30Y: ki az akit még megölelnél (lemezkritika)

2019.04.30. 17:04, Recorder.hu

rec071_30y_650.jpg
Bár Beck Zoltán azt gondolta, hogy a három évvel ezelőtti dicsőség után nem lesz már új lemezük, mégis másképp alakult a zenekar története. Saját bevallásuk szerint azért, mert a ki az akit még megölelnél dalai megint teljesen másképp születtek, mint az eddigiek, és ennélfogva ismét el tudták kerülni az önismétlést. Az énekmelódia által vezetett számok pedig tényleg új fejezetet képviselnek az életműben.

rec071_30y_album_artwork_300.jpgElőadó: 30Y

Cím: ki az akit még megölelnél

Kiadó: Zajzajzaj

Megjelenés: 2019.

Stílus: alternatív rock

Kulcsdal: megint elárultál

7.5/10




Elsőre talán pont az előretolt vokál miatt „üresnek" hathatnak a számok, mintha a hangszerek túlzottan alárendelt szerepet kaptak volna most. Ugyanakkor az újabb és újabb hallgatások alatt egyre inkább érthetővé válik, miért is hivatkoztak rá a tagok „erőteljes rocklemez"-ként, amit „koncertszerű metódussal" vettek fel – egyszerűen már az elejétől fogva visz magával az album. De közben mégis van valami ismerősen 30y-os az egészben, amitől mégsem választódik le a ki az akit még megölelnél az oeuvre-ről. Mindig más, mindig ugyanolyan, ahogy John Peel írta a The Fallról.

BECK ZOLTÁN A LEMEZTÁSKA ROVATBAN

30Y: ki az akit még megölelnél

Kollár Bálint

MÁJUS ELSEJÉN BECK ZOLTÁN IS FELLÉP AZ INGYENES BUDAÖRS FESZTIVÁLON

MÉG TÖBB LEMEZKRITIKA.


tictac650_2.png

https://recorder.blog.hu/2019/04/30/30y_ki_az_akit_meg_megolelnel_lemezkritika
30Y: ki az akit még megölelnél (lemezkritika)
süti beállítások módosítása