Indonéziában pornográfia miatt betiltották Ed Sheeran és Ariana Grande dalait

2019.02.27. 15:37, Gaines

ed-sheeran-jakarta.jpg

A nyugat-jávai tartomány konzervatív hatóságai tucatnyi nyugati popslágert helyeztek tiltólistára pornográfnak ítélt szövegeik miatt. A szórásba bekerült Ariana Grande és The Weeknd Love Me Harder című száma és Ed Sheerantől a Shape Of You is, amelyeket ezentúl már csak este tíz és hajnali három között játszhatnak le az indonéz rádióban.

Indonézia legnépesebb – 48 millió lakosú – tartományának műsorszolgáltató bizottsága összesen 85 dalt tiltott be korhatáros és sértő tartalma miatt, beleértve 17 nyugati popszámot. Sheeran és Grande dalain kívül Bruno Mars That’s What I Like, a The Killers Mr. Brightside, Pharrell és Camilla Cabello Sangria Wine, a Maroon 5 Makes Me Wonder vagy épp DJ Khaled Wild Thoughts című szerzeményei nem kerülhetnek adásba napközben. A hivatalos közleményben a bizottság elnöke, Dedeh Fardiah úgy fogalmazott, hogy a dalszövegek némelyike „tárgyiasítja, szexuális tárggyá alacsonyítja a nőket”. A lista elméletileg nem rendeleti előírás, inkább csak „amolyan irányelv”, a be nem tartása azonban szankciókat vonhat maga után. Érdekesség, hogy Sheeran május 3-án a tervek szerint az indonéz fővárosban, Jakartában koncertezik; az énekes-dalszerző nem kommentálta a betiltást.

INDONÉZIA NÉPZENÉJÉRŐL ÍRTUNK MÁR KORÁBBAN


A szabályozás alig néhány héttel azután került nyilvánosságra, hogy február elején komoly felzúdulást keltett, amikor a „nyugati hatások visszaszorítása” és a blaszfémia meggátolása érdekében törvényjavaslatot terveztek benyújtani a parlamentben. A törvénytervezet elleni petíciót egy nap alatt több mint 65 ezren írták alá, és több száz indonéz zenész megszólalt az ügyben. A punkrock Superman Is Dead dobosa, Jerinx úgy fogalmazott, hogy a törvény „erőszakot tenne a szólásszabadsághoz való jogán, majd végül el is törölné azt”, valamint felhívta a figyelmet az indonéz kormány képmutatásáról, mondván, az elnökről köztudott, hogy hatalmas rajongója például a Metallicának. 2012-ben Lady Gagának kellett lefújnia a jakartai fellépését, miután konzervatív muszlim csoportok megfenyegették az énekesnőt.

ÍGY JUTOTT METALLICA-DÍSZDOBOZHOZ AZ INDONÉZ ELNÖK

 

https://recorder.blog.hu/2019/02/27/indoneziaban_pornografia_miatt_betiltottak_ed_sheeran_es_ariana_grande_dalait
Indonéziában pornográfia miatt betiltották Ed Sheeran és Ariana Grande dalait
süti beállítások módosítása