Tribal a divatban – Segít vagy árt?

Mojzes Dóra az egyik legismertebb hazai divattervező, akinek Y.LD ruháit hordta már Tyra Banks és Juliette Lewis, stylistként több mozifilm és reklám mellett a Blade Runner 2049 ruhabeszerzőjeként dolgozott, nyert dizájnerdíjakat és oktat is több intézményben. Mivel a divat és a törzsi világ találkozása általában véve is érvényes etikai problémákat vet fel, vendégszerzőnk ezt a kérdést vizsgálta meg közelebbről. Mojzes Dóra írása az áprilisi, 71. Recorder magazin Zságer Balázs vendégszerkesztő közreműködésével készült Tribal-mellékletéből. 

                                                                                                                                                       
A tervezők imádnak a különböző törzsi, etnikai, szubkulturális témákhoz visszanyúlni évről évre. Van, amikor jobban benne van a trendben, van, amikor kevésbé, de mindig van olyan vonal, amiben fellelhetőek ezek a jegyek. Igazából örök és kimeríthetetlen inspirációt nyújtanak a törzsi témák a színeken, ékszereken és a ruhák részletgazdaságán keresztül.

A divatvilág számára nagyon fontos dolog, hogy a tervezők újra és újra használják ezeket a témákat, mert egyrészről megismertetnek más kultúrákkal, köztudatba hoznak olyan népcsoportokat, törzseket, amelyek esetleg kevésbé ismertek, nincsenek annyira szem előtt, másrészt tágítják a vásárlók látókörét és nyitottabbá tesznek.

Az első ilyen kollekció, amire a kilencvenes évekből vissza tudok emlékezni, Jean Paul Gaultier 1994-es tribal, indiai és afrikai stílusjegyekkel felruházott kollekciója volt nagyon sok piercinggel megtűzdelve,  ami amolyan „global village chic” megjelenést tükrözött.
       
Gaultier egyébként mindig előszeretettel használ különböző törzsi vagy szubkulturális inspirációkat, és Björk vagy Madonna is szívesen hordta az ilyen ruháit a kilencvenes évektől kezdve.

Más kérdés, hogy a törzsi kultúra beemelése a divat világába nagyon kényes téma az utóbbi években, több tervezőt megvádoltak már azzal, hogy ellopják a törzsek kultúráját, lemásolják a ruháikat, és nem tartják tiszteletben a szimbólumaik jelentését. Az egyik ilyen tervező a brit KTZ, akit az a vád ért hogy a 2015-ös kollekciójában lemásolta egy Nunavut család tradicionális ruháit az engedélyük nélkül.

/ KTZ

A másik nagy port kavaró sztori a kanadai testvér- és tervezőpáros Dsquared2 története, akik natív amerikai mintákat és terveket használtak kollekciójukban. Egy sor vádat hoztak fel ellenük, többek között rasszizmust, lopást emlegettek, ráadásul még a kollekciójuknak is olyan nevet adtak, ami tiszteletlen a natív amerikai nőkre nézve.

A fő probléma az, hogy ha a „domináns kultúra” átvesz elemeket a marginalizálódott kultúrából, és ezeket másképp, eredeti jelentésüktől eltérően alkalmazza, akkor a jelentés gyakran el is vész. A tervezőcégek nem használnak krediteket és sokszor egyáltalán nem hitelesek, sőt az említett kultúra elvárásait is figyelmen kívül hagyják. Ilyen ügyekből rengeteget tudnánk említeni, vagyis ezzel kapcsolatban szinte minden divatházat fel lehetne sorolni a Guccitól a Chanelig.
                                                                                                                                             /Jean Paul Gaultier       

Veszélyes vizekre evezünk tehát, ha ebbe fogunk, más kultúrák stílusainak feldolgozása tényleg problematikus lehet, ez mégsem jelenti azt, hogy egyáltalán nem szabad inspirálódni belőlük. Az elmúlt pár évben egyre nagyobb hangsúlyt kap az etikus divat és egyre több tervezőt vonnak felelősségre kultúrák kihasználása miatt, ami fontos, de ennek következményeképpen sokan nem is mernek ezzel a témakörrel dolgozni. Pedig nem olyan összetett a probléma, mindössze képben kell lennünk az adott ország vagy kultúra történelmével, hogy jól megalapozott tudással és tisztelettudó módon fogjunk hozzá a tervezéshez.

Például nagyon sok tervező szereti az „afrikai" és a „primitív"szót együtt használni amikor tribal témájú kollekciókról beszélnek, ez elsősorban azért nagyon kellemetlen, mert egy egész kontinens teljes népességét primitívnek titulálják, illetve nem tudják specifikusan törzshöz vagy országhoz kötni az inspirációjukat, hanem csak afrikainak nevezik, ami pont olyan felszínesen és értelmetlenül hangzik, mint ha azt mondanád, hogy Európa inspirálta a kollekciódat.

Problémát jelenthet az is, hogy ezeket a kollekciókat 99 százalékban fehér modelleken mutatják be, ami – ha figyelembe vesszük azt, hogy a kollekció egy olyan nép kultúrájából inspirálódott, amelyet évszázadokon át az európai államok nyomtak el – elég rossz üzenetet közvetít. Susan Scafidi, a Fashion Law Institute alapítója és a Who Owns Culture ünnepelt szerzője szerint „az inspirációval és más kultúrák tiszteletben tartásával való tervezés olyan kihívás, amely valójában több kreativitást és újító látásmódot igényel, mint más emberek kultúrájának másolása és saját magunknak való követelése." Scafidi hozzáteszi, hogy a tervezőknek meg kell fontolniuk a kreatív együttműködést a forrásközösségekkel és művészeikkel – azaz egy olyan folyamatot, amely „elismerést és gazdasági hasznot hoz mindkét félnek”.

Vannak természetesen jó példák is, mint például a brazil luxusbrand, az Osklen 2016-os nyári kollekciója, amely egy amazóniai törzzsel, az Asháninkával együttműködve készült. Az Asháninka törzs jogdíjat kapott és egy platformot, amin keresztül felhívhatták a figyelmet a harcukra, hogy megvédhessék a földjüket az illegális fakitermelők ellen.

/Osklen

Remélem, a jövőben látni fogunk még sok olyan kollekciót, amelyek bebizonyítják, hogy nem tilos más kultúrákból inspirálódni, és hogy ezt lehet tisztelettel is csinálni. Fontos lenne, mert a különböző kultúrák mixelése nemcsak a divat világának a motorja, hanem általában magának a kulturális fejlődésnek is.

szerző: Mojzes Dóra