A nőverő Chris Brown pártját fogja Eminem egy kiszivárgott dalrészletben

2019.11.13. 12:00, Gaines

eminem_rihanna_both.jpg

„Naná, hogy Chris Brown pártját fogom, én is összeverném a picsát, aki miatt viszket a farkam” – rappeli Eminem a Things Get Worse című szám eddig kiadatlan verzéjében.

A dal állítólag 2009-ben született, és Eminem Relapse című lemezén szerepelt volna, aztán átdolgozott, B.o.B.-vel közös formájában látott napvilágot 2011-ben. A frissen kiszivárgott eredetin hangzik el a fent említett sor, utalva arra a 2009-es incidensre, melynek során Chris Brown egy buliból hazafelé menet úgy összeverte akkori barátnőjét, Rihannát, hogy a sztár kórházba került, és le kellett mondania a Grammy-díjátadós szereplését. Brown-t bűnösnek találták tettlegesség vádjában, és öt év próbaidőre, egy év tanácsadásra, valamint hat hónap közmunkára ítélték.

TÍZ SZÁM, AMIT ÉRDEMES RENDESEN MEGHALLGATNI RIHANNÁTÓL

Eminem sajtósa, Dennis Dennehy az XXL-nek adott nyilatkozatot, melyben úgy fogalmaz: „Ez a kiszivárgott felvétel több mint tíz éves. Miután Eminem rögzítette, kukázta is, majd átírta. Nyilvánvaló, hogy Rihannával remek kapcsolatot ápolnak.” Ha benne hagyta volna az  ominózus verzét, talán sosem valósultak volna meg Eminem és Rihanna közös dalpárjai: a rapper  Recovery albumán lévő a Love The Way You Lie és az énekesnő Loud című lemezén szereplő  Love The Way You Lie (Part II) 2010-ben, valamint a Numb és a The Monster 2012-ben és 2013-ban. A Things Get Worse mindkét változatában említésre kerül sok más híresség, a dalszövegben például Eminem mosógépbe gyömöszöli Natasha Bedingfieldet, aztán megöli az akkor 15 éves Dakota Fanninget. („Kick down Dakota Fanning's front door while the whore is tanning / "He can’t say whore", of course he can, man he just saw her fanny.”)

EMINEMET MINDIG MINDENKI CSAK KRITIZÁLJA

Nyilván itt megint felmerül az az ezerszer megrágott és kiköpött kérdés, hogy akkor most szexista és nőgyülölő-e Eminem, vagy csak ironizál a karikatúraszerűen ultraerőszakos alteregóján keresztül; hogy ilyen töménységben van-e egyáltalán különbség a kettő között; hogy megéri-e provokáció kedvéért így rappelni bántalmazásról. Ezt a témát kicsit bővebben érintjük a Recorder magazin aktuális, 77. számában, az 1999-es The Slim Shady LP kapcsán.

a kiszivárgott verzió:

és a B.o.B.-féle változat:

https://recorder.blog.hu/2019/11/13/a_novero_chris_brown_partjat_fogja_eminem_egy_kiszivargott_dalreszletben
A nőverő Chris Brown pártját fogja Eminem egy kiszivárgott dalrészletben
süti beállítások módosítása