Rerecorder: "Nincsenek rocksztárok, csak szerencsés emberek" – Winston McCall-interjú

Rerecorder rovatunkban nyomtatott magazinunk történetének eddig online még meg nem jelent cikkeit közöljük le. A Parkway Drive frontemberével, Winston McCall-lal készített interjúnk a Recorder magazin 2011-es július-augusztusi, első számában jelent meg először.

Mivel már három év telt el a legutóbbi, A38-on tartott, emlékezetes Parkway Drive-koncert óta, éppen ideje volt, hogy a bőszen turnézó ausztrálok újra Magyarországra jöjjenek. A Hegyalján találkoztunk velük, és ha már így esett, ki is faggattuk a metalcore színtér egyik legközkedveltebb zenekarának végtelenül türelmes, pozitív hozzáállású és mindig mosolygó énekesét.

Amikor 2002-ben megalapítottátok a zenekart, gondoltad volna, hogy pár éven belül ekkora sikere lesz majd?

Ne viccelj, eszembe se jutott ilyesmi, igazából még most is kicsit nehezen fogom fel, hiszen annyira furcsa ez az egész. Kezdetben csak kis ausztráliai klubokban játszottunk, aztán egyre híresebbek lettünk, folyamatosan érkeztek a lehetőségek, és most itt tartunk. Hihetetlen!

A zenekar már majdnem tíz éve létezik. Ha képes lennél rá, hogy az elmúlt tíz év történései közül bármit megváltoztass, mi lenne az?

Az égvilágon semmit. Tudod, szerintem minden okkal történik. Hihetetlenül hosszú utat jártunk be, sok minden történt velünk, de ha valamiben biztos vagyok, akkor az az, hogy nem változtatnék semmin.

Szoktátok nézni a közösségi oldalakon a rajongók kommentjeit és véleményeit? Ezek mennyiben befolyásolnak benneteket?

Nem igazán. Régebben gyakrabban előfordult, manapság viszont egyáltalán nem, de persze jól esik, amikor akár egy ember is odaírja, hogy milyen jó lett például az új lemez, de sokkal hitelesebbnek tartom a koncert közben érkező visszajelzéseket. Hogy hogyan viselkednek az emberek, tudják-e a szövegeket stb. Ezek sokkal fontosabbak, és általuk sokkal reálisabban láthatjuk mi is önmagunkat.

Az első két lemezetek felvétele során a Killswitch Engage legendás gitárosa, Adam D volt a producer. Kezdő zenekarként hogyan tudtátok elcsábítani, hogy bábáskodjon a Killing With A Smile felett?

Akkoriban igazából égtünk a vágytól, hogy valami olyat készítsünk, amit addig senki Ausztráliában, valamit, ami kilóg a sorból, valamit, ami különleges. Hogy Adam miként ült be a produceri székbe, arra már pontosan nem is emlékszem, nagy valószínűséggel elküldtük neki a demókat e-mailben, megtetszett neki és végül elfogadta a felkérést. Mondanom sem kell, nagy volt az öröm.

Mindössze egy éve jelentettétek meg legutóbbi nagylemezeteket. Mi a helyzet az új dalokkal, alakul már valami?

Határozottan állíthatom, hogy igen. Temérdek új ötletünk van és alig várjuk, hogy folytassuk a dalszerzést. Titkokat egyelőre nem árulnék el, de szerintem a negyedik lemezünk messze túlmutat majd a korábbiakon. Merőben más jellegű lesz és jóval izgalmasabb, grandiózusabb anyagra kell készülni. Természetesen a zene továbbra is gyors és súlyos lesz, illetve megmaradnak a ránk jellemző vonások is, de úgy gondolom, hogy most valami minden eddiginél többről és komolyabbról lesz szó. Szeretnénk minden tapasztaltunkat és erőnket felhasználva megírni az új anyagot.

Milyen zenéket hallgatsz mostanában? Ha meg kellene nevezned a három leginkább meghatározó lemezt, amit hallottál, melyek lennének azok?

Albumokat most hirtelen nem tudok mondani, az túl nehéz kérdés, de az utóbbi időben olyan anyagok szoktak nálam pörögni, mint a legutóbbi The Gaslight Anthem, vagy az Interpol meg Kanye West... Most látnod kéne az arcod, gondolom nem ezekre a nevekre számítottál.

Nem, nem éppen ez volt az, amire számítottam, de ez egyáltalán nem baj. A hardcore / metal szcénából miket szoktál hallgatni?

Az a véleményem, hogy elég gyorsan változik a színtér, de az biztos, hogy én inkább a több hardcore- és kevesebb metalelemmel operáló, érzelemdúsabb, szenvedélyesebb zenekarokat szeretem, különösen például a Converge vagy a Shai Hulud munkásságát, de jöhet a jófajta The Hope Conspiracy is. De ha inkább arra vagy kíváncsi, ami ténylegesen a zeneírás közben inspirál engem, az – bármilyen hihetetlen is, de – mindenképpen a színtéren kívülről érkezik.

A dalszövegeid megírásakor van valami speciális rituáléd? Hogyan működik ez nálad?

Annyi szent, hogy pár embernek meglehetősen ijesztő és különc szokásai vannak, már ha a szövegírást vesszük, de én nem vagyok az a „jól elvonulok teliholdkor a víz alatti, titkos barlangomba” típusú srác. Engem inkább az adott pillanat inspirál, az, amit éppen akkor átélek. Lehet, hogy épp a buszon utazom, lehet, hogy épp a szörfdeszkámon üldögélek, ha látok valamit, ami megihlet, akkor azt leírom. Ilyen egyszerű.

Emlékszel arra, amikor a Romance is Dead szövegét írtad?

Igen, emlékszem. Volt egy kisebb helyi buli odahaza, ahol több csapat is fellépett, és volt köztük egy amolyan „sírok a csajom után, aki otthagyott”-szerű metal zenekar is, akik a színpadon vernyákoltak, hogy átverte őket a nőjük, pedig ők semmiről sem tehetnek. Már-már meg is sajnáltam őket, de aztán láttam, hogy a backstage-ben hogyan viselkednek a lányokkal – hát bunkók voltak velük, na. Mi ez, ha nem teljes ellentmondás és képmutatás ahhoz képest, amit a színpadon előadtak?! Kamu nyomorral akarnak pénzt keresni.

Melyik volt az a pillanat, amikor először úgy gondoltad, hogy most már rocksztár vagy?

Soha nem volt ilyen és nem is lesz. Én csak egy egyszerű srác vagyok, mint akárki más. Nem rocksztárnak tartom magam, hanem egész egyszerűen szerencsésnek, de ez szerintem általában is így van: nincsenek rocksztárok, csak szerencsésebb emberek.

Amúgy hogyan is lettél énekes egy metalcore zenekarban?

Egyszerű: ez az egyetlen, amire képes voltam. Volt sok helyi banda Ausztráliában még mielőtt a Parkway Drive megalakult, de egyikhez sem tudtam csatlakozni, mivel soha nem tudtam se dobolni, se gitározni. Énekelni szintén nem tudtam, szóval elkezdtem próbálgatni az üvöltést, aztán egy nap azt mondtam, hogy adjátok ide a mikrofont és láss csodát, most itt vagyok.

A Karma című dalhoz forgatott videó miatt kérdezem: mennyire fontos nektek a szörfözés?

Fontosabb, mint azt sokan gondolnák. Szenvedélyes szörfösök vagyunk és imádunk kint lenni a hullámokon.

Zárásként: mi a kedvenc nyári slágered?

Utálom a popzenét, semmilyen formában nem hallgatok „nyári slágereket”, de ha muszáj mondanom valamit, akkor az a Beach Boys (nevet).

interjú: Buzás Krisztián, Zahorán Csaba