HogyVagy003: "Élőben közvetíthetjük, ahogy éhen pusztulunk" – Péterfy Bori

Interjúsorozatunkban a COVID-19 járvány és a kényszerű bezártság idején kérdezünk meg zenészeket, előadókat, hogyan boldogulnak a megváltozott helyzetben, mivel töltik az idejüket. Rovatunk nemcsak az olvasóknak szól, hanem az elszigetelt zenészeknek is segít megismerni egymás gondolatait. Szabó Benedek és Beck Zoltán után ezúttal Péterfy Borival beszélgettünk.

Hogyan éled meg ezt a megváltozott helyzetet?

Ingadozóan. Az egész világ nehéz helyzetbe került: szerencsés, akinek nem rendíti meg az egzisztenciáját ez az őrületes helyzet. Érdekes lelki gyakorlat, hogy az embert így kitépik a komfortzónájából, sőt, gyakorlatilag saját magából. Mint minden krízishelyzetben, most is nagy kérdés, hogyan birkózunk meg vele pszichésen, hogyan tudunk belőle továbblépni: magasabb szintre lépünk-e emberileg, vagy összetörünk a depresszióban. Én a kettő között lavírozok: néha úgy érzem, remekül helyt állok, máskor pedig bőgök fél napot.

Hogyan telnek most a napjaid?

Egész szürreális, felfoghatatlan módon minimalizálódott az életünk: a férjem és én is elvesztettük a munkánkat, én egyszerre két szakmát veszítettem el. Fizetés nélküli háztartásbeli anyuka és tanárnő lettem. Másodikos a kisfiam: bizonyos dolgokat meg tud önállóan is csinálni a távoktatásban, de alapvetően ott kell lenni mellette, tanítói állásban.

Alkalmazol stratégiákat arra, hogy egyben tartsd magad?

A mozgás ilyen – nagy jógás vagyok, ami praktikus jelenleg, mert lehet rengeteget jógázni. A gyerekekkel való együttlét is csodálatos. Plusz, most van idő szeretni. Világosan érződik, hogy az életünk egyes területein mi mennyit ér, mi nélkülözhetetlen. Máshová lehet helyezni a fókuszt, a figyelmet – nem azon pörgök állandóan, mint az elmúlt harminc évben, hogy mi lesz holnap, mi van beírva a naptárba, melyik előadás, melyik szerep, melyik koncert. Az örökös mókuskerék megállt. Nekem az volt az ars poeticám, hogy minden egyes alkalommal úgy megyek fel a színpadra, hogy ennek annyira kurvajónak kell lennie, mintha ez lenne az utolsó koncert. Bizarr, hogy ezúttal tényleg volt egy „utolsó”, beláthatatlan ideig legalábbis.

A zenekarral tudsz azért foglalkozni otthonról?

Igen, nem állt meg teljesen a kreatív élet. Eddig is jól álltunk az új lemezzel, annál a fázisnál tartunk, ahol a sok remek zenei alaphoz készülnek a szövegek. Szépen tudunk haladni vele így is, hogy nincsenek zenekari próbák – ketten is asztmásak a zenekarban, szóval ezt nagyon komolyan vesszük. Vannak más terveim is, gondolkozom felolvasásban, bár sarkalatos pont, hogy a munkanélkülivé vált kulturális szféra elkezdte ingyen elérhető tartalommal elárasztani az internetet. Ez szerintem öngól. Hajós András is kitett erről egy posztot. Művészként persze ott dolgozik bennünk az, hogy akkor érezzük, hogy élünk, ha néznek minket – mindegy, hogyan, csak lássanak, mert az azt jelenti, hogy létezünk. De jobban át kellett volna gondolni, mert így azt is élőben közvetíthetjük, ahogy éhen pusztulunk. Az pedig egészen megdöbbentő, hogy állami szinten még a levegőben sincs semmilyen válságkezelő megoldás a kultúra felé.

Mi az, ami most örömet tud okozni?

Az nagy örömet okoz, hogy a kisfiammal ennyit lehetek. Szerencsés helyzet, hogy van egy kis házunk – tulajdonképpen nyaralónk – az erdőben, ide költöztünk be családilag, a húgom is a gyerekeivel. Így ideális környezetben, természetben tölthetik ezt az időt a gyerekek, nem egy lakásba vagyunk bezárva; könnyebben bírják lelkileg. Nekik ez embertelenül nehéz, hosszú távon még bele se gondolt senki, hogy milyen következményekkel fog járni, milyen lesz, ha újraindul a verkli, és vissza kell terelni a gyerekeket az élet korábbi, szabályozott medrébe.

Milyen zenéket szoktál hallgatni mostanában?

Nem hallgatok sok zenét, az aktuális feladatokra koncentrálok. A zenei alapokat hallgatom, amikre még kéne szöveg, vagy a meglévőkben mit kell javítani. Bármerre nézek, erdőt látok, és a madárcsicsergés, természeti hangok mellé nem hiányzik, hogy betegyek más zenéket. De egyébként a tavalyi Sziget óta a Twenty One Pilotsra vagyok rákattanva, egész évben az volt a nagy kedvencem.

Mi lesz az első dolgod, ha ennek egyszer vége lesz?

Ezen nem gondolkozunk. Attól nem félek, hogy a munkába ne tudnék bármikor visszaállni. Nyilván jó érzés lesz először visszamenni a próbaterembe, de ez még annyira távoli, hogy nem is akarok gondolni rá – minek fájdítsam a szívem. Most az a lényeg, hogy ne essünk szét, ne keseredjünk el. Más generációkat elnézve ritka, hogy leéljünk egy egész életet háború, világméretű katasztrófa nélkül. Most az egész világ osztozik a hirtelen beütött válságban. Az a nagy kérdés, merre megyünk tovább innen. Ebből a szempontból még inkább fojtogató a magyarországi légkör: látom, milyen új törvények születnek ebben a helyzetben, és ez sokkal frusztrálóbban hat rám, minthogy nem dolgozhatok, mert még jobban befeketíti a jövőt. Ha az emberiség felébred majd ebből az álomból, komoly projekt lesz, hogy min kell változtatnunk.

Mi az, amibe nem lenne jó visszacsúszni?

Jobban megbecsülni, ápolni az emberi kapcsolatokat. Az embertelen harácsolásnak le kellene állnia. Világszinten felül kell vizsgálni, hogy a fogyasztói társadalom diktál, hogy tényleg ennyi mindent kell-e folyamatosan vásárolni, ennyi szeméttel terhelni a földgolyót, vagy olcsón hozzá tudunk-e inkább jutni alternatív energiákhoz. Azoknak kéne megváltozniuk, akik hatalmon vannak, de hát ez utópia – mi majd gyűjthetjük továbbra is a szelektívet.

Az iTunesról digitális formában megvásárolhatjátok a Péterfy Bori & Love Band lemezeit!

alább pedig a zenekar tavalyi húsvéti playlistje: