Naná, hogy itt az idő egy új Tame Impala-dalra!

2019.10.29. 11:32, Gaines

tameimpala_slowrush.jpg

Év elején még úgy tűnt, akár idén kijöhet az ausztrál Tame Impala negyedik sorlemeze, de a tavaszi beharangozókat sokáig nem követte bejelentés. Múlt héten eldőlt, hogy a The Slow Rush címet viselő korong 2020 elején, egész pontosan Valentin-napon jelenik meg, cserébe viszont kaptunk egy újabb remek előfutárt, a diszkóparkettes irányvonalat erősítő It Might Be Time-ot.

Az első két single előrevetítette, hogy az új lemez követni fogja a 2015-ös Currents, valamint az azóta megvalósult temérdek popkollaboráció (Mark Ronsontól Lady Gagán és Travis Scotton át A$AP Rockyig és Camila Cabellóig) által kirajzolt, a gitárcentrikus neo-psychtól a szintigazdag psych-pop felé haladó utat: a Patience és a Borderline lebegős diszkóslágerek, amelyek nagy mértékben merítenek a house-ból, bár a hosszú, 8 percre rúgó elszállásokból pont visszavesznek.

UGYANAZ MÁSKÉPP - ITT A NÉGY ÉVVEL EZELŐTT NAGY TAME IMPALA-PORTRÉNK

Az albumegjelenés bejelentésével kvázi egyidőben közzétett új szám is belepasszol a sorba, a spacepop-ének és Supertramp-billentyűakkordozás elektronikával és Kill Billes/Quincy Jonesos szirénariffekkel egészül ki, valamint groove-os dobszólammal. Kevin Parker egyrészt sajnálatát fejezte ki, amiért „az elmúlt négymilliárd évben” hallgatott, másrészt „furi új dalnak” titulálta az It Might Be Time-ot, melyben „belső paranoiás gondolataid arról győzködnek, hogy elvesztetted a mojódat”, kiemelve, hogy a dobhangzás összerakása „kábé egy évbe telt a fent említett négymilliárdból”.

KÖRKÉP A MAGYAR PSZICHEDELIKUS ROCK SZÍNTÉRRŐL

A The Slow Rush 12 dalt tartalmaz majd, amelyeket Los Angelesben és szülővárosában, Fremontban rögzítettek, és Parker olyat is nyilatkozott róla, hogy a 70-es évek stadionrockja felé szélesíti majd a hangzás terjedelmét, nagyszabású jellegét, Meat Loafot említve az inspriációk között.

https://recorder.blog.hu/2019/10/29/nana_hogy_itt_az_ido_egy_uj_tame_impala-dalra
Naná, hogy itt az idő egy új Tame Impala-dalra!
süti beállítások módosítása