"Felhangosítja a szabadságvágyat" - Lemezpremier! ANEZ: Haze

2021.06.25. 14:00, Recorder.hu

anez_650.jpg

Több mint hat évvel előző albumuk, a Listen Closely premierje után új lemezzel jelentkezik az intellektuális elektronikus zene egyik hazai zászlóvivője, Szalai Anesz és Demeter Zoltán már évek óta Berlinben élő és alkotó duója, az ANEZ. A háromszámos EP itt, a Recorderen hallható először zenekari kommentárok és a címadó dal, a Haze új klipje kíséretében.  

Szalai Anesz a Recordernek elmesélte, miért hallgattak ennyi évig és hogy milyen hatással volt az éppen tíz éve alakult formációra, illetve zenéjükre a német főváros atmoszférája:

"Hosszú idő telt el az utolsó megjelenésünk óta, de meg kellett élni mindazt, amit itt tapasztaltunk, hogy nincsenek igazán határok és hogy minden művészet megtalálja a helyét, csak látni kell. Az új zenék már jóval korábban körvonalazódtak, de miután színpadra vittük őket, rájöttünk, hogy még sok bennük a múltba kapaszkodás, tehát még mennünk kell velük tovább. Végül három dalt véglegesítettünk és tettünk fel erre az új single-re." 

A helyváltoztatás eredményeként nemcsak az inspirációs fókusz változott meg, de maga a produkció is letisztultabbá vált; az új lemezen az ANEZ-re korábban jellemző pophatásokat mindinkább háttérbe szorító, mostanra egyre egyértelműbben az experimental electronic címkével leírható zenei anyaggal ismerkedhetünk meg:

"A hangszerelés is sokat változott, Zoltánnak szintiktől roskadozik az asztala, én pedig kicsit belementem a vocal-sampling alapú zeneírásba. Ezeket összekeverve nagyon szórakoztató zenélni és sok eleven, élni akaró témát fedezünk fel. A néha atonális énekhangzás, a véletlenszerű arpeggiók kialakulása és erre válaszként egy folyamatosan változó Moog- vagy Peak-lead egészen varázslatos dolgokat hozhat."

A páros tagjai eddig minden hangot maguk állítottak elő, de most először külső erőt is bevontak:

"Az utolsó, Destroy című számhoz egy fantasztikus dobos, Miklós Szilveszter segítségét kértük. Ő segített tökéletesen kifejezésre juttatni a mondanivalónkat egy közel négyperces dobszólóval. A stúdiófelvétel idején épp Magyarországon volt, de a kollaboráció így is létrejött."

Az ANEZ mindhárom dalhoz forgatott klipet, a munkára különböző videoművészeket kértek fel: a Haze klipje Chris Eichbergerrel, a DestroyFicsor Zsolttal készült, a Beach Boys videója pedig Szalai Anesz saját vízióját tükrözi vissza.

"Kíváncsiak voltunk, hogy ők mit látnak és hallanak bele a számokba, és örömmel tapasztaltuk, hogy nagyon közel járunk egymáshoz gondolatban. Mindhárom szám és klip is a social distance megéléséről szól, bár sokkal korábban készültek, mint hogy a találkozási szabályokról szóló tilalmak megszülettek volna. Ezt mi magunk választottuk. Amikor te látsz, amikor téged látnak és amikor senki sem lát. Az egyik csendre szólít, a másik felhangosítja a szabadságvágyat, de mindig egyedül vagyunk benne, valahogy kívül maradunk, bárhogy is igyekszünk a beépülésre. Ez a lemez erről szól, és örülök, hogy megmutathatjuk, milyenek vagyunk most."

 Íme az új ANEZ EP, a Haze:

És a Haze klipje:

ANEZ a Facebookon.

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_85.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/06/25/_felhangositja_a_szabadsagvagyat_lemezpremier_anez_haze
"Felhangosítja a szabadságvágyat" - Lemezpremier! ANEZ: Haze
süti beállítások módosítása