MÏUS: Twentytwo 22 (Lemezkritika)

2018.05.10. 12:37, drecorder0

Az elektromos hangzás és akusztikus hangszerek kombinációja az új mïus albumon egységes egészet alkot, érzelmi magas pontoktól a mélységekig kalauzolva a hallgatót. Albumkritikánkat olvashatjátok.

Kiadó: Théque Records

Megjelenés: 2018. április

Stílus: kozmikus elektronika

Kulcsdal: Torso

A mïus első két lemezén még Horányi Youli énekelt Álmos Gergely alapjaira. A popos elektronika és melankólia egymásba simuló szimmetriája 2015-ben bomlott fel, mikor Youlival együtt a pop is kivált a mïusból. A 2016-os Eigengrau már lehunyt szemek sötétjében kereste a harmóniát, de az énekhangok még túl sok fényt engedtek át. Álmos a fél évvel későbbi Isola EP-jének borús zenei szigetén talált rá a mai hangzására, amit negyedik lemezén már magabiztosan használ a félinstrumentális és vokális számokban is. Amíg a Torso és Galatea hideg szintijeire emlékként rakódnak a vonósok és kórusfoszlányok, Hegyi Dóri hangja szinte észrevétlenül szövődik bele a Coloursba és erősíti az Archeologist dubos lüktetését. Mïus a mindeddig Éváktól hemzsegő világába teremtett egy Ádámot is Raf Skowroński személyében: a Dust olyan, mint egy eddig titokban tartott Moderat b-oldal. A Twentytwo 22 biztosítókötelét a lemezt záró Hunters In The Storm vágja le, hogy az kozmïus magányban haladhasson a szingularitás felé.