Játék a meztelen és elektronikus emberi hanggal. Sevdaliza: Shabrang (lemezkritika)

Az iráni-holland Sevdaliza az alternatív R&B kontextusából indult, de az énekes-producer már első nagylemezén triphop hangulatokkal játszott, tiszta, ösztönös, nyers és ellentmondásos zenéjével pedig tavaly címlapsztoriban foglalkoztunk. Nagy várakozás előzte meg tehát második albumát: sikerül-e megugrania a maga elé emelt lécet? Lemezkritika a Recorder magazin 82. lapszámából.

Előadó: Sevdaliza

Cím: Shabrang

Kiadó: Twisted Elegance

Megjelenés: 2020. augusztus 28.

Stílus: artpop/triphop

Kulcsdal: Habibi

A Shabrang gyengébb, mint az ISON volt. Túl sok a nem igazán emlékezetes szám, az olyan alap, ami a modernizált triphop, art pop, hegedűs-zongorás ballada kötelező köreit futja. Ám Sevdaliza még mindig bivalyerős énekes, és izgalmas játékokat játszik a meztelen és az elektronikusan kezelt emberi hang viszonyaival. Az R&B-s Oh My God játékosan próbálja végig a lehetőségeket; a Human Nature szárnyaló szomorúsága épp annyira köszönhető Sevdalizának, mint az elektronikának; a Habibi modulációi a mikroszinttől indulnak, majd az érzelmekkel együtt ezek is fokozódnak. Harmadára húzva egy pompás EP lett volna.

6.5/10

Rónai András