Tarolt a Bohém rapszódia a Golden Globe-díjátadón

2019.01.07. 10:51, Gaines

ramimalek.png

A Freddie Mercury életét megfilmesítő produkció két fő kategóriában is diadalmaskodott, a Csillag születik egy kisebb díjjal vigasztalódhatott.

A Bohém rapszódia olyan nagyágyúkat lekörözve zsebelte be a legjobb drámai filmnek járó Golden Globe-díjat, mint a Fekete párduc vagy a Csillag születik, a Freddie Mercuryt alakító Rami Malek pedig két korábbi tévés jelölés után (a Mr. Robot című sorozatért) először nyert a díjátadón. (Ha a "tarolt" szó túlzás is egy kicsit, két fődíj sokat nyom a latba.) A Queen történetét feldolgozó életrajzi film 2018 egyik legmeglepőbb kasszasikere lett: nemzetközileg 743 millió dollárt hozott, megelőzve a Deadpool, a Legendás állatok és A Hangya második részeit, míg Amerikában épphogy lemaradt a Csillag születiktől 193 milliós bevételével. A film győzelmét nem befolyásolta, hogy elég vegyes kritikai visszhangja volt (a másik négy jelölt 90 százalékon vagy a fölött áll a RottenTomatoes kritikai gyűjtőoldalon, míg a Bohém rapszódia csupán 62 százalékig jutott), ahogy az sem, hogy eredeti rendezőjét, Bryan Singert a forgatás négyötödénél kirúgták, és Dexter Fletcher fejezte be helyette a filmet. A Singert évek óta övező, rendre felröppenő gyerekmolesztálási botrány szintén komoly szerepet játszhatott abban, hogy hiába szerepel szakszervezeti okokból egyedül Singer rendezőként a stáblistán, a köszönőbeszédekben egyszer sem hangzott el a neve. A két másik zenei vonatkozású filmből a Mary Poppins visszatér hoppon maradt, a Csillag születik pedig csak a legjobb betétdalt vitte el a Shallowval. A legjobb filmzenének járó díjat Az első ember című holdraszállás-filmért a Kaliforniai álom Oscar-nyertese, Justin Hurwitz kapta.

AZ IDEI OSCARRA NEVEZHETŐ FILMZENÉKRŐL ÉS BETÉTDALOKRÓL ITT ÍRTUNK


A Golden Globe mindig furcsa és gyakran kiszámíthatatlan állatfaj az Oscar felé menetelő díjszezonban: a díjakat az alig 100 fős Hollywood Foreign Press Association – „Hollywoodban dolgozó külföldi újságírók” – ítéli oda; már a nevezéseknél fontos szempont, hogy majd minél több sztárt össze tudjanak gereblyézni a díjátadó gálára; a kategóriákba való besorolás néha nyakatekertebb, mint egy Borges-novella (idén a Csillag születik és a Bohém rapszódia is a legjobb drámai film kategóriában versenyzett, pedig van külön kategória a legjobb musicaleknek és vígjátékoknak); a gálán pedig a meghívottak bőven fogyaszthatnak alkoholt, ezért előfordul, hogy a győztesek már becsípve mennek fel a színpadra átvenni az Arany Glóbuszt. A majdani Oscar-nyertesekről nem érdemes messzemenő következtetéseket levonni a Golden Globe alapján: a dráma és musical/vígjáték kategóriák győztesei – idén például Rami Malek és Christian Bale, aki beszédében megköszönte a Sátánnak, hogy ihletet meríthetett Dick Cheney eljátszásához – egymással fognak mérkőzni az Oscaron, a fődíjat tekintve pedig az elmúlt öt évben mindössze kétszer sikerült megjósolniuk, hogy kinél fog landolni a legjobb filmnek járó Oscar, pedig ugye évente két tippjük is lehet. Nem kell tehát még temetni a Csillag születik esélyeit, ahogy a Netflix nagy versenyzője, a kritikuskedvenc Roma is labdába rúghat: a legjobb drámai film kategóriában nem indulhatott, mert a Golden Globe szabályai szerint ott csak angol anyanyelvű filmek versenyezhetnek, a legjobb rendező és a legjobb idegen nyelvű film díját viszont bezsebelte Alfonso Cuarón fekete-fehér mexikói alkotása. A Zöld könyv - Útmutató az élethez pedig három győzelmével most kapcsolhat majd csak rá igazán a kampányra.

RETTENTHETETLEN NŐKRŐL FOG SZÓLNI AZ OSCAR


A teljes lista a tévés kategóriákkal együtt itt böngészhető, alább pedig Rami Malek színfalak mögötti interjúja a díj átvétele után:

https://recorder.blog.hu/2019/01/07/tarolt_a_bohem_rapszodia_a_golden_globe-dijatadon
Tarolt a Bohém rapszódia a Golden Globe-díjátadón
süti beállítások módosítása