Dan Snaith (művésznevén Caribou) a hatvanas pszichedelikus krautrockpopjáért és a Boards Of Canada-féle elvágyódó technójáért rajongó hálószobazenészből lett előbb az ibizai táncterek egyik kedvence, majd Daphni nevű alteregójával klubokat megtöltő DJ-producer. Új albumával viszont visszatért a korai idők személyesebb hangvételű artpopjához. Lemezkritika a Recorder magazin 80. lapszámából.
Előadó: CaribouCím: Suddenly
Kiadó: Merge Records
Megjelenés: 2020. február 28.
Stílus: furapop, melankóhouse, folk
Kulcsdal: Never Come Back
Dan Snaith a hatvanas évek pszichedelikus krautpoprockjáért rajongó matematikus-hálószobazenészként kezdte, majd poprockrajongók egy egész generációját terelte a tánctérre. Úgy tűnik, kiklubozta magát, mert a Suddenly-ben már csak egy elem a tánczene. A fókuszban most Snaith hangja és kitárulkozó szövegei állnak, viszont a számok maguk sokszor túlzsúfoltnak, átgondolatlannak hatnak. Hol egy elidegenítő, csúszkáló hatás töri meg őket, hol felesleges hangminták vonják el a figyelmet. Ugyanakkor pont ettől lesz fájóan életszerű: hogy sokszor akkor történik valami sorsfordító, amikor nem számítunk rá.
7/10
Kollár Bálint
Ajánlott bejegyzések:
-
Hangerő és súlyosság után fájdalmas szépségek. BIG|BRAVE
-
Mikor már hátradőlnénk chillezni. boebeck: boebeck (lemezkritika)
-
Itt mindig dráma van. Kolibri: Nagyon jó, nagyon rossz, nagyon jó (lemezkritika)
-
Egy elveszett törzs szertartási zenéje. SunMa: Helianthus (lemezkritika)
-
Izzás a hamu alatt. The Cure: Songs of a Lost World (lemezkritika)
