Nicki Minaj ráfizetett egy Tracy Chapman-dal felhasználására

2021.01.09. 13:37, Gaines

nicki_tracy.jpg

Nicki Minaj és Tracy Chapman két éve tartó pereskedés végére tettek pontot peren kívüli megállapodásukkal - írja a BBC.

Chapman még 2018 októberében perelte be Minaj-t szerzői jogok megsértéséért, azzal vádolva a rappert, hogy a Sorry című számban engedély nélkül hangmintázta az 1988-as Baby Can I Hold You című szerzeményét. Minaj Nasszal közösen írta a Sorryt, amihez sample-özték a jamaikai Shelly Thunder azonos című dancehall számát, és csak később értesültek róla, hogy Thunder meg Chapman dalára alapozta a sajátját. Ezután megkeresték Chapmant, hogy engedélyt kérjenek tőle, az énekes-dalszerző azonban megtagadta a kérést. "Több ízben is engedélyt kértek tőlem a dalom felhasználására, én pedig minden egyes alkalommal - udvariasan, pontosan és világosan nemet mondtam. A jelek szerint Miss Minaj ezt elengedte a füle mellett, és határozott szándékaim ellenére mégis felhasználta a szerzeményemet."

A Minaj-dal végül hivatalosan sosem jelent meg, de 2018-ban kiszivárgott, és elhangzott DJ Funkmaster Flex rádióműsorában. Chapman vádja szerint Minaj saját maga szivárogtatta ki a műsorvezetőnek a számot; tavaly szeptemberben egy bíróságon kimondták, hogy Minaj esete a méltányos használat (fair use) jogi kategóriájába tartozik; szabadon kísérletezhetett a hangmintákkal, máskülönben korlátoznák a kreativitást; és nem látják bizonyítottnak, hogy Chapman elesne ezzel piaci bevételektől, mivel más a potenciális célközönség. Ám újabb tárgyalást tűztek ki, hogy megvizsgálják, hogyan szivárgott ki a Minaj-dal, és sértettek-e vele szerzői jogokat.

A tárgyalásra azonban már nem fog sor kerülni, Minaj és Chapman ugyanis peren kívül megegyeztek: Minaj 450 ezer dollárt, azaz 132 millió forintot fizet Chapmannek. A négyszeres Grammy-díjas énekesnő nyilatkozatában örömét fejezte ki, hogy megoldódott az ügy, és a végkimenetele "megerősítette, hogy a művészek jogait törvény védi, és ezeket a többi alkotónak is tiszteletben kell tartania." Minaj egyelőre nem nyilatkozott a megállapodásról. A Minaj-féle Sorry még bootleg változatban sem érhető el, mivel csak egyszer játszották le a műsorban, de a dancehall számot és a Chapman-szerzeményt meg tudjuk mutatni, Nicki Minajot és Nast meg képzeljük hozzá.

https://recorder.blog.hu/2021/01/09/nicki_minaj_rafizetett_a_tracy_chapman-dal_felhasznalasara
Nicki Minaj ráfizetett egy Tracy Chapman-dal felhasználására
süti beállítások módosítása