„Feminista kommentár a női léttel járó veszélyekre” – Xiu Xiu-interjú

Disszonáns, avantgárd megoldások és klasszikus pop, sőt, tánczene, váratlan, fülsértő zajok, és nagyon, már-már zavarbaejtően explicit ének, mindez mindig új módon összekapcsolva – nagyjából így írható le a Xiu Xiu világa. Az undergroundban az évek során egyfajta sajátos sztárrá vált, hazánkban is már többször járt együttes vezetője, Jamie Stewart március 9-én pedig a Dürer Kertben mutatja be legújabb, Girl With A Basket Of Fruit című lemezüket. A New Beat szervezte koncert kapcsán beszélgettünk vele Caravaggióról, underground spiritualitásról, a modern ördögűzések természetéről, és még sok másról.

Recorder: Sokadszorra lépsz már fel Budapesten, mi a legmaradandóbb emléked az itt eltöltött időről?

Jamie Stewart: Hm, talán amikor a 2011-es Sziget-fellépésünk másnapján – amikor is a Crystal Castles-nek nyitottunk – elmentem egy barátommal egy klasszikus fürdőbe. Aztán sétáltunk a városban, és a hegy tetejéről lenézve én is elámultam, hogy milyen gyönyörű is.

Recorder: A Girl With A Basket Of Fruit megjelenése kapcsán több interjúban is meséltél arról, hogy az album fő tematikája az „underground spiritualitás”. Mit értesz ezen?

JS: Egyes aspektusai arról a személyes, történelmi vagy anekdotaszerű kapcsolódásról szólnak a tudatalattihoz, vagy szellemi, esetleg lelki síkhoz, amelyek nem tartoznak egyetlen nagyobb kodifikált vallásba sem. Megpróbáltam feltérképezni, hogy mi olyan felszabadító, ijesztő, káros vagy épp megdöbbentő bennük. Olyanokra gondolj, mint a voodoo, a szantería, a sátánizmus, a transz vagy a palo santo.

Recorder: A lemez címét Caravaggio Gyümölcskosarat tartó fiú című festménye inspirálta. Mi fogott meg benne, és inspirált arra, hogy a fiút lányra változtasd?

JS: Ez igazából Angela (Seo szintetizátoros-visszatérő alkotótárs – a szerk.) ötlete volt. Amíg a festményen egy fiú van, az összhatás homoerotikus, bolondosan szexuális, szórakoztató, és talán egy kicsit elvarázsolt. De amint lecseréled egy lányra, hirtelen az egész sokkal bizonytalanabbnak, terhesebbnek, törékenyebbnek érződik, úgy tűnik, mintha bármelyik pillanatban megtámadhatnák, vagy valamiféle fájdalom érhetné. Szóval a cím egyfajta feminista kommentár a női léttel járó veszélyekre, valamint a férfiak örökös privilégiumainak túlsúlyára.

Recorder: A lemez megjelenése előtt adtatok egy különleges koncertet a Solomon R. Guggenheim Múzeumban, Deforms The Unborn címmel, ami a „modern ördögűzésekről szóló, első kézből származó beszámolókra” alapult. A fellépésen általad énekelt szövegeknek pedig több sora is visszaköszön az A Girl With A Basket Of Fruit dalaiban – mi számodra a kapocs a két mű között?

JS: A Deforms The Unborn mondhatni az A Girl With A Basket Of Fruit bevezetője, vagy előszava. Esetleg eredettörténete? Az a fajta pokoljárás, amit a Deforms The Unbornhoz szükséges szövegek összegyűjtése jelentett sok szempontból meghatározta az A Girl With A Basket Of Fruitot, hogy hogy és milyen állapotban kezdtünk el dolgozni rajta. Két különböző mű, de egyik sem létezhetne a másik nélkül. A múzeumi koncerthez komponált darabról tudtam, hogy csak egy napig fog „létezni”, így az volt a rémálom, a lemez, ami pedig mostantól mindig ott lesz a következményekkel való együttélés, és az arra való törekvés, hogy megértsem őket.

Recorder: Tavaly jelent meg az első szólólemezed, az An Aggressive, Chain Smoking Alcoholist. Miben volt más számodra a saját neved alatt kiadni egy albumot? Elvégre a Xiu Xiu-nak is te vagy az egyetlen állandó tagja.

JS: A Xiu Xiu albumai mindig egy adott narratíva köré épülnek, és az aktuális zenésztársakkal közösen dolgozunk rajtuk. Ezzel ellentétben a szólólemezemnél nem volt egy adott „nyelv”, és hát egyedül vettem fel az egészet. (nevet) Abban igazad van, hogy a zenekarnak én vagyok az egyetlen állandó tagja, de a legtöbben, akikkel kollaborálok egy-egy kiadvány erejéig, azok már évek óta velem játszanak. Ches Smith (dobos, ütős, és vibrafonos, aki a 2013-as Nináig szinte minden Xiu Xiu lemezen játszott, de dolgozott Marc Ribottal, a Secret Chiefs 3-vel és John Zornnal is – a szerk.) és Devin Hoff (nagybőgős-basszusgitáros – a szerk.) például már a kezdetektől velem van, Greg Saunier (a Deerhoof dobosa, aki a The Air Force és Always lemezeken játszott – a szerk.), Angela Seo 2008 óta, John Congleton 2012 óta, Thor Harris pedig 2014 óta… Ismerem őket, be tudnám mutatni őket neked. A szólólemezek viszont a megmagyarázhatatlanságról szólnak.

Recorder: Több évtizede zenélsz már, hogyhogy csak most jutottál el odáig, hogy megjelentess egy szólóalbumot?

JS: Csak így alakult, nem sokat gondolkodtam ezen. Ezek a dalok mondhatni a semmiből manifesztálódtak. A zenélés és a gondolkodás sosem jó páros.

Recorder: A szólóprojekted, és a Xiu Xiu mellett ott van még a Lawrence English-sel közös duód, a HEXA.

JS: Lawrence-szel évek óta kollégák és barátok vagyunk. Szeretünk együtt lenni, és zenélni, szóval természetesen jött, hogy kössük össze a kettőt. Azt hiszem azt szeretem a legjobban a duónkban, hogy Lawrence állandóan meg tud lepni, elképesztően tehetséges.

Recorder: Tervek, álmok, rémálmok?

JS: Elképesztően sokat fogunk most turnézni, de az új felállás az egykori Swans-tag Thorral és Christopherrel nagyon izgalmas számomra. Nemrég befejeztem egy regényt, ami remélhetőleg hamarosan megjelenik, és közben már elkezdtem dolgozni a következő Xiu Xiu, HEXA és szólólemez(em)en is. Ezeken kívül várom már a világvégét, és azon töprengek, hogy melyik nap lenne a legalkalmasabb az öngyilkosságra – vagy inkább csak várjak, ameddig pár őrült jobboldali meggyilkol? Nem tudom még.

Egy friss Xiu Xiu-klip: