Gyorstalpaló – Ismerkedj meg Stevie Wonderrel!

Régóta meg szeretnél ismerkedni egy zenekarral vagy előadóval, de azt se tudod, hol kezdd? Segítünk! Gyorstalpaló rovatunk elkalauzol a diszkográfiák könnyűzenei útvesztőiben. Ezen a héten ünnepelte hetvenedik születésnapját Stevie Wonder, a könnyűzene egyik legnagyobb hatású énekes-dalszerzője, fedezzük hát fel!

Kezdőlökés

Signed, Sealed & Delivered (1970)

Stevie Wonder csodagyerekként kezdte a pályáját, első lemezeit 12 évesen vette fel a Motown égisze alatt, először instrumentális funkot játszott (dobokon, billentyűkön, szájharmonikán), aztán már Ray Charles-dalokat interpretált. Karrierje első évtizede a fokozatos önállósodás jegyében telt. Kezdetben a Motown-vezér Berry Gordy személyesen istápolta, és a legkülönfélébb stílusokban próbálta ki. (Szörfpop! Easy listening!) Wonder ezalatt elsajátította a lemezkiadó jellegzetes soul hangzásvilágát, aztán a feldolgozások közé egyre több saját dal ékelődött be. Ahogy mélyült a hangja, úgy kezdett el kísérletezni vele, akárcsak a hangszereléssel, és a  Motown-hangzást, valamint tematikus irányelveket egyre szűkebbnek érezte. Kislemezeinek sikereit a 70-es évek elejétől pedig úgy tudta kamatoztatni, hogy új szerződésével teljes önállóságot kapott a Motown-házon belül.

A GYEREKSZTÁRSÁGRÓL ÉS KINÖVÉSÉRŐL ITT ÍRTUNK BŐVEBBEN MICHAEL JACKSON HASONLÓ PÁLYAÍVÉVEL ÖSSZEHASONLÍTVA

Ez az új fejezet, a cirka 1972-től 1976-ig tartó néhány év a csúcskorszak; ekkor már rég nem "Little Stevie Wonder", de még mindig csak huszonéves előadó teljesedhet ki mesterművek sorában. Csupa innovatív lemez, máig frissnek hatnak, de a 70-es évek elején lélegzetelállítóan új utakat törtek szintetizátoros vívmányaikkal (Wonder egy időben azon versenyzett Herbie Hancockkal, hogy ki tud több analóg szintis prototípust elhappolni a másik elől, és aztán persze alkalmazni a lemezeken), elképesztő erejű és zeneiségű énekével, műfaji, tematikus, hangulati sokszínűségével, és nem mellesleg veretes világslágerekkel.

Ismerkedésnek viszont még nem a pályacsúcsot javasoljuk, hanem picivel korábbra menjünk vissza, az átmenet éveibe, ahol már kezdi kihízni a Motown-gatyát. Az 1970-es Signed, Sealed & Delivered még nem remekmű, de már meglegyint minket a szele, és ugyan jó néhány feldolgozást énekel el rajta, de már (társ)producerként és dalszerzőként is egyre nagyobb a szava a lemezen. Az A-oldal svungjában már vetekszik Wonder legjobbjaival: a Never Had A Dream Come True a leláncolt álmodozó klasszikus soulslágere, hajladozó szimfonikus-fúvós kísérettel, a szitáros-női háttérvokálos címadó dalban dögösen könyörgi vissza magát a szerelméhez, a Heaven Help Us All már a pár évvel későbbi grandiózus, szociális érzékenységű tablókat vetíti előre gospeljével, a You Can't Judge A Book By Its Cover vaskos funkjának blaxploitation-filmben a helye. Ám a legnagyobb meglepetés minden idők legjobb Beatles-feldolgozása, a clavinettel megbolondított, peckesen optimista We Can Work It Out.

Középhaladó

Innervisions (1973)

A csúcsidőszakot jelentő öt lemez egyikével sem lehet mellényúlni, a Music Of My Mind buja, füstös-selymes, tömény r&b-jétől a Talking Book pofátlan slágergyűjteményén át a Fulfillingness' First Finale introspekciójáig. De az Innervisions még ebből a sikerszériából is kiemelkedik: nincs rajta egyetlen dal, sőt, egyetlen perc sem, ami ne hozna valami újat a fekete zenébe, a popba, a könnyűzenébe, ahol ne rugaszkodna magasabbra, még távolabb a bevett hagyományoktól és zenei kliséktől. Egy-két kósza közreműködőtől eltekintve szinte minden szólamot Wonder játszik fel, és az analóg elektronika színe-javát veti be a védjegyének számító Hohner Clavinettől és Fender Rhodestól a Moog basszus szintetizátorig, sűrű billentyűs szőnyeg mögé simítva a dobot, nagyrészt mellőzve az elektromos gitárt. A stiláris kalandozás a Too High jazz-soul-fúziójától a Higher Ground funkján át a Don't You Worry 'bout A Thing latinos fűszerezésű souljáig kígyózik, a szerelmes balladák mellett helyet követelnek a társadalmilag aktuális témák (drogfüggőség, rasszizmus, nagypolitika). Wonder hangja pedig szárnyal. A csúcspont a Living For The City hét és fél perces, letaglózó prog-funk nagyvárosi odüsszeiája.

Hardkór

Songs In The Key Of Life (1976)

A csúcskorszak nyitányát tekintve vannak viták, egyesek már az 1972 előtti lemezekből is ide számítanak párat, a zárást illetően viszont mindenki egyetért. A bónusz EP-vel megtoldott dupla LP-n Wonder mindent kiadott magából azok után, hogy a kimerülés szélén már azt fontolgatta, felhagy a zenéléssel, és inkább Ghánába megy hátrányos helyzetű gyerekeken segíteni. Ahogy az a legendás duplalemezekkel (The White Album, Exile On Main St., The River) lenni szokott, a befogadása valamivel több erőfeszítést igényel, nem adja magát olyan egykönnyen, mint az Innervisions vagy a Talking Book, több rajta a meghökkentő kurfli. De Stevie Wonder nem tud kibújni a bőréből, és még akkor is napfényesen slágerérzékeny, amikor ambíciói szétfeszítik zenéje határait. A kísérletek ráadásul nem fulladnak kudarcba, legyen szó a Village Ghetto Land barokk szocioportréjáról, a Contusion fúziós futamairól, a sokadik tökéletes, ellenállhatatlan groove-ról (I Wish), és persze a Sir Duke-ról és az As-ről. Ha George Michael, Prince és Phil Anselmo mind azt mondják, nincs ennél csodásabb lemez, higgyünk nekik.

Mostohagyerek

Journey Through The Secret Life Of Plants (1979)

A csúcskorszak előtti évtizedből rengeteg kiváló dalt ki lehet mazsolázni még a nem feltétlenül remekbe szabott lemezekről is. (Pár példa: Uptight (Everything's Alright), Every Time I See You I Go Wild, I Don't Know Why, Do Yourself A Favor, I Wanna Talk To You.) A nyolcvanas, kilencvenes és kétezres évekbeli, ritkuló terméssel már nehezebb a dolgunk. A 80-as évek művi-mesterséges soundja nem állt igazán jól, kilúgozta a groove-okat és harmóniákat, negédesebbé tette a balladákat, amire rátettek egy lapáttal az olyan giccsszámokkal aratott sikerek, mint az I Just Want To Say I Love You. A korábban korát megelőző Wonder elkezd felszállni az aktuális trendekre, amire eklatáns példa az 1995-ös Conversation Peace new jack swingje. Hallgatható, helyenként egész erős, de sokszor fantáziátlan albumok ezek. A természetfilmhez készült Journey Through The Secret Life Of Plants is inkább csak experimentális bizarrsága miatt érdekfeszítő, mintsem rejtett gyöngyszem. A film nélkül zavarba ejtő például, hogy Wonder arról énekel, hogy milyen tudományos fejlesztések vezettek a növények viselkedésének megértéséhez, majd erőt vesz rajta a miszticizmus, és virágként reinkarnálja magát. De a középtempós r&b dalok és instrumentális bíbelődések között egyszer csak beüt a 9 perces proto-techno Race Babbling bugyborékoltatott-torzított énekű tánczenei meglepetése, hogy bizonyítsa, nem fogyott el az újítás.