Dalpremier! mïus: Étude Disposable

2020.02.20. 12:30, Gaines

mius_01_balazs_glodi.jpg

Álmos Gergely projektje, a mïus legutóbb 2018-ban jelentkezett Twentytwo 22 című lemezével, ami egyben egy trilógiát zárt le. Két év után most koncepciólemezzel tér vissza, az "ütemtanulmányokkal", vagyis az Études de Battements című, márciusban érkező albummal nyit új fejezetet előző lemezhármasa után. A lemezt felvezető Étude Disposable itt debütál online.

tq2001_mius_single_2500x2500_1.jpg"A több mint egy éves alkotás alatt mindent próbáltam kizárni, gyorsan múló trendeket, külső inspirációkat, hogy eljussak a mïus világának belső "alapütemeihez", egy lecsupaszított, klasszikusabb zenei koncepcióhoz, ami visszanyúlik a gyökerekhez. Ebből lettek az etűdök, azaz ütemtanulmányok" – meséli Álmos Gergő az új anyagról. A beharangozó Disposable még erősen kapcsolódik az előző albumokhoz, egy átkötő dalként funkcionál. Ehhez készített audio-react videót Attaray Visual. A dal eltört ütemeit, talált hangjait a kicsit reneszánsz megfogalmazású fúvósok teszik még izgalmasabbá, mindezt pedig Hegyi Dóri ’Ohnody’ soulos éneke tekeri el a mïus zenei koordinátarendszerében egy másik irányba. Szerelmi témájú dalszöveg tekintetében egy korábbi mïus-dal, a Delusional ellenpárja, hiszen a törékeny, naiv attitűdöt egy magabiztos, céltudatos hozzáállás váltja.

A Disposable már külföldön is debütált, több rádióban hallható, többek közt az Ibiza Global Radio-ban is bele lehet futni. Az "ütemtanulmányok-lemez" egyedi, sorszámozott dupla vinylen lesz elérhető márciustól a Théque Records gondozásában.


Az Études de Battements című album bemutatója április 4-én lesz az Akvárium Kishallban, ahol a mïus legújabb tagja, Várnai Szilvia (Mayberian Sanskülotts, Nunki Bay Starship) akusztikus zongorán fog bemutatkozni. Az este vizuális felelőse Attaray Visual lesz, akinek egy teljesen megújult, absztrakt, épített Bauhaus színpadképe fogja kísérni a koncertet. A lemezbemutatóra egy külön zongora is érkezik majd a színpadra, amelyen az estet felvezető olasz vendég, Luca Longobardi is játszik majd. Facebook-esemény.


és akkor jöhet az eldobható etűd Ohnody közreműködésével, ami persze minden, csak nem eldobható: 

mïus a Facebookon 

fotó: Glódi Balázs

A cikk megjelenését a Hangfoglaló Program keretében a Nemzeti Kulturális Alap támogatta.

nka_hangfoglalo_logo_650_2_1_45_13.jpg

https://recorder.blog.hu/2020/02/20/dalpremier_m_us_disposable
Dalpremier! mïus: Étude Disposable
süti beállítások módosítása