Mi már elmagyaráztuk, miért volt nagyszerű a Egynyári kaland, most meséljék el a szereplők, hogy szerintük mi tette különlegessé ezt a tévésorozatot. A szerelem? A Balaton? A humor? A hónaljukat borotváló nők a kempingzuhanyzóban? Tíz fiatal színészt faggattunk, legtöbbjüket itt láthatta először a közönség, de azóta már máshonnan is ismerősek lehetnek: Dobos Evelin például a Balaton partjáról egyenesen az Oscar-díjas Nemes Jeles László második filmjébe (Napszállta) dobbantott, Schmidt Sárát legutóbb Gryllus Dorka lányaként láthattuk az Ízig-vérigben, Király Dániel a három idióta rendőr egyike a Jófiúkban, Walters Lili pedig az október végén mozikba kerülő Drakulics elvtárs női főhőse lesz. De mindannyian speciális szeretettel gondolnak vissza az Egynyári kalandra, és kérésünkre azt is megjósolták, vajon hogy alakul majd az általuk játszott figurák élete a történet vége után. Ez az összeállítás a Recorder magazin 74. számában megjelent írás bővített változata.
WALTERS LILI (LUCA)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Forgatási rutint, és ezzel valamiféle önbizalmat is. Meg irtó jó fej embereket. Plusz minden évad után megkaptam Luca egyik cuccát.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Amikor a Patrik a kezét „remegtette”.
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami.
Nevigyánszky Marci. Jó zenéket szeret, a humora beszt, két csodás kutyája van, és bármikor picsogtam, felvidított.
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Luca nem fojtott el sok mindent. Mondjuk valami hajóskapitányságot még tolhatott volna.
Mi az a tulajdonsága Lucának, amit szívesen eltanulnál tőle?
Jók a dumái.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
Nők a hónaljukat borotválják a kempingzuhanyzóban. Ezt mi csajok eléggé vágjuk. Az effajta humora miatt szerintem.
Még mindig i m á d n i v a l ó a n kattant a legjobb vígjátéksorozatunk - írtuk a harmadik évadról
Mi volt az Egynyári kaland egyetlen hibája?
Hogy mindig 52 percesnek kellett lennie egy résznek.
Walters Lili és Fehér Balázs Benő az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
Öt év kevés idő. Luca ugyanúgy kezelhetetlenül önfejű lesz. Valszeg indít valami tök hasznos, spéci vállalkozást, például BKV-bérleteket fog hamisítani.
- - - - - - - -
KIRÁLY DÁNIEL (LEVI)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Rengeteg szakszót a filmes zsargonból, irgalmatlan mennyiségű röhögést és csodálatos embereket.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Két eset jut eszembe rögtön, az egyik a harmadik évad forgatásán történt: Tamási Zoltán kollégánk, aki a lepkemúzeum tárlatvezetőjét játszotta, belezavarodott a terminológiába, amit ízes káromkodásokkal jelzett, majd mintha így lett volna tervezve, befejezte a mondatot, és kisétált a képből. Fehér Benővel még két take-kel később is vinnyogva röhögtünk ezen, miközben Zoli közelijét vették, aki igyekezett felülviselkedni, hogy a képen kívül két, vörös fejjel fuldokló kolléga néz szembe vele. Később meg is köszönte a segítségünket jellegzetes hanghordozásával, közölve, hogy ennyi erővel a falnak is beszélhetett volna, az legalább nem akadályozza a munkában.
A másik eset már a negyedik évad terméke: szintén Benővel kezdtünk el röhögni, ezúttal az én nyelvbotlásomon ("Ákos, egy dolgot kértem, hogy ne legyél húg a faszommal!"), és addig kínlódtunk, amíg Akar Peti le nem mondott a jelenet felvételéről.
A MAGYAR SOROZAT, AMI TÉNYLEG JÓ, CSAK SENKI NEM TUD RÓLA - írtuk a finálé után
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami!
Kiemelném Piti Emőkét, aki a sorozat drámai színeit adja. Nagyon hitelesen tud a figuráján keresztül beszélni társadalmilag érzékeny kérdésekről, pl. a nőkkel szembeni diszkrimináció a munkahelyen. Magamon is érzem, hogy ha ő a partnerem, nem tudok egy bizonyos minőség alá menni, mert a szerep iránti maximális odaadása átragad az emberre.
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Szerencsétlen Levi sorozatosan rossz döntéseket hoz, amelyek aztán rendkívül szórakoztató következményeket vonnak maguk után. Simán építeni lehetne rá egy spin-offot. Nézőként a 4. évadban, az Enikővel való összeveszésekor kiabáltam volna a tévével. Hogy el kellett játszanom, valamivel jobban megértettem az indokolatlan sértődését.
Mi az a tulajdonsága Levinek, amit szívesen eltanulnál tőle?
Hogy a drámai sűrítésnek köszönhetően átugorja az élete legunalmasabb részeit.
Fehér Balázs Benő és Király Dániel az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
A harmadik évad utolsó részében Gábor édesapja a legénybúcsún régi fotókat mutogat. Ákos, Levi és Bence pedig egy kanapén összezsúfolódva szenvednek faarccal. Ez a jelenet jól érzékelteti, mit szeretek az Egynyáriban: olyan, mint egy képregény pár kockája – csak itt a szuperhős a humor.
Mi volt az Egynyári kaland egyetlen hibája?
A promóció kezdetlegessége. Valószínűleg jóval kevesebben tudnak egyáltalán a sorozat létezéséről, mint ahány embert érdekelne.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
A stáb. Sablonos dumának tűnhet, de erről nem lehet eleget beszélni.
Lestyán Attila és Király Dániel az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
Már a második évad forgatása után elkezdtük Ember Márkkal kitalálni az Egynyári dark koncepcióját. A következő évad váratlanul tónust vált, a karakterek elindulnak lefelé a lejtőn. Levinek egy nem tervezett gyermeket képzeltünk el, és egy rendkívül kellemetlen szerelmi szálat Lucával. Virág nem volt vevő erre a fordulatra... Minden lehetetlensége ellenére megkedveltem Levit. Nem hiszem, hogy Enikővel egyhamar zöld ágra vergődnek. Sok meló lesz vele.
- - - - - - - -
DOBOS EVELIN (DÓRA)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Belecsöppenhettem a filmezésbe. Ezenkívül a Balatont is behozta az életembe. A gyerekkoromból ez kimaradt, úgyhogy ez egy igazi csoda, hogy két évadra – kis túlzással – leköltözhettem a Balatonhoz.
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami!
Az első évben szinte teljesen más stábbal dolgozhattam, mint utána. Az biztos, hogy a hatosfogatok meghatározóak voltak: Döbrösi Laura profizmusából nagyon sokat tanulhattam, Schmidt Sára kedvessége és alázatossága példaértékű, Héricz Patrik a legszeretnivalóbb ufó, Rubóczki Márkó humorérzéke és jókedve ragadós, Vecsei Hasival jó volt ötletelni, nagyon kreatív, Király Daninál nincs viccesebb ember, és nagyon simulékony, Walters Lilit pedig azóta csodálom, igazi zseni.
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Szerintem Dóra nem futott egy felesleges kört sem. A pasizásai mind kellettek ahhoz, hogy a karakter dramaturgiai íve fordulatos lehessen, és hogy a végén eljuthasson Levihez.
Mi az a tulajdonsága Dórának, amit szívesen eltanulnál tőle?
Dóra könnyebben megbízik másokban. Pár évad még rám fért volna, hogy ezt ellessem tőle.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
Sajátos stílusban és humorral szólt a fiatal felnőttek problémáiról. Ennek a korosztálynak az ügyes-bajos dolgai amúgy is sok mindenki számára lehetnek érdekesek. És biztos vagyok benne, hogy a sorozat lelke a Balaton.
Mi volt az Egynyári kaland egyetlen hibája?
Hogy csak eddig tartott.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
A Balatonra száműzetés. Az egész bagázs.
Király Dániel és Dobos Evelin az Egynyári kalandban |
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
Dóra a szülői nyomás ellenére nem lesz jogász. Leköltözik a Balatonhoz, és megnyitja a legmenőbb lángosozót, aminek „Dupla sajttal” lesz a neve.
- - - - - - - -
SCHMIDT SÁRA (ZSÓFI)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Magabiztosságot. Amikor az első részt elkezdtük forgatni, még zárkózott akadémista voltam – a Pesti Magyar Színiakadémiára jártam –, és csak arra koncentráltam, hogy véletlenül se hibázzak. Ezért nem jutott energiám arra, hogy nyissak a többiek felé. Az Akadémián később sem tudtam magamra szedni egy egészséges önbizalmat, de az Egynyári kaland forgatásán, köszönhetően a nagyon barátságos stábnak és annak, hogy azt érezhettem, Virág (Zomborácz Virág, a sorozat elsőszámú alkotója a második évadtól - a szerk.) megbízik bennem, otthon éreztem magam, és fokozatosan kinyíltam. Meg aztán csomó szuper színésszel forgathattam, pl. Pelsőczy Rékával, akivel nagyon jó volt a közös munka, tudtunk beszélgetni az egykori felvételiről – többek között ő sem vett fel a Színművészetire –, ami sokat segített, hogy leromboljak egy falat, amit nem tudatosan felépítettem magamban a színészettel kapcsolatban.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Mészáros Mátéval és Járai Mátéval nagyon sokat röhögtem. Egyik felvétel előtt nyelvtörőket mondogattunk: „És szájsebészre sincs szükséged?” Majd jött a felvétel, Karolinnak (Pelsőczy Réka) kellett volna annyit mondanom, hogy „én nagy rajongója vagyok a munkájának”, de a sok hülye „sájszebésre szincs sükséged” miatt a „munkájának” szó nem jött össze. A két lökött Máté meg szakadt a röhögéstől képen kívül. Én sem bírtam ki.
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami!
Ha csak egy embert mondhatok, akkor Kulcsár Tamás elsőasszisztens. Egy forgatás hangulatát meghatározza, hogy milyen az elsőasszisztens. Tamás rendet tud teremteni, ha kell, de nem ordítozva. És ha néha fel is kellett emelnie a hangját, akkor is rögtön elmosolyodott utána.
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Sokszor akartam, hogy lazább legyen, meg viccesebb. És sok mindennel nem értettem egyet, amit csinált. Például az egyetemi tanárnak (Rába Roland) mi a tökömért nem szólt be Zsófi, miért tűrte, hogy így beszél vele? Bírtam volna, ha kiosztja a diákok előtt. Beszélgettünk is erről Virággal. Megértettem, hogy Zsófi nem olyan, aki rögtön ki tud állni magáért. Könnyű mondani, hogy miért nem tette ezt vagy azt, de ilyen helyzetben sok ember lefagy. Pláne Zsófi, aki képes elhinni, hogy tényleg csak virágot locsolni jó. És neki is megvannak a vicces pillanatai. Szerettem például, ahogy a harmadik évadban Dáviddal (Szalay Bence) bénázott.
Mi az a tulajdonsága Zsófinak, amit szívesen eltanulnál tőle?
Eléggé sok mindenben hasonlítunk és sok mindenben együtt változtunk ezzel a karakterrel. A második évadban van az a jelenet, mikor Bence mobilján fotókat nézegetnek és rázoomol, hogy „ki ez a csaj”, majd bedurcizik. Na hát ez a jelenet, pont abban az időben, nagyon emlékeztetett magamra. Zsófi semmit nem ad fel. Persze, megfelelési kényszeres, de tök mindegy, mert amibe belefog, azt 100%-on tolja, és addig küzd, amíg célt nem ér. Szeretném, ha ez rám is igaz lenne.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
Szerteágazó, szórakoztató, édes-keserű és egyáltalán nem felszínes. A kedvencem, amikor Dóra és a piperkőc csávó (Bányai Miklós) randiznak, és randi közben a Facebookon csekkolja a srác a Dórát, aztán azt magyarázza, hogy a nők manapság nem adnak a külsejükre, régen bezzeg fűzőt hordtak, aztán felháborodik, mikor lepattintja a Dóra. Vicces, miközben ijesztően valóságos. Az is nagyon jó hogy a párkapcsolati nehézségek mellett megjelenik a szülő-gyerek viszony. Gábor esetében a túlgondoskodó szülők, akik össze akarják hozni valakivel, Lucánál képbe jön egy pótanyuka, Zsófinál a szigorú apa, aki mellett úgy érezheti, sosem elég jó, amit csinál, Ákosnál meg a szülők, akiket inkább letagad, mert szar szembenézni vele, hogy nem tudják őt jól szeretni.
Schmidt Sára és Rubóczki Márkó az Egynyári kalandban |
Mi volt az Egynyári kaland egyetlen hibája?
Talán az, hogy az utolsó részekben sok külön szálon futott a történet, és nem annyira értek össze, mint például a harmadik évadban a nagy összeveszős jelenetnél vagy Gábor esküvőjén.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
Az egész, basszus. A stáb egy nagy család volt, mindenki beletette a szívét.
Schmidt Sára, Szalay Bence és Mészáros Máté az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
Azt gondolhatnánk, a három lány közül Zsófi az, aki majd megállapodik valaki mellett, hisz Enikő túl csapongó, Lucát meg egy bolondos, konformizmustól távol álló lány. De szerintem Zsófi nem nyugodna meg senki mellett. Karrierista nőnek képzelem, aki mikor találkozik a régi jó barátokkal, koktélt szürcsölgetve nézi, ahogy a többiek pelenkáznak, és szoptatják a gyereküket.
- - - - - - - -
WASKOVICS ANDREA (KÖKÉNY)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Sok olyan embert ismertem meg, akikkel remélem, még látjuk egymást. A büfékocsiban is volt egy nagy találkozásom: a müzlis, joghurtos, gyümölcsös pohárral. Mai napig a kedvencem.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
A harmadik évadban koszorúslánykodtunk Boglárka esküvőjén Márkus Luca, Vadász Kriszta meg jómagam. Nem tudom, mi történt velünk, de tényleg mindenen nevettünk. Még az is lehet, megkapott minket a nap…
Mesélj egy kollégádról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami?
A legelső napomon vettük fel azt a jelenetet, amikor a borkóstolóról kellett beszélnem. Ülök az asztalnál feszélyezve – ilyenek az első napok –, mire egyszer csak meglátom Bántó Csabit, akit még az egyetemről ismerek. Ő akkor lett ennek a sorozatnak az egyik operatőre, de erről nem tudtam. „Hát te?”, szakadt ki belőlem örömömben. Onnantól megnyugodtam.
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Semmit. Szerettem ezt a figurát az idétlenkedéseivel együtt.
Mi az a tulajdonsága Kökénynek, amit szívesen eltanulnál tőle?
Elég vagány, hogy így ért a borokhoz! Ezt szívesen átvenném.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
Hétköznapi közegben hétköznapi embereket mutat be, jó humorral.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
A hangulata és a csapat.
Király Dániel és Waskovics Andrea az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Hol látod a karakteredet az elkövetkező 5 évben?
Pest mellett, valami zöldövezetben lesz egy kis étterme, ahol házi borokat fog a vendégei elé tenni. Segít majd a borok és ételek összepárosításában. Azt is el tudom képzelni, hogy Boglárka és Gábor segítettek a hivatalos dolgokat elintézni az étterem körül. A szülei a legbuzgóbb törzsvendégek.
- - - - - - - -
PITI EMŐKE (ENIKŐ)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Fontos emberi kapcsolatokat, szakmai kihívást, két őrületes nyarat, és azt, hogy egy ideig nem kellett aggódnom a számláim miatt.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Király Daninak kifejezetten jó humora van, a közös jeleneteink forgatása alatt sokat röhögtem. Ó, és Mészáros Máté, meg a roller, hát az egy csoda. Ó, és Simon Zoli meg az elképesztő tehetséggel és könnyedséggel improvizált takarítós gegjei!
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami!
Ahhoz, hogy az legyen, ami lett, mindenkire szükség volt. De ha egy embert kell kiemelnem, akkor az Schmidt Sára. Ő volt az, aki egy hosszú forgatási nap végén, még az utolsó hajnali órákban is képes volt fáradhatatlan energiával, jó kedéllyel tolni a szekeret. Szakmailag is inspiráló kolléga, akinek megnyugtató a közelében lenni, és aki ezzel a jelenléttel nagy szerepet vállal egy adott közeg közösséggé formálásában is. Ez egy forgatáson (is) nagy ajándék.
Király Dániel és Piti Emőke az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Mivel mostanában szereztem jogsit, örültem volna, ha Enikő a negyedik évadban autóversenyzőként teljesedik ki. Viccen kívül, úgy érzem, végig tudtam járni a figura útját, és találtam számomra hiteles gondolatokat, érzelmeket, amikkel megokolhattam a különböző lépéseit. Számtalan esetben el tudtam volna képzelni máshogy, de a műfaj szab bizonyos kereteket.
Mi az a tulajdonsága Enikőnek, amit szívesen eltanulnál tőle?
Nekem állandó kérdés az életemben, hogy a nőiségemmel, a nőiességemmel mit kezdjek, hogyan éljek – együtt – vele, hogyan béküljek meg a következményeivel, előnyeivel és hátrányaival. Enikőtől nem tanulnék, de általa tanultam. Azt mondanám neki, hogy go, girl, csak így tovább, hidd csak el, hogy a tested, a szexuális kisugárzásod és a férfiakra gyakorolt hatásod nem az egyetlen eszköz az életben maradásra, és nem kell belőle mindenáron fegyvert kovácsolnod, még akkor sem, ha éppen minden efelé lök. Szóval csináld csak meg azt a kiállítást a női alkotókról.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
A közösség.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
Mert Walters Lili elénekelhette benne a Kis hülye pillangók című számot.
Mi volt az Egynyári kaland egyetlen hibája?
A promóció hiánya.
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
Enikő összehozza az önálló kiállítást, egyre több felkérést kap, önbecsülésre tesz szert, és egyre harmonikusabb a viszonya önmagával és másokkal. Egy kevésbé rózsaszín forgatókönyv szerint: kurátori tevékenységéből képtelen megélni, művészi tervei elúsznak, mert nem elég magabiztos és elszánt. Bánata öngyűlöletbe csap. De valahol félúton a legvalószínűbb. Enikőnek vannak kevésbé sikeres időszakai is, de élvezi, amit csinál.
- - - - - - - -
FEHÉR DÁNIEL (KORNÉL)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Szerethető embereket, nem hétköznapi forgatási helyzeteket, filmes tapasztalatot.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Amikor egy elhaladó gyereksereg, mentőautó vagy repülő miatt le kellett állnia pár percre a forgatásnak, volt egy játékunk, ami nem engedte, hogy szétessen a csapat. A könyökcsipesz. Valaki belecsíp a hozzá legközelebb álló könyökébe, aki szintén belecsíp valakiébe, és így tovább... amikor egy puffermikrofont tartó kéz vagy az operatőr könyöke felé halad az áramlat, az nagyon szórakoztató látvány!
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Én Kornél helyében korábban kiléptem volna a Zsófival való kapcsolatból. Az őszinteség hiányát és a hűtlenséget nem tudnám így tolerálni.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
A címéhez hűen könnyed, szórakoztató, de a célközönségét húsba vágóan érintő kérdéseket feszeget. Szerelem, hűség, szexualitás, pályaválasztás, család – mindezek szerethető, azonosulásra hívó karakterekkel.
Mi volt az Egynyári kaland egyetlen hibája?
Az, hogy ez volt az utolsó évad.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
A forgatás családias hangulata. És Kornél, szívesen megéltem volna még, hogyan alakul az élete…
Fehér Dániel és Schmidt Sára az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
A Zsófival való szakítás után vegán életmódra tér, és telefonos alkalmazás segítségével figyeli, megfelelő-e a napi tápanyagbevitel. Egy barátjával közös albérletbe költözik - valahol Budán, félúton az édesanyja lakása és egy biopiac között. Az autója árából elektromos rollert vesz magának. A rendszeres éves egészségügyi szűrései mellett az idei nyár után úgy dönt, az anyajegy-diagnosztikát is kipróbálja. Egy egyetemista évfolyamtársával hosszú hétvégés tanfolyamot indít „Az öt szeretetnyelv” címmel.
- - - - - - - -
BAJOR LILI (BOGLÁRKA)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Ezelőtt soha nem dolgoztam még igazi forgatáson. És itt nagyon jó fej csapat gyűlt össze – ez a két dolog mindenképp új volt, és jó.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Az esküvői jelenet végén. Mindenki táncolt, a fiúk hülyéskedtek. Ez már hajnali négykor volt, sokadszorra vettük fel, de pont ezek a körülmények engedték, hogy nagyon felszabadultak legyünk.
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami.
Walters Lili csodás meglepetés volt, nagyon örülök, hogy kicsit jobban megismerkedtem vele.
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Semmit! Pont ez a különleges a színészetben, hogy mindig valaki mást kell játszanom, mint aki én vagyok.
Mi az a tulajdonsága Boglárkának, amit szívesen eltanulnál tőle?
A rátermettsége.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
A szerelem miatt. Annyi fajtáját mutatja meg a szerelemnek, a vágyakozástól a csipkelődésen át a házasságig, ami a mi korosztályunk életének nagy részét kitölti.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
Nagy dolog, hogy kipróbálhattam magam a kamera előtt. Ki tudja, mikor lesz az életemben erre megint lehetőség.
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
Szerintem Bogi okosan és tudatosan fogja élni az életét. Választ valami olyan munkát, ami sokkal pörgősebb, hogy kiélje a nem megvalósított álmait, de érzelmek terén hűséges marad magához, a párjához és az életéhez is.
- - - - - - - -
RUBÓCZKI MÁRKÓ (BENCE)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Barátságokat, munkát, élményeket. Kitartást és valamiféle szakmai rálátást.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Az első évadban, Seress Zoltánnal, Szorcsik Viktóriával és Vecsei H. Miklóssal. Abban a jelenetben, amikor Péter megtudja a kórházban, hogy elhunyt a nagybátyja. Éjszaka forgattunk, fáradtak voltunk, és egy idő után észrevettük, hogy mindenki mennyire komoly és drámai. Onnantól nem bírtuk abbahagyni a nevetést.
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami.
Két embert szeretnék megemlíteni, Schmidt Sárit és Héricz Patrikot. Mi hárman az első résztől kezdve benne voltunk. Hálás vagyok, hogy a barátaimnak tudhatom őket.
Mi az a tulajdonsága Bencének, amit szívesen eltanulnál tőle?
Annak ellenére, hogy Bence megírt szereplő, sajátos gondolkodással és tulajdonságokkal, valójában én vagyok. Mindig arra törekszem, hogy magamból játsszak. Úgymond vallani.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
Mert az első résztől az utolsóig ez a munka mindenkinek a szívügye volt.
Mi volt az egyetlen hibája az Egynyári kalandnak?
Hogy nem készül több évad. Csak viccelek. Ha volt is hibája, akkor azzal együtt szerették a nézők, meg persze mi is.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
Jó csapat volt, és profi stáb. Miattuk volt a hangulat olyan, amilyen. Ez fog hiányozni.
Héricz Patrik és Rubóczki Márkó az Egynyári kalandban | Fotó Piti Marcell |
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
Bence mindig is hajtós, szorgalmas srác volt. Bármit is csinál a jövőben, azt alázattal fogja tenni.
- - - - - - - -
HÉRICZ PATRIK (GÁBOR)
Mi jót hozott az életedbe az Egynyári kaland?
Itt szereztem az első tévés tapasztalataimat, és nem utolsósorban hónapokat tölthettem a Balatonnál.
Mikor röhögtél a legjobban a forgatáson?
Az első évad lassított bulijelenete spontán ötletük volt az alkotóknak, nagy öröm volt visszanézni a felvételeket.
Mesélj egy kollégáról, aki nélkül nem lett volna az Egynyári kaland az, ami.
Piti Attila másodasszisztens volt, aki a kisebb-nagyobb tapasztalattal rendelkező fiatal színészeket végig segítette a forgatás első heteiben.
Ha lett volna beleszólásod, mit csinált volna másképpen a figurád?
Talán többet mutattam volna a karakterfejlődés állomásaiból: hogyan lett szociofób vendéglátósból nős, társasági horgász.
Mi az a tulajdonsága Gábornak, amit szívesen eltanulnál tőle?
Örülök, hogy egy természetemtől távol álló figura bőrébe bújhattam.
Szerinted miért volt különleges az Egynyári kaland a magyar sorozatok között?
Lehetőséget biztosított a fiatal színészeknek, hogy bemutatkozhassanak a nagyközönség előtt.
Mi volt az egyetlen hibája az Egynyári kalandnak?
Még nem feltétlenül tudott eljutni a célközönségéhez.
Mi fog a legjobban hiányozni ebben a munkában?
Az első forgatási napom izgalmai.
Hol látod a karakteredet a következő 5 évben?
A karakter eddigi hektikus fejlődéséből kiindulva bizonyára újabb fordulat következik be az életében - talán jegyellenőr lesz.
interjúk: Varga Ferenc
fotók: Piti Marcell
headerkép: Varga Éva (Piti Marcell fotói alapján)