Még az sem kizárt, hogy besúgónak tart. A kiadók és producerek ambivalensek a WhoSampled és társai ügyében.
Nemrég a Pitchfork nagy cikket közölt arról, hogy milyen a megítélése a hiphoppal foglalkozó kiadók és producerek körében annak, hogy a rajongók örömmel posztolják az általuk felfedezett hangmintákat fórumokon, YouTube-kommentekben, vagy leginkább a nagy WhoSampled gyűjtőoldalon.
A hiphop történetét szinte kezdetektől fogva kísérik a hangmintázás miatti perek. A friss műfaj első slágere, a Rapper's Delight miatt Nile Rodgers, a Chic gitárosa fordult bírósághoz (ez az ügy peren kívüli megállapodással zárult). Akkoriban internet hiányában Rodgers onnan értesült a dologról, hogy egy klubban hallotta a számot, és rácsodálkozott a basszustémára. Manapság viszont nagyon könnyű rátalálni a mintákra az említett forrásokból.
NILE RODGERS EZEN KÍVÜL IS SOK MINDENT HOZZÁTETT A POPZENÉHEZ - PÁLYAKÉP
A jogi alapelv az, hogy egy hangmintát mindig jogosítani kell az eredeti felvétel jogtulajdonosával. Ezt azonban nem mindig teszik meg, egyrészt mert sok pénz és idő elmehet vele, másrészt a hiphop-kultúrában benne van az is, hogy ha valaki fáradságos túrással talált egy menő mintát, akkor nem akarja, hogy mások is tudják, honnan van. (Kanye West meg azért nem teszi meg, mert ő Kanye West, de ez nincs benne a cikkben.) Ha tehát egy jogtulajdonosnak pereskedni van kedve, könnyen talál áldozatot.
Azt, hogy a hangminták forrását azonosító rajongókat egyes producerek egyenesen besúgónak tartják, megelőzi azt, hogy a találatokat a neten osztják meg: DJ Premier, a hangmintázás egyik legnagyobb mestere használta ezt rájuk a Royalty című számban, a Gang Starr 1998-as Moment Of Truth lemezén. (Az outroban, úgyhogy a klipben alább nem hallható.)
Másfelől viszont azért azt is tudja (majdnem) mindenki, hogy pont a rajongók osztják meg egymással a hangmintázásra vonatkozó információkat, és ez a kultúra fennmaradásának egyik fontos forrása. Emiatt lehet, hogy a legtöbb kiadó, amit megkeresett a Pitchfork újságírója, inkább nem akart nyilatkozni a témában.
A VILÁG LEGHÍRESEBB HANGMINTÁJA: AZ AMEN BREAK
Az optimista végkicsengés azért az, hogy manapság már korántsem olyan drága és bonyodalmas a hangminták jogosítása, mint korábban volt. A Stones Throw kiadó egy korábbi vezetője, Eothen “Egon” Alapatt azt mondja, hogy mivel a hiphop dominálja a popzenét, a jogtulajdonosok általában könnyebben megadják az engedélyt, és nem szabnak meg olyan összegeket, ami már gazdaságtalanná tenné a számok megjelentetését.
Az igazi megoldás Alapatt szerint az lehetne, ha jogilag formalizáltabb lenne a hangminták engedélyezése, és a törvény előírná, hogy a jogdíj a mintát tartalmazó szám eladásaitól függjön. Így a kisebb kiadók, kezdő producerek is megengedhetnék maguknak, hogy teljesen legálisan járjanak el, és mindenki jól járna.
