Kevés olyan előadást látni magyar színpadon, mint amilyen Pass Andrea rendezése, a Trafóban játszott Eltűnő ingerek. Kortárs magyar szerző darabja – eleve fehér holló. Filmes effektekkel ennyire intenzíven operáló, friss, modern rendezés – utoljára talán Bodó Viktor emlékezetes ledarálnakeltűntemje volt hasonló élmény. Hajdu Szabolcs letaglózó alakítást nyújt a víziókkal viaskodó apa szerepében: nincs olyan magyar színész, aki ezt a karaktert jobban életre tudta volna kelteni, mint ő, az Ernelláék Farkaséknál, a Biblioteque Pascal, a Fehér tenyér rendezője. Egyszerű vonalvezetésű sztorija ellenére az Eltűnő ingerek erőteljes és izgalmas színházi élmény, a nézőtér nagy része nyelte utána a könnyeit.
Az Eltűnő ingerek című előadás író-rendezője, a 39 éves Pass Andrea az utóbbi tíz évben egy tucat előadást írt és rendezett különböző kisebb-nagyobb színházi műhelyekben (többek között osztálytermi darabokat is, diákoknak), ezek közül a FÜGE produkciójában készült Napraforgó (2016) és a Bebújós (2017) már jelentős nyilvánosságot kapott. Darabjaiban mindig nagyon mai és releváns témákat dolgoz fel: pl. a szélsőjobb előretörése (Újvilág) vagy Sipos Pál szexuális zaklatási botránya (Más nem történt). A Trafó nagytermében színpadra állított Eltűnő ingerekben Pass egy nagyon személyes történetet, édesapja húsz évvel ezelőtti elvesztését dolgozza fel. Az Endre nevű apa kálváriáját a kamasz lánya szemén keresztül látjuk, az ő kapcsolatuk adja az előadás fő szálát.
Az előadás különös hangulatú, különböző típusú színházi impulzusokat elegyítő világát akkor értjük meg igazán, ha megnézzük, kikkel dolgozott Pass Andrea pályája korábbi szakaszában. Többek között Pintér Bélával (A démon gyermekei, A soha vissza nem térő) és Bodó Viktorral (Cseresznyéskert, Social error) is – mindkét színházi alkotó inspiráló hatását fel lehet fedezni Pass Andrea munkájában. Sőt, Pass nem elégszik meg azzal, hogy David Lynch szürreális, enigmatikus világát váratlan színpadi ötletekkel idézze meg (ahogy mondjuk Bodó Viktor tette pl. a ledarálnakeltűntem Kafka-parafrázisában, vagy részben A Kockavetőben). Színtiszta mozgásszínházat csomagol az előadásba, ami tökéletesen megtalálja a helyét a tinik jól kitalált flegma párbeszédei és az apa hol hátborzongató, hol vicces (legtöbbször mindkettő egyszerre) látomásjelenetei között.
Hajdu Szabolcs ezekben a vad, őrült jelenetekben tudja leginkább megmutatni, hogy legalább annyira tehetséges színész, mint amennyire zseniális rendező. Képes arra a természetes, fesztelen színpadi jelenlétre, ami annyira ritka a magyar színészek között, ahogy arra az átgondoltságra és bátorságra is, ami egy széthulló elme megjelenítéséhez kell. Valószínűleg ahhoz, hogy Hajdu ennyire megrázóan meg tudja formálni ezt a figurát, az is kellett, hogy ebben az előadásban pontosan olyan karakterre volt szükség, amilyen az övé: valaki olyanra, aki egyszerre erőteljes és sebezhető, sármos, intelligens, kúl és mellette gyermeki, esendő.
Pass egyébként először Pintér Bélát, egykori mentorát kérte fel a főszerepre, és csak miután ő nem tudta elvállalni, jött a képbe Hajdu Szabolcs. Hajdu amatőr színészként kezdte a pályáját a 80-as évek második felében, főszerepet játszott a Félálom című filmben, és bár volt néhány emlékezetes alakítása a következő negyedszázadban is (például a drogos öcs a Presszóban), de komolyan 4 évvel ezelőtt fordult ismét a színészet felé az Ernelláék Farkaséknál című előadással, majd az abból készült filmadaptációval. (Ez utóbbiért kapott díjat Karlovy Varyban, amivel egyébként emberemlékezet óta ő az egyetlen magyar, akit színészi díjjal tüntettek ki A listás filmfesztiválon.) Hajdu Szabolcs nem igazán szokott szerepet vállalni más rendezésében, ritka szerencse, hogy most mégis kötélnek állt, hogy eszünkbe juttassa, mire képes.
A feleség karaktere nem annyira hangsúlyos a történetben, de azért az őt játszó Pető Katának is jut egy felejthetetlen, velőtrázó operai sikoly. Emellett Pető Kata volt az előadás jelmeztervezője, nagyszerűen megidézi a 90-es évek végének divattévedéseit a pufidzsekiktől a buggyos gatyákig. Pass már állandónak mondható múzsájának, Petrik Andreának (Kincsem) nem könnyű a dolga, magát kereső tinit alakít, akit emberivé formál, nem torzítja sem ellenszenves fekete báránnyá, sem paródiává. És feltétlenül szólni kell a sokoldalú Réti Adriennről (Társas játék) is, aki képes egy-egy gesztussal, vagy finom arcjátékkal felskiccelni az általa megformált három különböző karaktert.
 |
| Petrik Andrea, Réti Adrienn, Hajdu Szabolcs és Pallag Márton az Eltűnő ingerek próbáján |
A történet nincs túlbonyolítva, fél mondatban összefoglalható, mégis ott van benne két ember drámája, és mindkét embernek a maga igazsága. Igazán emlékezetessé ezt az előadást azonban a rendezés és a színészek teszik. Mindig nagy kihívás a film világát színpadon megidézni, de az Eltűnő ingerek ezt virtuózan, egymásra csúsztatott jelenetekkel, beakadt párbeszédekkel oldja meg. David Lynch név szerint is megemlítődik az egyik dialógban, így a neoncsövek villódzása és a szürreális, rémálomszerű részek az amerikai rendezőzseni előtti ötletes tisztelgésnek hatnak, és nem modoros utalgatásnak. Most megtanultuk Pass Andrea nevét.
Az Eltűnő ingerek című előadást legközelebb március 21-én tűzi műsorra a Trafó.
szerző: Varga Ferenc
fotók: Bartha Máté
