Selfie a Nagyszínpad előtt: Nomad.

2019.05.06. 13:31, Recorder.hu

selfie_nomad.jpg

Május 8-tól 11-ig négy elődöntőben nyolc előadó versenyez azért, hogy bekerülhessen a 2019-es Nagy-Szín-Pad! tehetségmutató május 16-ai döntőjébe. A Recorder – idén harmadszor a program médiapartnereként – az esélylatolgatás előtt ebben a cikkben vette sorra az indulókat és közölt mindegyikükről egy-egy rövid biót is, de idén újra arra gondoltunk, hogy érdemes lenne valami érdekesebbet, személyesebbet, aktuálisabbat, pontosabbat is mutatni róluk, ezért megkértük őket, hogy – válaszolva nyolc kérdésünkre – mutassák be magukat felkészülés közben ők maguk. Döntsék el, mennyire akarják közel hozni magukat a nézőkhöz, milyen részletekre akarnak fókuszálni, hol milyenre állítják magukon az élességet és a színeket stb. – szóval hogy készítsenek magukról egy-egy szöveges szelfit. Az ötödik 2019-es gyorsfényképet a Nomad lőtte magáról. A zenekar május 9-én, csütörtökön az Akváriumban mutatja meg, mire képes.

1. Melyik volt a legnagyobb színpad, amin valaha zenéltetek? És melyik volt a legkisebb? És melyik volt a jobb?

Juhász Marci: A legnagyobb színpad, amin játszottam, a Budapest Park színpada volt, a legkisebb pedig a születésnapomon egy privát buli a szüleimnek meg a barátaimnak! :) Mindkettőt másért szerettem. Az elmúlt években volt szerencsénk a Tankcsapdával és a Kowalsky meg a Vegával is turnézni, de önállóan is körbejártuk többször az országot. Amikor ott áll veled szemben több száz vagy ezer ember egy arénában, az nyilván elképesztő energiát ad. Egy kis klub, ahova meg befér 50 ember, az sokkal személyesebb, az meg azért jó.

2. Mióta és mennyit próbáltatok kifejezetten a Nagyszínpadra? Különbözik egy ilyen próba a többitől? Miben?

Jelenleg is zajlik a tavaszi turnénk, sokat koncertezünk, de persze a Nagy-szín-pad más! Nagyon megtisztelő, hogy esélyt kaptunk, ezért a lehető legjobbat akarjuk adni. Az utóbbi koncerteken nagyon sokat kísérletezünk, hogy milyen dalok és milyen sorrendben kerüljenek bele a műsorba, ezért sok olyan számunkat is eljátszottuk, amit nem igazán szoktunk, ezekre nyilván kellett készülnünk. :) Lassan összeáll!!!

3. Hol próbáltok? Leírnátok, hogy milyen a próbatermetek, és hogy mit szerettek vagy nem szerettek benne?

Van egy saját kis próbaterem-birodalmunk a 11. kerületben, amit saját magunk terveztünk közvetlenül a stúdiónk mellett. Van egy elképesztően ronda, de nagyon kényelmes zöld ülőgarnitúránk is, az nagyjából legelsőnek került be. :) Nagyon szeretjük a helyet, van egy különleges atmoszférája (izzadságszaga)!! Amit nem szeretek benne, hogy nincs bent térerő. Ez annyira nem baj, így nincs telefonnyomkodás, csak zenélés!

4. Kampányoltok? Ha nem titok, eláruljátok, hogy mivel próbáljátok magatok mellé állítani, illetve aktivizálni a közönséget? És mivel próbáljátok meggyőzni a zsűri tagjait?

Nyilván! :) December óta nem játszottunk Budapesten, szerintem a közönségünk már alig várja a csütörtököt! :) Odatesszük, amink van, a legjobban, ahogy tudjuk. Ez be szokott jönni.

5. Mi lesz a koncertprogramotok? Készültök új dalokkal vagy inkább biztosra próbáltok menni, és az ismertebbek közül válogattok?

Négy lemez anyagából válogattunk, volt birkózás amíg összeraktuk a sorrendet. :)

6. Miért jó nyerni? Miért jó a legnagyobb fesztiválszínpadokon játszani? Vagy miért jó nem nyerni? Anélkül is megéri?

Tegye fel a kezét, aki nem szereti, ha elismerik a munkáját. Na ugye. :) Azért jó a legnagyobb nagyszínpadokon játszani, mert végre elférek többiek cuccaitól! Mondjuk egy "legszőrösebb hát" versenyt jó nem megnyerni. :) Szerintem ebben a versenyben szerepelni már önmagában győzelem. Egy csomó olyan felületen jelenhetünk meg, ahol mondjuk máskor nem. Idén nem nyertük meg A Dalt, viszont kaptunk egy csomó pozitív visszajelzést és új rajongót, szóval abszolút győzelemként éltük meg azt is. Erre a kérdésre csak annyit szeretnék mondani, hogy IGEN!

7. Zenélni: hány százalék öröm, hány százalék szenvedés? Miért annyi, amennyi?

100% öröm, más nincs!

8. Nyerni: hány százaléka múlik rajtad, hány százalék pedig a szerencsén? Miért?

50-50. Vagy nyersz, vagy nem. :) A szerencsének nem sok köze van hozzá. Ha nem készülsz, nem teszed oda magad, nem tiszteled a közönséget, nincs az a szerencse, ami segíthetne rajtad.

A Nomad május 9-én lép a Nagyszínpadra az Akváriumban > Facebook-esemény ITT.

Nomad a Facebookon.

Nomad a YouTube-on.

Nomad az Instagramon.

Nomad a Spotify-on.

Nomad a Recorderen.

https://recorder.blog.hu/2019/05/06/selfie_a_nagyszinpad_elott_nomad
Selfie a Nagyszínpad előtt: Nomad.
süti beállítások módosítása