Fél éve jelent meg Zomblaze ASAN Sketchbox című mini-EP-je, amin hét darab, egy-egy perces vázlat kapott helyet. A basszuszene hívei most a kiadványsorozat második részének örvendhetnek, ezúttal Planetmalcolm oszt meg hét darab, két-két perces szkeccset, amiket a Recorder olvasói hallhatnak először. Premier!
A Zomblaze megjelenését követő második ASAN Sketchbox nem más, mint amire a neve is utal, azaz hét darab felfrissített vázlat: fiókban felejtett loopok, kiforratlan beatek és textúrák újragondolása, amik talán örökre elvesznének a samplerek mélyén. A mini-EP-t Planetmalcolm, az ASAN Budapest aktív tagja és társalapítója, a hazai basszus szcéna egyik legizgalmasabb producere jegyzi. "Furcsa és nehéz évet zártunk és ki tudja mi lesz még ezután, de ha másra nem is, arra jó volt ez a bezártság, hogy gatyába rázzam a projektjeimet. Elkezdtem dolgozni egy nagyobb lemezen, emellett az ASAN Budapestnél is izgalmas megjelenések várhatók a közeljövőben” - mesélte nekünk, majd külön-külön az egyes dalokról is megosztott néhány gondolatot:
Nasal Sound
Az első track érdekessége, hogy a bassline egy Makenoise 0-coast nevű analóg kütyüvel készült. A sáv szokatlan kompresszálása különleges orrhangzást kölcsönöz, innen a címadás is.
Katatone
A friss kontextusba ültetett, lépegetős, repetitív törzsi ritmusok és kántálások több különböző, Sound of Africa-típusú bakelitről származnak. A sketchbox vizuális arculata is ehhez a hangulathoz készült.
Ghanima
A szám koprodukció dunaszerdahelyi barátommal, Soldierrel. Mind a ketten nagy rajongói vagyunk Frank Herbert Dűne sorozatának, melyben Ghanima a Dűne gyermekei c. könyv egyik meghatározó fremen karaktere.
Ghetto Tremolo
A sztori a következő: még pár évvel ezelőtt csináltunk egy közös gőzkieresztős sessiont Zombival és felvettük a téma hét-nyolc különböző verzióját, meg persze egy csomó hülyeséget is. Nemrég, mikor újra megnyitottam ezt a projektet, észrevettem, hogy szinte minden effektlánc végén volt egy dirty tremolo plugin, ettől van az, hogy úgy kirázza az embert a gatyájából.
Broken Penis
Horror vibe, bárkivel megeshet…
Move Yo Tribe
Egy közös zenei session után évekkel, benyitottam a projekt file-ba és találtam egy tűzforró loopot, ami anno még Lusta Geritől jött át. Nagyon feküdt hozzá ez a keleti step, ezúton is kösz Geri!
In Memoriam
Ez a személyes kedvencem. Néhány évvel ezelőtt, egy művésztelepi (KözKemp) egyhetes ottlét alatt kezdtem el mintázni a szír-örmény énekesnő, Lena Chamamyan egyik dalát. Miután újra elővettem, valamiért folyton Édesapámat juttatta eszembe, aki nemrég távozott közülünk és a szám a befejezése sokat segített az elengedésben.
és akkor halljuk is az új mini-EP-t, íme a második ASAN Sketchbox:
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.