Filmrecorder. Megkapod kicsiben, ami a nagyoknak jár

Csütörtökön délután derül ki, hogy kap-e díjat Cannes-ban Moldovai Katalin kisfilmje, az Ahogy eddig. Két évvel ezelőtt Szentpéteri Áron Láthatatlanul című alkotását válogatták be több ezer film közül ugyanabba a Cinéfondation szekcióba. Megkértük a rendezőt, meséljen a cannes-i élményeiről. Ez a cikk először a Recorder magazin 72. számának Filmrecorder rovatában jelent meg.

"Egy hónappal azután, hogy beneveztük a filmet, a szekció vezetője kérdezett pár dolgot e-mailben. Akkor már éreztem, hogy ez jelent valamit. Nem sokkal később írt, hogy beválasztották. Egy napig mi voltunk a hír Magyarországon. Volt pár hosszabb interjú, jó beszélgetések, örültem neki, hogy foglalkoznak velünk. Aztán bementem egy tévébe, ahol egy háromperces blokkban nagyon hülye kérdéseket tettek fel. Később az ilyeneket már nem vállaltam el. Sokan lettek akkor kíváncsiak a filmre. A rövidfilmekkel ez a baj: amikor van körülöttük némi hírverés, még nem lehet őket megnézni, mert a fesztiválok kérik, hogy ne legyen fent a neten. Mire felkerül, már nem emlékszik rájuk senki.

A fesztiválon nem történt semmi, míg el nem kezdődött a Cinéfondation szekció programja a második héten. Addig nyaraltunk meg moziztunk. A Cinéfondation tök laza része a fesztiválnak. Buborék van körülötted, a szervezők figyelnek rád, és megkapod kicsiben, ami a nagy filmeknek jár. Meghívnak eseményekre, beszélgetsz emberekkel, tényleg vannak interjúid. Egy ponton valami iráni tévé riporterével is beszéltem, tök érzékeny kérdéseket tett fel. Van vörös szőnyeges bevonulás is az összes cinéfondationos rendezőnek együtt, egy másik film előtt visznek be, nálunk ez a Twin Peaks volt.

Szentpéteri Áron a Láthatatlanul cannes-i vetítésén

A mi szekciónkban 16 rövidfilm versenyzett, négy blokkban vetítették őket, mi rögtön az elsőben voltunk, nem kellett sokat izgulni. A Cinéfondation vetítője a filmpalota ötödik emeletén van eldugva, befér mondjuk 200 ember. Tisztességes kétharmad ház volt. Az első sorban ültünk, a vetítés után előttünk vonult ki a tömeg.

Emlékszem, én direkt a földet néztem, nem akartam, hogy azt érezzék az emberek muszáj mondaniuk valamit. Mégis voltak, akik odafordultak, jó visszajelzések jöttek. Józsa Bettit (a Láthatatlanul női főszereplője - a szerk.) elkapta rögtön Barry Jenkins (az Oscar-díjas Holdfény rendezője, a zsűri egyik tagja), és odasúgta, hogy mennyire tetszett neki a játéka.

Barry Jenkins és Józsa Bettina beszélget egy cannes-i buliban

A „nagy emberek” közül amúgy is Jenkins volt az, akivel a legtöbbet dumáltam a filmről. A záróvacsora utáni buliban beszélgettünk. Szerinte a film a háromnegyedéig tízből tízes, de a vége csak tízből ötös. Aztán vitatkoztunk egy kicsit. Elmondta, hogy szerinte, hogy kellett volna befejezni, mit kellett volna máshogy csinálni, ami kicsit fura volt, de közben jól is esett. Látszott, hogy filózott a filmen.

OLVASD EL ONOZÓ RÓBERT HELYSZÍNI TUDÓSÍTÁSAIT AZ IDEI CANNES-I FILMFESZTIVÁLRÓL!

Úgy mentünk be a díjkiosztóra, hogy volt bennünk egy várakozás, hogy kaphatunk díjat. Azt éreztük, a mi filmünkben van vállalás. Aztán bemondták a harmadik díjat, amit egy olyan film kapott, amin kicsit viccelődtünk is korábban, nem a mi ízlésünk volt. Akkor éreztem, hogy itt nem terem nekünk babér. Aztán mielőtt kimondták a fődíjas film címét, elkezdtek beszélni arról, hogy a nyertes film több érzékszervvel dolgozik, szinesztézia, fontos a hang benne. Gondoltam, hogy hát igen, van itt egy ilyen film… De akkor kimondták egy másik film címét, amire egyáltalán nem illett ez a jellemzés. Picit szomorú voltam, hazudik, aki azt mondja, hogy ilyenkor nem az. Teljesen más ízléssel válogatott a zsűri, mint az enyém, emiatt még csalódottabbnak éreztem magam.

Szentpéteri Áron (balról a negyedik) a többi cinéfondationos rendezővel a cannes-i palota lépcsőjén

Volt az az utolsó buli a díjkiosztó után. Ott együtt volt a stáb. Elmentem inni valamit, és amikor jöttem vissza, néztem őket egy kicsit, ahogy táncolnak. Az amúgy is egy jó csapat volt, jó emberek, akik nagyon sok munkát tettek bele, és akkor ott jól érezték magukat együtt. Nem a francia tengerpart miatt, hanem mert a munkájuk meg van ünnepelve. Ez volt az egyik legjobb az egészben. Egy csomó ideig csak azt mondtam nekik, hogy még ezt csináld meg légyszi meg azt. Most vissza tudtak valamit kapni. Cannes a karácsony a filmeseknek. Amikor ott vagy, meg tudod ünnepelni magadat is egy kicsit, ami ritka; nálunk nincs minden este taps, mint a színházban.

A Láthatatlanul stábtagjai az utolsó cannes-i buliban

Cannes megnyitja az utat sok más fesztiválhoz, és így egy nagyobb közönséghez a filmnek, ami a lényeg. Meg kapsz egy pecsétet, hogy ott voltál. Ez egy nagy elismerés, később is segít a szakmában. De ott szerintem akkor veszed ki ebből a legtöbbet, ha jól érzed magad, mert valójában ott rád a világon senki nem kíváncsi a kisfilmeddel. De lepucolják előtted a vörös szőnyeget, bemondják a nevedet, és le is fotóznak. És nem sokkal utánad jön majd David Lynch is."

lejegyezte: Varga Ferenc
headerfotó: Szabó Péter