Dél-koreai jazz és kamarazene Budapesten – Izgalmas koncertsorozat kezdődik májusban

2019.05.19. 18:30, trecorder

rec072_heo_trio_new_650.jpg
(X) Fókuszban a koreai zenészek
címmel koncertsorozatot indít a budapesti Koreai Kulturális Központ, amelyet egy klasszikus zenei, valamint egy jazzhangversennyel nyit meg. Korea egyik vezető kamarazenei együttese, a Novus String Quartet és a koreai-francia jazztrió, a HEO Trio (nyitóképünkön) lép fel május 24-én és 25-én a Budapest Music Centerben. A zenei formációk felkészültségükkel és karizmatikus hangzásvilágukkal hódították meg a nemzetközi közönséget, ráadásul mindkét zenekar egy-egy vadonatúj, 2019-es albumot mutat be a magyar fővárosban – cikkünkben meg is hallgatható a két friss lemez.

A 2007-ben alakult németországi székhelyű Novus String Quartet Korea egyik vezető kamarazenei együttese. A nemzetközi szakma figyelmét akkor vonták magukra, amikor a Nemzetközi Mozart Versenyen első, az ARD Nemzetközi Kamarazenei Versenyen második helyezést értek el. Nagy sikerű koncerteket adtak többek között a londoni Wigmore Hall, a bécsi Konzerthaus, a berlini Musikfest és a kölni Philharmonie meghívására is. 

A zenekar tagjai a Koreai Nemzeti Művészeti Egyetemen végezték zeneművészeti tanulmányaikat, majd később olyan mesterektől tanultak kamarazenét, mint Christoph Poppen és Hariolf Schlichtig, a müncheni Hochschule für Musik und Theater professzorai és Heime Müller, a lübecki Hochschule für Musik tanára, az Artemis Quartet egykori tagja. 2015 óta a Belcea Quartet mentorálja őket. 

/ Novus String Quartet
rec072_novusstringquartet_kim_sun_jae_650.jpg

A francia Aparté kiadó gondozásában három albumuk jelent meg. Első lemezükön Beethoven, Webern és Isang Yun darabjai, második lemezükön Csajkovszkij első vonósnégyese és a Firenzei emlék vonósszextett csendül fel, 2019-es kiadványukon pedig Berg Lírikus szvitjét és Schubert A halál és a lányka című művét hallhatjuk. A május 24-i budapesti koncerten Schubert, Berg és Dvořák vonósnégyeseiből adnak elő.  

Keleti és nyugati zenei hagyományok találkozása   

A HEO Trio jazzegyüttest 2013-ban alapította Franciaországban Heo Daeuk zeneszerző-zongorista. A koreai és francia származású zenészekből álló csapat a keleti és nyugati zenei hagyományok izgalmas vegyítésével nyerte meg a kritikusok és a közönség elismerését.  
                                                                                                                                                             / Heo Daeuk
rec072_heo_daeuk_280_2.jpg
Heo Daeuk eredetileg klasszikus zeneszerzést tanult, ma Dél-Korea egyik legkiemelkedőbb jazztehetségeként ismert. Védjegye a saját lírai és tiszta hangzásvilágra épülő szabad improvizáció. Franciaországi tanulmányai során alapította meg a HEO Triót, két francia jazz-zenész, Frédéric Chiffoleau nagybőgős és Kevin Lucchetti dobos részvételével.  A HEO Trio jazzegyüttest 2013-ban alapította Franciaországban Heo Daeuk zeneszerző-zongorista. A koreai és francia származású zenészekből álló csapat a keleti és nyugati zenei hagyományok izgalmas vegyítésével nyerte meg a kritikusok és a közönség elismerését.                                                                              
Az elmúlt öt évben kitartóan tanulmányozták a különféle zenei nyelveket, a tagok kipróbálták magukat szólóelőadóként, trióként és vonószenekarral kiegészülve is, többféle formában ötvözve a három zenész egyedi zenei karakterét és ötleteit. Zenéjükben gyönyörű harmóniában fér meg egymás mellett a keleti és nyugati kultúra, csakúgy, mint a kamarazenében rejlő egység és az egyes hangszerek egyedisége. A kultúrák fúziójának kiváló példái az improvizatív szólók, amelyek Korea hagyományos hangszeres zenéjének elemeiből építkeznek. 

A HEO Trio legújabb albuma Sherpa címmel a francia Cristal Records gondozásában néhány napja, 2019. május 10-én jelent meg. 

A Fókuszban a koreai zenészek programsorozat a Magyarország és a Koreai Köztársaság közötti diplomáciai kapcsolatfelvétel 30. évfordulójára rendezett hivatalos ünnepségsorozat része.

FÓKUSZBAN A KOREAI ZENÉSZEK

A SOROZAT ELSŐ KÉT KONCERTJE:

NOVUS STRING QUARTET

2019. május 24., 19 óra
Budapest Music Center / koncertterem
1093 Budapest, Mátyás utca 8.

HEO TRIO
2019. május 25., 20 óra
Budapest Music Center / Opus Jazz Club
1093 Budapest, Mátyás utca 8.

A Novus vonósnégyes idei, Berg és Schubert szerzeményeit tartalmazó lemeze:

A HEO Trio friss albuma, a Sherpa:

https://recorder.blog.hu/2019/05/19/del-koreai_jazz_es_kamarazene_budapesten_izgalmas_koncertsorozat_kezdodik_majusban
Dél-koreai jazz és kamarazene Budapesten – Izgalmas koncertsorozat kezdődik májusban
süti beállítások módosítása