Minden jobb, aktuálisabb, karcosabb. Run The Jewels: RTJ4 (lemezkritika)

Killer Mike és El-P duója valahogy mindig tökéletesen rá tud érezni arra, hogy mikor van itt az ideje egy új lemeznek: az RTJ2 a fergusoni zavargások, az RTJ3 pedig Trump megválasztása után egy hónappal jelent meg. Most pedig itt a folytatás, amit bár nem George Floyd halála ihletett, mégis fájó precizitással és tökéletességgel ereszti ki magából azt a dühöt és frusztrációt, amit rengetegen éreznek már hosszú ideje. De nem csak ezért esélyes az idei legjobb hiphopalbum címére.

Előadó: Run The Jewels

Cím: RTJ4

Kiadó: Jewel Runners/BMG Rights Management

Megjelenés: 2020. június 3.

Stílus: hiphop, rap

Kulcsdal: Walking In The Snow

A negyedik Run The Jewels-lemez értékelése kapcsán az első kör már lement, és a duó fölényesen nyert. Az időzítés – sajnos – tökéletesre sikerült (pedig semmi szándékosság nem volt benne, már május közepén bejelentették), a Walking In The Snow elemi erővel robbant be a köztudatba és a popkultúrába, holott a szövege ellenére semmi köze George Floyd halálához, ugyanakkor fájó precizitással és tökéletességgel ereszti ki magából azt a dühöt és frusztrációt, amit rengetegen éreznek már hosszú ideje. Erre a vibe-ra, rendszerünk és világunk igazságtalanságára van felültetve az egész album, de úgy, ahogyan csak Killer Mike és El-P képes előadni. A számok egyszer sem fulladnak öncélúságba, a hangzás az egyértelmű témák és kemény szövegek szorításából rendre rettentő változatos, játékos és dögös megoldásokkal követel magának ugyanakkora figyelmet. Olyan, mintha itt tökéletesedne minden, amit a duó az elmúlt hét évben kikísérletezett: minden jobb, aktuálisabb, karcosabb.

A Holy Calamafuck falbontó basszusa és zajai, a közepén megjelenő rozsdás digidubja, dinamikus dobjai tökéletesek; Mavis Staples és Josh Homme tragédiája a Pulling The Pinben úgy találja el az atmoszférát, ahogy semmi; az Ooh LA LA önmagából kiforduló, groteszk bulizenéje csak ebben a klímában működik ennyire jól (ráadásul kiváló klipet is kapott). És, lehetne még elemezni a dalszövegeket, de szerintem senkiben nem merült fel a megjelenés előtt, hogy bárhol is kevesebbet kapnánk majd hibátlannál. A Ju$t felfoghatatlanul pimasz és provokáló, a The Ground Below meg tökéletesen fejezi ki a Run The Jewels elemi lényét: akármi van, ezek ketten tökre leszarják a következményeket és hogy mit gondolunk róluk. Ők mondják, ami a szívükön. Persze, lehet azt mondani, hogy ez a kritika most csak ömleng, éljenez, és elmegy az apró részletek mellett; nem mutat rá finomságokra, vagy esetleges apró gyengeségekre, de alighanem ez senkit nem érdekel most.

Az RTJ4 a tökéletes időben érkező, tökéletes hiphopalbum, ami egy egész korszakot örökít meg. Gyanítom, hogy mindig azokra az időkre fogunk emlékezni a későbbi hallgatások során, amiket most élünk át. Nyilván aládolgozik ennek az az egyszerű tény is, hogy idén eddig nagyon kevés kiemelkedő hiphoplemez jelent meg, így küzdenie sem kell igazán a műfajában. Itt valakinek valami elmondhatatlanul erőset kell gurítania az év második felében, ha a dobogó tetejére akar kerülni.

10/10

Velkei Zoltán