, Vinyl Don Mahalo Monday szériája, vagy Oliver Twist nyolcórás vinyl-only hawaii sessionje. Csak bátorítani tudok mindenkit, aki idén még nem tud elutazni a szigetvilágba, hogy guglizzon rájuk.

írta: Jóri Balázs

Forrásként felhasználtam Lewis, G. (1991). Storm blowing from paradise: Social protest and oppositional ideology in popular Hawaiian music. Popular Music, 10(1), 53-67.  kultúrtörténeti elemzését.

Hawaii gyorstalpaló Spotify-playlist dj iZborntól

Tracklista:

1. Jon Brion Orchestra: Waikiki
2. Frank Ferera: Melani Anu Ka Makai
3. Bing Cosby: Yaaka Hula Hickey Dula
4. Alfred Apaka: Princess Poo-Poo-Ly
5. Don Ho: I’ll Remember You
6. Gabby Pahinui and the Sons of Hawaii: Hale Aniani & Lani Ha’aha’a
7. Eddie Kamae and the Sons Of Hawaii: Morning Dew
8. The Sunday Manoa: Mehameha
9. Steve & Teresa: Catching A Wave
10. Cecilio & Kapono: Have you ever had the feeling
11. Kalapana: The Hurt
12. Cecilio & Kapono: Someday
13. Kalapana: What Do I Do
14. Kapono Beamer: North Shore Road
15. Eddie Suzuki: City of Refuge
16. Rob Mehl:Taste and See
17. Aura: Yesterday’s Love
18. Mackey Feary: Love is on my mind
19. Billy Kaui: Empty
20. Mike Lundy: Love One Another
21. Lemuria: Get That Happy Feeling
22. Aura: I´ll Remember You
23. Nohelani Cypriano: O’Kailua
24. Nova: Can We Do It Good
25. Yvonne Elliman: I Can’t Explain
26. R-Go: Honolulu (bonus track)

Ajánlott lemezek még:

• Kalapana - I-II-III (Abattoir Records, 1975, 1976, 1977)
• Cecilio & Kapono ‎– Elua (Columbia, 1975)
• Aura - Aura (FMI Records, 1979)
• Babadu – Babadu (Hanaiia Records, 1979)
• Lemuria – Lemuria (Heaven Records, 1978)
• Nohelani Cypriano – Nohelani (HanaOla Records, 1979)
• Mike Lundy – The Rhythm of Life (Secor Records, 1980)