A győri Hataah többször képviselte már a hazai global bass színteret a Recorderen 2014-es Magyarradaros bemutatkozása óta, legutóbbi EP-je Foca címmel tavaly februárban jelent meg a Babylon Recordsnál, de a bezártság első három napján szerzett karanténzenéket is két hónappal ezelőtt. Most újra hagyományos, ám szintén a karantén alatt született kiadvánnyal érkezik, a virágtematikájú EP először a Recorderen hallható.
Hataah így mesélt a három új számról és születésük körülményeiről: "Ezt az EP-met futurisztikusabb hangokból építettem fel, mint az előző, FOCA című anyagom. Engedtem, hogy az érzelmek nagyobb teret kapjanak, mint a veretés, de maradt a 130 bpm körüli tempó, így a klubban is meg fogják állni a helyüket. Nagy hatással voltak rám producerek, akiket a karantén alatt sokat hallgattam, pl. Nina Las Vegas, Swick, Cashmere Cat, Murlo, Sim Fane stb. Ők mind hozzájárulnak az EDM határainak kiszélesítéséhez, hisz a dallamosabb számaikat az eszeveszett döngölés hiányában is simán a basszuszenék közé sorolhatjuk. Sok művészhez hasonlóan a válság engem is súlyosan érintett. Elveszítettem a polgári melómat, ekkor álltam neki trekizni. Az EP írásakor végig győzködtem az agyamat, hogy a karantén után is van remény arra, hogy helyreállítsam a dolgaimat és ezt az időszakot saját magam fejlesztésére kell használnom."
HAZAI PRODUCEREK, KÖZTÜK HATAAH, ITT MESÉLTEK NEKÜNK A GLOBAL BASS-RŐL
mindenképpen öröm az ürömben, hogy létrejött ez az új EP, hallgassuk is meg, Hataah-t pedig saját Bandcamp-oldalán és a Babylon Recordsnál is tudjátok támogatni:
A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.