„Nem kedveskedni próbál, hanem beleáll” - 6363-interjú

Az intellektuális hiphopot kevesen művelik olyan magas szinten, mint Sára Gergely. Gege az elmúlt időszakban nevet váltott, összebútorozott az elektronika és a hiphop határán mozgó Lusta Gerivel, és Metamatika címen kiadta legújabb, az UK basstől a garage-en át a klasszik boom bapig sokfelé kacsingató lemezét. 6363-vel csibész művészetről, irodalmi ambíciókról, és arról is beszélgettünk, hogy miért nem ír végre egy popslágert. Ez a cikk a Recorder magazin 85. számában megjelent interjú bővített változata.

Mit szimbolizál, hogy Gegéből 6363 lett?

Szeretném, hogy ne feltétlenül legyen azonnal dekódolható a zeném, hallgassák meg az emberek kétszer, háromszor. A számokkal írt név azt is szimbolizálja, ne a szemednek higgy, hanem az agyadnak. Transzformáld át, amit látsz. Úgy is kell persze kiejteni, hogy Gege. A 6-os és a 3-as szám egyébként is fontos az életemben. A 3. kerületben nőttem fel, az új lemezt pedig a 6-ban raktuk össze, Lusta Geri és én is ott éltünk, amikor kitaláltuk, hogy egyesítjük erőinket.

Miért kezdtél Gerivel dolgozni?

Míg korábban több producertől gyűjtögettem be a beateket az albumaimra, Gerivel az egész lemezt együtt találtuk ki. Közeli barátok lettünk, és ettől a közös munka is sokkal jobb lett. Hasonlóan gondolkodunk a zenéről, Geri is úgy próbálja használni, kifordítani a popzene kommerciális stílusait és elemeit, hogy abból valami művészit hozzon létre, ami semmihez sem fogható.

„Azért jövünk gyakran, mert amit hozunk, az itt ritka.” (Arany) Tavalyi lemezed, az Út merengős lo-fija után most miben akartál újat mutatni?

Az Út egy bensőséges lemez, amin a saját érzéseimről, életutamról beszéltem, és ehhez jól illett a borongós, gondolkodós lo-fi. Úgy éreztem, emiatt nem biztos, hogy sok emberhez fog eljutni, de akihez igen, az sokat hallgatja, mert meg akarja érteni magát a lemezen keresztül. A Metamatikán ezzel szemben nem lélektani rapet akartam csinálni, hanem jól szórakozni, és közben mondani is valamit, hogy elkerüljem azt az önmagába forduló, szójátékos rapet, ami például a 2018-as Dokumentumra jellemző volt. Szerettem volna kicsit tágítani a világomon, és az alteregómon keresztül több társadalmi jelenségre és a zeneiparra is reflektálni. Zeneileg is változatos a lemez, a UK basstől a garage-en át a klasszik boom bapig sokféle influence van rajta. A hangulatilag homogén Út után szükségem volt rá, hogy különféle stílusú beatekre írjak, és úgy csináljak egységes lemezt, hogy zeneileg nem követek egyetlen stílust vagy iskolát.

Én a Csapda albumod nagytesójának érzem a Metamatikát. Az egy rapkritikai lemezként indul, amin az amerikai trap fétiseit kritikátlanul átvevő hazai előadóknak tartasz görbe tükröt, de a végére átcsúszik társadalmi különbségeket vizsgáló lételmélkedésbe. A Metamatika is hasonló ívet jár be, csak itt a komplett zeneipar kerül fókuszba.

A Csapda abból a rapközhelyből indít, hogy minden fasza, geci sok pénzünk van, és a végére eljut odáig, hogy mi az, ami nincs. Ez a kiüresedés a Metamatikán is megvan, a 27-re vagy az Életre itt is eljutunk a lélektanhoz, csak itt az essemes, majkás rajoskodás csap át a Lil Peep- vagy Suicide Boys-féle önpusztító, emorap-szerű vibe-ba. Érdekes játék volt belehelyezkedni ezekbe a műfaji beszédpozíciókba, amik szélsőségesen érzékeltetik azt, amit a saját életemben megélek. Ezen a lemezen azzal kísérleteztem, hogy a gondolataimat és érzelmeimet nem a maguk realitásában írom le, hanem elviszem őket a falig, a szakadék szélére. Korábban nem csináltam ilyet, mert vagy fogalmi köröket rajzoltam, és azokon belül raktam össze logikai és szójátékokat, vagy transzparensen kifejeztem az érzéseimet.

Kipurgáltad magadból az egoista és a szuicid Gegét?

Ezek is a személyiségem részei, csak nem élem meg őket ezzel az intenzitással. Amikor az Ént írtam, a végére tényleg abba a vibe-ba kerültem, hogy én, én, én. Fontos ezeket tudatosítani, hogy ne hagyjam egyik irányba se kilengeni a személyiségem. Másrészt észrevettem magamon, hogy hajlamos vagyok egyik nap így, a másik nap pedig azzal tökéletesen ellentétesen látni a dolgokat, és a Metamatika elkészítése sokat segített, hogy könnyebben tudjam a két véglet tengelyében megfogalmazni magamat.

Metamatika, Mértan, Negatív: a szövegeidet is mérnöki precizitással rakosgatod össze?

A Sötét című számot együtt írtuk a stúdióban egy hatórás session alatt, de a többi szöveg sokáig készült. Általában megvan a fejemben a téma, amihez hónapokig gyűjtögetem az ötleteket, majd leülök, és 3-4 óra alatt összeszerkesztem. Sokat szöszölök azzal, hogy legyen íve, minden verze kicsit másról szóljon, hol legyenek a csendek, hány szótagos legyen egy sor, melyik rím hol térjen vissza.

Mitől lesz érdekes számodra egy logikai játék?

A Negatívnál például azt a sort találtam ki először, hogy „ledobták rólam a Taigetoszt.” Próbáltam beilleszteni más projektjeimbe, de nem sikerült, és amikor a jegyzeteimben találtam egy másik kifordítást, eszembe jutott, hogy csinálhatnék ezekből egy számot. Egy órán át verseket olvastam, és leírtam minden sornak az ellenkezőjét, hogy ráállítsam az agyam erre a gondolkodásmódra. Azt az érzést akartam megfogni, hogy hajlamosak vagyunk hol szarnak, hol a világ legnagyobb királyának érezni magunkat úgy, hogy valójában a helyzetünk nem változik. Ez könnyen átélhető, és a játékossága is fenntartja a figyelmet.

Szövegíróként mit tartasz az erényeidnek, hibáidnak?

Ha kitalálok egy játékot, azt végig tudom vinni, nem vesztem el az érdeklődésem, nem csúszik el félúton a téma. Türelmes vagyok, nem szoktam csak azért bedobni 3-4 közepes sort, hogy kész legyek. Ha kikerültem a flessből, inkább félrerakom két hétre a projektet, de befejezem középszerű sorok és félvállról vett gondolatok nélkül. Szerintem kevesen csinálják ezt a logikai-nyelvjátékos szövegírást hozzám hasonló mélységben Magyarországon. Az a legkirívóbb stílusjegyem, hogy fogalomkörökkel dolgozok. Ha a szöveg egy kert, annak más rapperek csak a felét fedik le a gyeptégláikkal, de van, aki arra a részre kurva szép virágokat ültet. Én nem ültetek szép virágokat, de közel százszázalékosan kimaxolom a területet.

Gyengeségemnek a refrénírást érzem. Nehezen találok ki egyszerű dolgokat. Ez kicsit arcoskodásnak hangzik, de mivel reklámszövegíróként jól érthető, frappáns mondatokat kell írnom, a zenémben azt tartom fontosnak, hogy inkább technikailag-nyelvileg profi legyen a szöveg, mint énekelhető vagy könnyen megjegyezhető. Ebben szeretnék fejlődni, és megtalálni az arany középutat.

Szívesen írnál egy mindent vivő popslágert?

Ez foglalkoztat, de csak addig, amíg le nem ülök írni. A munkámban megmondják, mit csináljak, ezért a zenémben nem szeretnék semmiféle külső szempontot érvényesíteni. Maximum annyira tudok kommersz lenni, mint a H0L V4N-ban, ami poposabb hangzású és viszonylag könnyen érthető. De abban is vannak irodalmi utalások és többszörösen összetett mondatok, amiket nem feltétlenül ért meg a hallgatók egy része. Cél volt, hogy olyanokat is meg tudjunk szólítani ezzel a dallal és lemezzel, akik a korábbi zenéimet nem hallgatták, és erre jó visszaigazolás volt például, hogy a H0L V4N-t Lmen Prala kirakta Facebookra. Eddig lépésről lépésre építgettem a bázisomat, és ezen az úton a Metamatika is visz tovább. Ez a legprofibb cucc, amit kiadtam a kezemből.

„Ez nem az a tróger szar, amihez szoktatok, bocsi, hogy sznob vagyok” (Sznob). Ezt gyakran a fejedhez vágják?

A fejemhez nem, de a hátam mögött gyakran mondják, hogy ez nem rap, hanem belpesti sznobság. Amivel nem értek egyet. Nem érzem úgy, hogy Pilinszky-verseket írnék.

Miért az intellektuális végéről fogod meg a rapet?

Én a szöveg miatt szerettem meg a rapet. Kamaszként sok magyar altert hallgattam, mert tetszett az intellektuális, versszerű szövegalkotás. Amikor meghallottam az Akkezdetet, az engem inkább a Kispálra emlékeztetett, mint a Ganxstára. Absztraháltak, de csibészek is voltak. Ez a kettősség fogott meg, mert nekem is voltak utcagyerek haverjaim, miközben otthon Petrit, Pilinszkyt olvastam. Utána már tudatosan kerestem az igényes szövegű hiphopot. Amerikai és angol rapből is azt szeretem, ami megforgatja az agyam: Kendrick Lamar, Mick Jenkins, Odd Future, EarthGang, vagy a szélsőségesen költői Ed Scissor. A csibész művészetet kedvelem.

Szeretnél érettségi tétellé válni, mint az Akkezdet Phiai?

Úgy tudom, már voltam. A Végletek című szövegem bekerült valamelyik suliban Az irodalom és határterületei tételbe. Amúgy nincs ilyen ambícióm. Olyan van, hogy maradandó értéket alkossak, amit nem lehet beilleszteni sémákba.

„Jön az örökérvényű szar, mert ez arany és dizájner, nem fast fashion / Szeretném, ha az unokád az irodalomkönyvben egyszer a fejemre majd faszt fessön” (Arany)

Rájöttem, hogy ezt a Simon Marci mondta már egy slamben, és tudat alatt elloptam tőle. A rím azért csavar rajta egyet.

Az intellektuális hiphopnak mennyire van keletje Magyarországon?

Ez rétegzene. Hogy az Akkezdet akkorát tudott menni, az egyszeri dolog volt. A lírikus hiphop akkor élte a fénykorát Magyarországon. A Rapmotel és az Akkezdet már a 2000-es évek elején el volt ismerve, de csak pár évvel később, 2006-7-től lett igazán trendi nálunk a tradicionális hiphop. Minden fesztiválon lett rapnap, a zenetévék játszották a Hősöket, az MTV az Akkezdetet, és a Dürerben havonta csináltak telt házat olyan csapatok, mint a DSP vagy az NKS. Ekkoriban külföldön is menő volt az igényes szövegű hiphop, és az internet terjedésével itthon is lett egy nagy felvevőközege a műfajnak. De ez a közönség mára „kiöregedett”, a harmincpluszosak kevesebbet járnak koncertre, és nem biztos, hogy flesselik egy új előadó buliját. Az viszont tény, hogy ahogy az akkori hiphopformációk a legjobban futó popzenekarokká váltak a Punnany Massiftól a Follow the Flow-n át a Halott Pénzig, úgy a mai trapelőadók, AKC Misi vagy az ibbigang is bejárhatja ezt a pályaívet.

És mi a helyzet ma?

Az okos hiphop egyre kevésbé tudja megfogni az embereket, de ha nem csinálja senki, akkor még annyira se fogja. Bennem van egy küldetéstudat, szeretném gondolkodásra sarkallni az embereket a zenémmel, de nem is azt érzem, hogy nem trendi, hanem gázzá kezd válni, ha valami szövegileg igényes. A trapben egyáltalán nem fontos, milyen a szöveg. Kivételek vannak, de nagyon ritkán mondják a szöveget, a rímeket, vagy a punchline-okat egy-egy trapdal legkiemelkedőbb részének. Ezek nemcsak zeneipari, hanem társadalmi folyamatok. Rengeteg információt kell processzálni az emberek agyának, és ha zenét hallgatnak, nem az az elsődleges igényük, hogy intellektuális tartalmat kapjanak, hanem hogy vájboljanak vagy felpörögjenek rá, elvigye valahova őket a zene. Nem gondolom, hogy ez a kihalás szélére taszítaná az emberiséget, de azt igen, hogy tartalmas hiphopot kell csinálni, és kiegyensúlyozni a dolgokat, hogy egymás mellett érvényesülhessenek a tendenciák. Patáliázni nincs értelme.

Lusta Geri és 6363

A lemezen azért keményebben fogalmazol.

Azt érzem, hogy ezen a lemezen találtam egy közérthető hangot, ami pont emiatt erősebb fricska is, jobban odaszúr. Nem kedveskedni próbál, hanem beleáll fasszal abba, amit mondani szeretne. Korábban nem volt karakán hangneme annak, amit csináltam, de ha azt szeretném, hogy ezek a változások végbe tudjanak menni, és az emberek odafigyeljenek az ilyenfajta tartalmakra, azt már nem lehet finomkodva magyarázni. Meg kell találni az arany középutat, hogy mit akarok megtartani magamból, de felöltöztetni egy olyan ruhába, amire szívesen néznek az emberek.

interjú: Soós Tamás