Florence Pugh szédítő sebességgel robbant be a hollywoodi élmezőnybe: 2016-ban tűnt fel egy rendhagyó kosztümös filmben, tavaly már mindenki a fergeteges alakításairól beszélt, az idén Oscarra jelölték, és mindjárt beköszön a Marvelbe. Az új évtized legfontosabb sztárja lehet belőle. Ez a cikk először a Recorder magazin 79. számában jelent meg.
Az egy dolog, hogy a 24 éves, oxfordi születésű Florence Pugh alig négy év leforgása alatt, maroknyi szereppel a tarsolyában jutott el az Oscar-jelölésig az új Kisasszonyokkal. Az első olyan alakítást, amire felfigyelt a világ, rögtön a második filmjében nyújtotta, amiben ráadásul címszerepet játszott.
A Lady Macbeth főhőse legalább olyan komplex jellem, mint a megidézett Shakespeare-figura: a társadalmi normák súlya alatt, szeretetlen házasságban és sivár vidéki kúriában sínylődő fiatal feleség előbb összeszűri a levet a dúvad lovászfiúval (eddig ismerős sztori), majd morálisan egyre mélyebbre süllyedve szadista és perverz rémtettekre vetemedik, és a viktoriánus díszletek mögött megszületik a női Walter White. Pugh nem akarja elnyerni a rokonszenvünket, sőt, direkt szétzúzza az efféle hősnők, Anna Kareninák és Jane Eyre-ek iránti, hozott előfeltevéseinket. Már itt is meg tudta megmutatni legfőbb erősségeit. Acélkemény hajthatatlansággal ruház fel nehéz helyzetbe került hősöket; fegyvere gyakran a megsemmisítően gúnyos kacaj, de egyik pillanatról a másikra le tudja mezteleníteni magát, feltárva mély érzelmi viharait.
Liam Neeson butuska, de elég szórakoztató vonatos akciófilmjében, a The Commuterben nem sok esélyt kap kibontakozni, inkább azt mutatja meg, mennyire más a kisugárzása tetkós és orrpiercinges punkként. Cserébe A rettenthetetlen kvázi folytatásának is tekinthető, meglepően erős Outlaw Kingben egy első látásra nem feltétlenül hálás szerepet, a skót szabadságharcos vezető új feleségét tölti meg élettel természetes gesztusok révén.
 |
| The Commuter / Outlaw King |
A legmélyebb jellemábrázolásra a The Little Drummer Girl című hatrészes minisorozatban nyílt lehetősége. A projekt papíron fantasztikusnak ígérkezett (John le Carré! Park Chan-wook! Michael Shannon!), a gyakorlatban vontatott csalódásnak bizonyult, de ez nem Pugh-n múlt: ő magabiztosan és hitelesen rajzolta fel az utat a terroristák közé beépülő felszínes radikálistól a szerepjátszástól meghasonlott ügynökig.
 |
| The Little Drummer Girl |
Erre jött a 2019-es bombaév, három teljesen különböző alakítással. A Családi bunyó jól induló, sablonokba torkolló pankrátoros sportfilm, tipikusan az a szerep, amit pár éve Jennifer Lawrence játszott volna el, Pugh pedig jobban kidomborítja az önzőbb jellemvonásokat, mint a forgatókönyv diktálná. A Fehér éjszakák horrorja miatta működik: a svéd szektába csöppenő gyanútlan főiskolások kálváriája a fekete komédia felé tendál, de a feldolgozhatatlan traumájával magára hagyott Dani drámai súlyt teremt azzal az érzelmi transzparenciával, amivel az idegösszeomlás szélén táncol. A Kisasszonyokban pedig a híresen mostohán kezelt, legtöbbször ellenszenves Amyt formálja át: gyerekként kislányos arca dacára nem túl hihető mély hangjával, a felnőtt, lebilincselően pragmatikus, karakán Amy azonban gazdag belső dilemmákkal születik újjá.
Egyelőre csak („csak”) egy Marvel-film van a palettáján, melyben Scarlett Johansson Fekete Özvegyének orgyilkos fogadott húgát játszhatja el vaskos orosz akcentussal. De ha ilyen négy év áll mögötte, öröm belegondolni, milyen négy, nyolc, tizenhat, és még több év vár még rá.
szerző: Huszár András
