A Stranger Things a 80-as éveket ajnározó nosztalgiakultúra legsikeresebb terméke, amit a Duffer tesók mindössze két évad alatt felzárkóztattak a Trónok harcához – de három se volt nekik elég arra, hogy kinőjék a tehetséges Spielberg-imitátorok gyerekbetegségeit.
Az új évadban minden megvan, amiért szeretni és unni lehet a Netflix-sorozatot: az izgalmasan felrakott mitológia nem épül tovább, a Vörös hajnalt és A testrablók invázióját remixelő történet fárasztóan butácska, de a hősöket már olyan mélyre zártuk a szívünkbe, hogy minden velük töltött percet élvezünk.
Jól sül el, hogy a sztorit sokszor szatírába hajlítják, a kamaszdrámát reálisra veszik, a neonfényes képek pedig a retinánkba égnek. A Stranger Things akkor jó, ha az imádnivaló kölykökkel, és nem valami unalmas szmötyiszörnnyel tölti az időt, mert a Dufferek láthatóan nem gondolnak semmi érdemlegeset korunk legnépszerűbb horrormítoszáról – azt a semmit viszont a korábbiaknál is poénosabban és szórakoztatóbban adják elő.
osztályzat: 7/10
szerző: Soós Tamás
Ez a kritika először a Recorder magazin 74. számában jelent meg.
