Punk, jazz és költészet - a Blurt az A38 Hajón

A szaxofonos-énekes-költő Ted Milton még 1979-ben indította el Blurt nevű zenekarát, ami a punk romjain kinőtt új angol színtér egyik legizgalmasabb és egyben legfurcsább jelensége volt a maga sajátos, hibrid zenéjével. Punk, free jazz, post-punk, no wave és avantgarde keveredik náluk hol monoton, hol mániákus szövegmondással és hisztérikus szaxofonfutamokkal. És habár volt egy sor tagcsere, a zenekar mind stílusát, mind magával ragadó nyers erejét tekintve igazából változatlanul élte túl az elmúlt évtizedeket. Hozzánk kilenc év kihagyás után, de egyébként már sokadik alkalommal tértek vissza, most éppen az A38 kiállítóterébe, közel teltházat csinálva.

Míg a pár nappal ezelőtti Sólveig Matthildur koncerten zavaró volt a kontraszt a zene hangulata és az aktuális drMáriás-kiállítás közt, most nem is passzolhatott volna jobban a festészetbe oltott mai magyar abszurd a free-jazz / art-punk ámokfutáshoz. Nem véletlenül tartják zeneileg a drMáriás vezette Tudósokat a Blurt legközelebbi hazai rokonának, de Ted Milton mondjuk egyébként is az a fajta előadó, aki ha a színpadon van, akkor másra nem igazán lehet figyelni: kedves, punkságból soha ki nem nőtt bácsi, túlméretezett öltönyben, őszes minitarajjal, aki látványos testbeszéddel és mimikával ötvözi a szövegelést, magyarázást, kiabálást, mindezt meg-megszakítva szaxofonos ámokfutásokkal, amihez a trió másik két tagja (David Aylward - dobok, Steve Eagles - gitár) szolgáltat feszes, punk és jazz közt csapongó alapot. Az alapozásért pedig ezúttal két ismert hazai zenész, Farkas Zoltán (Kontroll Csoport, Balkán Tourist, Kistehén stb.) és Németh Csaba (Kampec Dolores, Egy Kiss Erzsi Zene, Popiván) Dobgitár néven futó, hosszú szünet után nemrég újraélesztett fél-improvizatív duója felelt.

Frank Olivér (infinitebeat.hu) képei:

Blurt

Dobgitár