Világ szupersztárjai, egyesüljetek! Közös dallal készül Beyoncé és Adele

2019.09.30. 10:37, Gaines

adelebeyonce.jpg

A két gigasztár nem egymás lemezén fog vendégeskedni, de még csak nem is közös kislemezt rakott össze: a OneRepublic legújabb albumán fognak egy dalban szerepelni. (Frissítés: Mint kiderült, Ryan Tedder csak tréfált. Jó vicc!)

Beyoncé és Adele még sosem énekeltek közös számban, és ha minden igaz, ez hamarosan a giccses arénapop egyik veretes képviselője, a OneRepublic zenekar révén megváltozik. A csapat frontembere, Ryan Tedder egy új interjúban elhintette az infót, hogy összehozta a két dívát a stúdióban, és a novemberre várható Human című lemezen vendégeskednek majd egy dalban. A közös produkcióról ezen kívül mindössze annyit lehet tudni, hogy Chris Martin is felbukkan benne a Coldplayből egy zongorás bridge erejéig. Tedder dalszerző-producerként dolgozott már Beyoncéval (a Halo, az I Was Here és az XO című számokon), illetve Adele-lel is (Rumor Has It, Turning Tables, Remedy). Adele negyedik lemeze várhatóan decemberben jelenik meg. Emlékezetes, hogy 2017-es Grammy-díjátadón Adele az év albumáért járó díj átvételekor köszönőbeszédében azt mondta, Beyoncénak járt volna a szobor a Lemonade-ért, „élete legfontosabb előadójának” nevezte, és még a Grammy-szobor tölcsérét is letörte neki.

TÓTH VERA AJÁNLJA ADELE ALBUMÁT

Nem ez a két popkirálynő az egyedüli, akikkel kapcsolatban a napokban felmerült a közös produkció lehetősége. Múlt hét végén jelentették be, hogy Jennifer Lopez és Shakira együtt fog fellépni a jövő februári Super Bowl félidei show-ban, amit a két énekesnő is megerősített a Twitterén. „Ez a két rendkívüli előadóművész magasra teszi a lécet, biztosak vagyunk benne, hogy elképesztően emlékezetes műsorral rukkolnak majd elő” – lelkendezett a show hivatalos szponzora, a Pepsi képviselője. A tavalyi Maroon 5 fellépésért nehéz volt igazán lelkesedni, az az egy biztos. A show alighanem Jennifer Lopez Oscar-kampányát is hivatott támogatni: az énekesnő A Wall Street pillangói fontos mellékszerepében látható, és a kritikusok egyöntetűen méltatták az alakítását, melynek részeképp Fiona Apple Criminal című dalára is rúdtáncol.

FIONA APPLE KIHÍVTA A HÓRA LIL NAS X-ET

https://recorder.blog.hu/2019/09/30/vilag_szupersztarjai_egyesuljetek_kozos_dallal_keszul_beyonce_es_adele
Világ szupersztárjai, egyesüljetek! Közös dallal készül Beyoncé és Adele
süti beállítások módosítása