Sokaknak úgy tűnhet, hogy a Lizzo művésznéven futó énekes-rapper-fuvolista a semmiből került elő, pedig Melissa Viviane Jefferson már egy jó évtizede próbálkozott különböző formációkban, mikor egyszer csak, mint valami gigantikus meteor, berobbant a mainstreambe, és akkorát szólt, hogy beleremegett az egész amerikai zeneipar. Ez a cikk először a Recorder magazin 80. számában jelent meg.
A Truth Hurts című dala kétéves késéssel vált szakítós himnusszá az Egy remek valaki (Someone Great) című Netflix-film egyik jelentének köszönhetően. Ekkor hirtelen milliók kaptak a Shazam után, hogy beazonosítsák az ütős számot, amire Gina Rodriquez és DeWanda Wise mozogni kezdett a konyhában, és felfedezzenek egy számukra addig ismeretlen előadót, aki egyik napról a másikra vált szenzációvá.
Szerencsés volt az időzítés, mert addigra kint volt már az új album is, a Cuz I Love You, ami azóta három Grammy-díjat kapott meg a hat jelölésből. 2019-ben Lizzót az év előadójának választotta a Time magazin, címlapra tette a Rolling Stone és a Vogue is. A popikon szuperszónikus előretörését meglehetősen rögös, drámai gyerekkor és fiatal felnőttkor előzte meg, rengeteg sikertelen próbálkozással és reménytelen erőfeszítéssel.
Az agyoncikizett kövér csaj Roald Dahl Matilda című regényének főhősével tudott gyerekként a legjobban azonosulni, a minden sorból kilógó furcsa lánnyal, aki szupererejét használva tanította móresre ellenfeleit. „Néztem a tévét, lapoztam a magazinokat, de sehol sem láttam »magamat«. Azt hittem, velem van a baj, ezért olyan akartam lenni, mint ők, de amikor rájössz, hogy ez fizikai képtelenség, magadban fogod keresni a hibát.”
A detroiti születésű lány vallásos családban nőtt fel és fuvolaművésznek készült, de már a középiskolában reppelt és egy rockegyüttes (Ellypseass) szólistája volt. Utóbbi egészen sikeresen indult, a rajongók imádták az énekes kirobbanó színpadi jelenlétét és őrülettel határos kirohanásait, de végül otthagyta a zenekart, mert túl sok szorongással jártak a fellépések, amit csak whiskey shotokkal tudott kordában tartani.
Lizzo nem tartozik azon előadók közé, akinek a tehetsége rögtön szerencsével is párosult, éppen ezért megtanulta kiaknázni kreatív adottságait már jóval azelőtt, hogy multimillió dolláros ikonná vált volna. Húszévesen otthagyta a zeneművészeti főiskolát, felhagyott fuvolatanulmányaival, hogy végre megvalósítsa önmagát, ám ekkor váratlanul meghalt az apja, aki a legnagyobb rajongója és támogatója volt születése óta. Depresszióba zuhant és saját bevallása szerint egy Subaru gépkocsiban élt ebben az időszakban, célok és tervek nélkül.
Aztán Minneapolisba költözött, ahol létrehozta a Chalice nevű Destiny’s Child-szerű formációt, ami városi szinten hamar népszerű lett : rajongóik sorában Prince is ott volt, akinek a Plectrumelectrum című albumán fel is tűnik az énekesnő a Boytrouble című dalban, és aki producerként segítette volna az énekesnő karrierjét, ha nem hal meg váratlanul. Prince-szel kötött barátságát több interjúban is említi, fontos állomásaként annak az önismereti utazásnak, aminek a végét ma láthatjuk.
Első szólólemeze 2013-ban jelent meg Lizzobangers címmel, de ekkor még nem volt nyilvánvaló, hogy mi is Lizzo igazi küldetése: a hiphopalbumot szerették a kritikusok, de a mainstreambe nem sikerült betörni vele. Az énekes maga is azt nyilatkozta, hogy ebben az időszakában túl absztrakt volt a hiphopos arcoknak, az alternatívoknak meg túl fekete.
Mindig is rapper akart lenni, mert nem érezte jónak a hangját. Az éneklésbe a turnék során jött bele, és maga is meglepődött, mikor az eredetileg rapnek írt szövegekből ütős kis dallamok születtek, tele érzelemmel és iróniával. „A hangom nem a pakli titkos ásza volt, sokat dolgoztam rajta, csiszolgattam, finomítottam” - mondta a brit Vogue-nak tavaly novemberben.
A Lizzo-jelenség branddé vált, Lizzo pedig guruvá. „Ha képesek vagytok engem szeretni, akkor tudnotok kell szeretni magatokat is. Amikor ma hazamentek, nézzetek bele a tükörbe, és mondjátok, »Szeretlek, gyönyörű vagy és képes vagy bármire!«” - a Glastonbury fesztiválon több mint 30 ezer ember hallgatta végig Lizzo rövidke, ám annál lelkesítőbb prédikációját.
A kövér fekete lány, aki depresszióval és szorongással küzdött egész életében, ott állt a nagyszínpadon, idézőjeles Beyoncéként, és egy hirtelen mozdulattal megragadta az univerzumot: gigantikus slukkal magába szippantotta, annak minden transzcendentális tudásával, majd hirtelen, ugyanolyan iramban ki is lélegezte, egyenesen a tömegre. A színpadról lezúdoló érzelmi lavina maga alá temette a közönséget, akik ezután transzba esve kezdtek éledezni a Juice örömteli lüktetésére, egy emberként üvöltve a dal nyitósorát:
„Mirror, mirror on the wall, don’t say, ’cause I know I’m cute” (Tükröm, tükröm, ne mondd nékem, hisz tudom, csini vagyok e vidéken)
A változás szelét nem ő hozta el, az időnek meg kellett érnie Lizzóra. Ki tudja, mit kezdett volna vele a világ tíz-húsz évvel ezelőtt, amikor Beyoncé is még csak kísérletezgetett a “bootylicious”-életérzéssel. Ma viszont olyan lendülettel lovagolhatja meg az önmagunk elfogadásáról szóló trendeket, mint eddig soha senki más: testének omló redőit a világ arcába teregeti minden lehetséges platformon, mert szabad, mi több, kötelező forradalmi felkiáltás minden seggrázás és mell-lengetés. A világ tele van Lizzókkal, mindenkiben van egy darabka belőle, mert a sorskivetettség érzését még a legmenőbbek is átélik néha, a győztessel pedig nem nehéz azonosulni.
Lizzo így foglalta össze ars poeticáját: „Fekete nőként egy fekete nő tapasztalatairól írom a dalaimat. Remélem, sikerül olyan zenét csinálnom, amitől jobban érzik magukat az emberek, és megtanulják szeretni önmagukat. És ezt az üzenetet leginkább a fekete nőknek szánom, és még inkább a kövér fekete nőknek és a fekete transz nőknek.”
 |
| Lizzo a három Grammy-díjával |
2020-ban, míg Greta Thunberg és Jane Fonda a világ összeomlásáról fest apokaliptikus képet, Lizzót a gleccserek olvadása hidegen hagyja. Ő a lehető legnagyobb nyugalomban, egy Côte d’Azur-i luxusjachton ringatózva, egy csomag Doritosszal az ölében várja a globális felmelegedés megfékezését. És ez valahol megnyugtató.
szerző: Sugár Bertalan
