Félúton a One Direction és Lil Uzi Vert között

Kevin Abstract nem csak a Brockhampton tagjaként érdekes, hanem a szólóanyagaira is érdemes odafigyelni. Ez a cikk a Recorder magazin 73. számában jelent meg először.

Kevin Abstract és a Brockhampton közös sztorija már viszonylag ismert: Abstract és pár sulis haverja egy Kanye West-fórumon toborzott tagokat, akikkel aztán összeköltöztek, és létrehozták a kortárs popzene egyik legizgalmasabb, általuk csak boybandként definiált formációját.

Abstract viszont saját jogán is érdekes előadó. Ambícióban túlnő mindegyik bandatagon: rappel, énekel, klipet rendez, merchandise-cuccokat tervez, performance-művészkedik (a múltkor 10 órán keresztül egy futópadon sétált a gyerekkori házuk előtt, amit streamen lehetett követni). Példaképei tipikusan olyan előadók, akik nem érték be csak a zenéléssel: Tyler, The Creator, Kanye West, Donald Glover, Will Smith.

Ő sem adja alább a világsztárságnál. „Amikor Justin Biebert, Lorde-ot, a One Directiont említik, akkor én is ott akarok lenni velük abban a felsorolásban. De közben amikor olyanokat sorolsz, mint Lil Uzi Vert, azon a listán is szerepelni akarok. E között a két világ közt mozgok. Össze akarom hozni a kettőt.”

Nemrég megjelent második szólóanyagán, az ARIZONA BABY-n – aminek a Lorde, Taylor Swift és St. Vincent lemezein is dolgozó Jack Antonoff volt a társproducere – leginkább egyik példaképének, Frank Oceannek a hatása érződik, de nála időnként viccesebb és furább. Első szólólemezéhez képest – bár most is érezhető a rengeteg nyilvánvaló inspirációja – Kevin most már sokkal kiforrottabb előadó, aki megtalálta a saját hangját.

Kissé terápiaszagú új anyaga egy coming-of-age sztori, amiben a Brockhampton-lemezek energiabombája helyett visszafogottabb hangzással mesél arról, hogyan nőtt fel meleg tinédzserként egy vallásos déli külvárosban, és hogyan sikerült elfogadnia magát.

szerző: Veres Szilárd