FKA Twigs nem unatkozik a karantén alatt, csatlakozott azon előadók sorához, akik a kényszerű bezártságban egy új lemezbe tudták csatornázni kreatív energiájukat, így valószínűleg nem kell sokat várni a tavalyi MAGDALENE folytatására.
A 2019-es nagylemezt kifejezetten szerettük, hatodik helyre rangsoroltuk az évösszegző listánkon, és azt írtuk róla, hogy ezekkel a dalokkal végleg felült a popzene trónjára. Az énekesnő a Grammy Museumnak adott friss, félórás videóinterjút, és ebben hintette el, hogy majdnem kész van a következő sorlemez. A karantén előtt a harmadánál tartott az új anyagnak, és úgy döntött, hogy akkor már a maradék kétharmadát is összehozza. Az elmondása szerint több producerrel és zenésszel online, FaceTime-on dolgozott együtt, olyanokkal is, akiket a való életben nem is ismer; a közreműködők között megtaláljuk Billy Walsh-t, a Post Malone-féle Sunflower társszerzőjét, valamint Ali Tamposit, aki Camila Cabellóval is dolgozott. Az első számú kollabpartner azonban a spanyol El Guincho, akit a közelmúltból leginkább Rosalíával közös munkáiról ismerhetünk, de FKA Twigs és 645AR közös idei számát, a Sum Bout U-t is ő producálta. "Napközben El Guinchótól kaptam alapokat, és azokra írtam dallamot, éjszaka meg felhívtam az amerikai zenész ismerőseimet, és egy pohár bor mellett lazultunk, szövegeket írtunk, beszélgettünk a dalok jelentéséről" - mesélte Twigs a karanténlemez megszületéséről. Arról még nem esett szó, mikor jelenhet meg az új lemez, várjuk mindenesetre.