Nem kérem, hogy örökkét vagy sohát hazudj nekem - Blahalouisiana videópremier!

2021.02.17. 12:05, RRRecorder

ne_engedj_meg_el.jpg

A készülő, negyedik Blahalouisiana-lemezt egy érzelmes dal vezeti fel, ami azokról a kusza érzésekről szól, amelyeket mindannyian megélhetünk egy szakítás előtt. A Ne engedj még elhez régi tévéshow-k hangulatát idéző, kissé pszichedelikus videó készült, házon belül - itt a Recorderen látható először.

2019 ősz elején jelent meg a legutóbbi, harmadik Blahalouisiana-lemez, a Minden rendben, itt a Recorderen volt hallható először. A zenekar most már a folytatáson dolgozik, erről az első single a Ne engedj még el. A dal témáját így foglalta össze Schoblocher Barbara: "Van, hogy valamilyen külső, felettük álló ok miatt nem működik a kapcsolat, és nem azért, mert már nem szerelmesek egymásba. Előfordul például, hogy valaki nem képes magát szeretni, így a másik szerelmét sem képes befogadni. A tehetetlenség és az erre való rádöbbenés a legfájóbb és legnehezebb ilyenkor. Az ember még küzd a reménytelen fájdalmas vagy akár viszonzatlan szerelemért, mert egyelőre még nem tud a másik nélkül létezni. Semmit nem kér csak azt, hogy maradjon.” A születéséről pedig ezt mondta: "Eddig egyik dalunkon sem dolgoztunk annyi ideig mint ezen és végül az analóg technikának hátat fordítva egy próbateremben vettük fel Weil Andrissal."

blaha_ne_engedj_meg_el_300.jpgA hozzá készült videóval az volt a céljuk, hogy "egyszerű, de érzelmekben gazdag legyen". Ez - a zenekarnál nem először - házon belül készült, vagyis a rendező és vágó Schoblocher Barbara és Juhász Ádám dobos volt, utóbbi egyben operatőrként is dolgozott rajta. Ő ezt mondta a videóról: "Barrbival már készítettünk házon belül klipet, nagyon különleges érzés, hogy saját magunk tudunk a dalainkhoz mozgóképet is adni. Egy egészen egyszerű koncepció is lehet magával ragadó és közvetíthet erős érzelmeket, ami hozzá adhat a dal hangulatához. Nagy kedvencünk, Bonnie Tyler egyik videója inspirált minket, egy igazi retro 1978-as felvétel, ami a maga egyszerű tévés bájával, erős kamerazoomjaival önmagában egy kincs. Elvarázsolja a nézőt, miközben szinte 'alig történik valami'.

Úgy gondoltuk, hogy egy hasonló képi világ abszolút illeszkedhet ehhez az érzelmes dalhoz. Ahogy korábban is, most is Barbival közösen vágtunk, és bár minimalista klippet terveztünk, annyira megszerettük a layereket egymásra pakolgatni, hogy a végleges verzióban bent hagytuk a sok oldschool áttűnést, ezzel egy kis pszichedelikus fűszert adva az instrumentális résznek." A felvételek a Holiday Studioban készültek Földi Ádám fotós kreatív közreműködésével.

Az említett negyedik lemezről még annyit árult el a zenekar, hogy gőzerővel dolgoznak rajta, a felvételeket március végén tervezik befejezni.

Blahalouisiana a Facebookon

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta. 

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_45.jpg

https://recorder.blog.hu/2021/02/17/nem_kerem_hogy_orokket_vagy_sohat_hazudj_nekem_blahalouisiana_videopremier
Nem kérem, hogy örökkét vagy sohát hazudj nekem - Blahalouisiana videópremier!
süti beállítások módosítása