Debbie Harry esete a bekokózott David Bowie férfiasságával

2019.10.01. 16:22, Gaines

debbiebowie.jpg

A Blondie frontasszonya önéletrajzi könyvet adott ki, amely mától megvásárolható; vélhetően sok pikáns anekdota szerepel a memoárban, de a The Sunday Times elég biztos kézzel tenyerelt bele a sűrűjébe, amikor leközölt egy részletet, melynek másik főszereplője – Debbie Harry mellett – David Bowie „hírhedt” pénisze.

Az eset 1977-ben történt, és pont olyan sztori, amilyet egy hetvenes évekbeli rockturnéról képzelünk. A Blondie még karrierje elején járt, első lemezük azonban annyira megtetszett Iggy Popnak és David Bowie-nak, hogy magukkal vitték előzenekarnak a new wave-eseket Iggy debüt szólólemeze, a The Idiot észak-amerikai turnéjára (a turnén Bowie billentyűzött és vokálozott). „Egy alkalommal David és Iggy kokót akartak szerezni” – emlékszik vissza Harry. – „A New York-i kontaktuk hirtelen meghalt, és nem volt cuccuk. Én egy ismerőstől kaptam egy grammot, de alig nyúltam hozzá, mert nem rajongtam a kokainért: izgága és ideges lettem tőle, plusz a torkomra is rossz hatással volt. Úgyhogy felvittem hozzájuk az irdatlan mennyiségű kokómat, ők meg egy svungra felszívták az egészet.” Bowie ezek után vette elő a férfiasságát, „mintha én lennék a hivatalos farokellenőr”. Az énekes állítólag előszeretettel mutogatta közismerten méretes hímtagját mindenkinek, nőknek és férfiaknak egyaránt. Harry nem vette zokon a dolgot, szerinte vicces, aranyos és szexi volt, és Bowie ezzel köszönte meg neki az ajándék drogot. „Nem nyúltam hozzá, de úgy voltam vele… hát igen, csinos darab” – foglalta össze a bizarr és külső szemmel meglehetősen problematikus esetet a Blondie énekesnője. (Senki ne villantson péniszt, ugye. Még David Bowie se.)

A BLONDIE KONCERTEZETT BUDAPESTEN IS, ITT BÖNGÉSZHETŐ VÉGIG A FOTÓGALÉRIÁNK

A könyvben szerepelnek ennél sokkal durvább esetek is: elmeséli például, hogy szintén a hetvenes években egy férfi követte Harryt és zenész- és élettársát, Chris Steint a lakásukig, majd ott késsel fenyegetőzve megkötözte őket, és megerőszakolta Harryt. A Guardiannek adott interjújában az énekesnő úgy fogalmaz, nem is volt biztos benne, hogy beleírja-e ezt a könyvébe, ugyanis elmondása szerint nagyobb traumának élte meg, hogy az erőszakoló gitárokat lopott tőlük, mint az ellene elkövetett bűncselekményt. „Azt mondtam magamnak: nem esett bántódásom, életben vagyok, azt csinálom, amit akarok, és van egy remek pasim. Ennyi. Fontossági sorrendet kellett állítanom, és egyáltalán nem akartam áldozattá válni.

Debbie Harry tizenkét éve adott ki utoljára szólólemezt, a Blondie-val pedig 1997-es újjáalakulásuk óta öt albumot jelentettek meg, legutóbb két éve a Pollinatort.

a Blondie 1980-as élő felvétele, melyen Bowie slágerét, a Heroest dolgozzák fel:

https://recorder.blog.hu/2019/10/01/debbie_harry_esete_a_bekokozott_david_bowie_ferfiassagaval
Debbie Harry esete a bekokózott David Bowie férfiasságával
süti beállítások módosítása