Sötét mágus a nagy megfejtés nyomában – Chris Cunningham klipjei

Gnómokkal népesített be egy gengszterrap-paródiát, robottá változtatta Björköt. Hová tűnt Chris Cunningham, az ezredforduló legmenőbb kliprendezője? Nem tűnt sehová, csak éppen szép csendben kikísérletezi saját, formabontó multimédiás formanyelvét, zenével és robotokkal. Ez a cikk először a Recorder magazin 77. számában jelent meg.

A kilencvenes évek kliptermésének krémjét elsőrangú rendezőosztály jegyzi, zenés videóikat külön DVD-sorozatban is kiadták. Többségük – Spike Jonze, Michel Gondry, Mark Romanek, Jonathan Glazer – épp az ezredforduló tájékán nyergelt át nagyjátékfilmekre.

Chris Cunningham, Spike Jonze, Björk és Michel Gondry a régi szép időkben

Érdekes kivétel Chris Cunningham, az egyik legünnepeltebb kliprendező az osztályból. A hosszú hajú, szép arcú, halk szavú zseni igazi csodagyerek volt, 17 évesen maszkmesterként kezdte karrierjét, dolgozott David Finchernek A végső megoldás: Halálon, a Stallonés Dredd bírón, és Stanley Kubrick őt kereste meg azzal, hogy segítsen megtervezni az A.I. – Mesterséges értelem robotgyerek-főszereplőjét. Cunningham egy évig foglalkozott ezzel, Steven Spielberg későbbi, megvalósult verziójában viszont már nem vett részt, mert időközben kliprendezésre adta a fejét. 1996-tól kezdve évi 7-8 videoklipet készített, többek között a Portisheadnek és Madonnának, mígnem 1999-ben két korszakos remekművet is alkotott.

Chris Cunningham A végső megoldás: Halál munkálatai közepette

Aphex Twin Windowlicker című számához nyugtalanítóan pornográf klipet hozott össze, ehhez pedig nem kellett más, csak egy paraarc – az Aphex mögött álló Richard D. James fizimiskája, albumborítókon is megjelenített, dermedt és dermesztő vigyora, ami rámontírozódik két bombázó lány arcára. Cunningham ugyanezt a hideglelős vizuális megoldást vetette be két évvel korábban, Aphex Twin Come To Daddy című horrorklipjében – de ezúttal inkább a groteszk gúnyolódásra fektette a hangsúlyt, a divatos gengszterrap-videókat figurázva ki.

Az extrahosszú, tíz perces Windowlicker-klip első négy perce káromkodásokkal teletűzdelt párbeszédes jelenet fukszos gengszterekkel és a közeledésüket visszautasító nőkkel, a fenékrázós finálé pedig bármelyik kortárs twerkklipbe beleférne. A kettő között pedig nevetségesen hosszú limuzinjával begördül Aphex, hogy szó szerint saját képére formálja a meghódított nőket, miközben energikus breakbeatre vágott, visszafelé játszott táncjelenetekben parádézik.

A digitális trükkök helyett maszkmesteri munkával operáló klip – ami gnómteremtményével még a Ne nézz vissza! híres csavarát is megidézi – csak késő esti műsorsávban kerülhetett adásba a tévében, és ezzel alighanem még ínycsiklandóbbá vált a zenerajongók számára. 

A kétfrontos támadás másik felének témája megintcsak a szexualitásról szól, bár inkább a szerelem kifejezési lehetőségére helyezve a hangsúlyt. Björk klipje, az All Is Full Of Love rideg, mesterséges környezetben ábrázol emberi érzelmeket, interakciókat két összeszerelés alatt álló robot tolmácsolásában: Cunningham a szinte fekete-fehér, hűvös színvilágú videóban megint arcplasztikázik, ezúttal Björk arcát illesztve két áramvonalas, elegáns mozgású robotra, amelyek csókolózni kezdenek, miközben a gépek babrálnak velük.

Cunningham maga tervezte a robotokat, amelyeket a komplett díszlettel együtt megépítettek; a snitteket először így vették fel, aztán a fehérre festett arcú Björkkel, végül számítógéppel dolgozták össze. Az eredmény egyszerre steril és érzelmes, mechanikus és anyaméhszerű, a tejfehér robotdizájnból rengeteg sci-fi produkció merített az Én, a robottól a Westworldig.

A két mestermű mellett Cunninghamnek még arra is jutott ideje, hogy rendezzen egy harmadik, szintén emlékezetes klipet: a Leftfield és Afrika Bambaataa Afrika Shox-jának videójában egy vak, zaklatott férfi tántorog New York felhőkarcolóinak árnyékában, egyesével veszítve el végtagjait, mint egy élő, mozgó szobor, míg végül a torzóból semmi nem marad.

Cunningham ezután maga is megpróbálkozott azzal, amivel pályatársai, és 2000-ben elkezdett dolgozni William Gibson megfilmesíthetetlennek tartott cyberpunk regénye, a Neurománc adaptációján; állítólag rengeteg storyboardot rajzolt hozzá, de három év után kihátrált, mert elsőfilmes rendezőként nem ő kapta volna a végső vágás jogát.

A novemberi Recorderben megnéztük, hogy mire pörgött a világ 1999-ben.

Az azóta eltelt két évtizedes munkásságából – előbb reklám- és rövidfilmek, majd múzeumi produkciók, audiovizuális projektek – egy öntörvényű alkotó képe rajzolódik ki, aki örömmel hagyja el a járt utat a járatlanért. Mondjuk, lenyűgöző installációt telepít egy londoni Audi-szalonba: a 2012-es Jaqapparatus a film, az élőzene, a képzőművészet és a technológia ötvözete, melyben a Björk-videó szerelőgépeinek továbbfejlesztett változatai teremtenek spontán lézershow-t. Zene, fények, robotika és emberi kreativitás: mintha minden műve egy-egy mozaikdarab lenne a nagy egészben, olyan megfejtéssel, amit talán még ő se lát át. Izgalmas nyomon jár.

MÉG NÉGY EMLÉKEZETES 1999-ES KLIP

Fatboy Slim: Praise You

Spike Jonze gerillavideója imádnivalóan vicces a maga lo-fi egyszerűségével: a rendező kitalált magának egy alteregót, egy kamu tánctársulatot, és gettóblaszterrel felszerelkezve lenyomtak egy végtelenül amatőr(nek látszó) flashmobot egy mozi előtt várakozó, értetlen közönségnek. A tánc idétlen, a reakciók hibátlanok.

Chemical Brothers: Let Forever Be

Egy dobos, meg egy táncos, plusz még egy és még egy és még egy. Michel Gondry ha akarna, se tudna egyszerű táncvideót rendezni, de nem is akart: két főszereplőjét megsokszorozza, és kaleidoszkopikus Busby Berkeley-koreográfiákba rendezi, felforgatva a fizika törvényeit. Lenyűgöző effektek a csináldmagad-elv szolgálatában.

Fiona Apple: Paper Bag

Paul Thomas Anderson mind a mai napig imád klipeket forgatni kedvenc előadóinak, legyen az a Radiohead vagy a HAIM. A Boogie Nights után két évvel akkori barátnője, Fiona Apple számára készített századelős musicalbetétet, melyben az énekesnőt körbetáncoló öltönyös-kalapos figurák és szállodai alkalmazottak mind gyerekek.

Sigur Rós: Svefn-g-englar

Az izlandi posztrockerek jó pár emlékezetes videót álmodtak meg, hol posztapokaliptikus hamuesőben, hol vadromantikus tájakon. Első klipjük kokettál a giccsel: Down-szindrómás tagokból álló színtársulat lassított felvételben kortárstáncol hófehér angyaljelmezben. De az August Jacobsson rendezte klip inkább jó értelemben álomszerű, megindító.

szerző: Huszár András