Taylor Swift az ujja köré csavart egy nagyágyú lemezkiadót

2018.11.20. 12:20, Gaines

taylorswift.jpg

November elején járt le Taylor Swift lemezszerződése a Big Machine Recordsszal, és jó ideje mentek már a találgatások, hogy a világ egyik legsikeresebb popsztárja megmarad-e az első kiadójánál, vagy máshová dobbant. A Variety lebbentette fel a fátylat a döntésről: Swift a Universal Music Groupnál folytatja, ami több szempontból is érdekes.

Az énekes-dalszerző 16 évesen szerződött le az egy évvel korábban alakult nashville-i lemezcéggel, a countryra és country beütésű popzenére szakosodott Big Machine-nal; náluk jelent meg 2006-os debütalbuma, majd a tavalyi Reputationnel bezárólag az azt követő korongok is. A Big Machine ugyan régóta szoros együttműködésben állt a Universallal – az UMG forgalmazza a kiadványait –, most Swift mégis egy független cégtől igazol át az egyik piacvezető nagyágyúhoz, pontosabban annak leányvállalatához, a Republic Recordshoz (náluk adta ki legutóbbi lemezét Lorde, Ariana Grande, The Weeknd, Post Malone és Drake).

Az egyik elsődleges szempont, s egyben kikötés az új szerződésben, hogy ettől kezdve Swift tulajdonát fogják képezni a lemezek masterfelvételei. A BMR-rel folytatott tárgyalásokat egyes források szerint elsősorban az akasztotta meg, hogy a kiadó ragaszkodott a meglévő lemezek masterpéldányainak megtartásához. Az, hogy az UMG beleegyezett ebbe a kikötésbe, sokkal nagyobb önrendelkezési joggal ruházza fel Swiftet, hiszen a szerzői jogok birtokában több beleszólása lehet a számai felhasználásába. „Rendkívül fontosnak tartottam, hogy közös nevezőre jussunk a lemezkiadóval a zeneipar jövőjét illetően” – indokolta Swift a leigazolást bejelentő Tumblr-bejegyzésben. „A stream piac és zeneipar állandóan változó terepviszonyai által teremtett lehetőségek komoly motivációt jelentenek számomra.”

TAYLOR SWIFT-PORTRÉNK ITT OLVASHATÓ


A streaming ugyancsak kardinális pontja volt a tárgyalásoknak. Az új szerződés másik fontos eleme, hogy Swift gyakorlatilag kötelezte az UMG-t, hogy minden eladott Spotify-részesedés után befolyt pénzből vissza nem térítendő osztalékot fizessen az általa képviselt előadóknak. Az UMG 3,5 százalékos részvénytulajdonos a Spotifyban, ami becslések szerint 850 millió dollárt ér. A Music Business Worldwide összefoglalója szerint a Sony 768 millió dollárért adott túl az 5,7 százalékos részesedése felén, míg a Warner 504 millióért mondott le a részvényei 75 százalékáról. Míg azonban a Sony közvetlenül fizette ki a velük szerződött előadóknak a Spotifytól kapott pénz rájuk eső részét, a Warner beleszámította a szerződés megkötésekor folyósított előlegbe, amelyet a későbbi lemezeladásokból kell kiegyenlítenie.

AZ ÖRÖK KÉRDÉS: MIT ADOTT NEKÜNK A STREAM?


Az UMG a Swifttel kötött megállapodás értelmében a Sony példáját fogja követni, azaz a Spotify-részvények eladásakor konkrét összegeket fog kifizetni az előadóknak, és nem csak a visszatérítendő egyenlegen javít. Az, hogy Swift egymaga képes volt irányt szabni egy multicégnek, pontosan mutatja, milyen ütőkártyákkal rendelkezik a tízszeres Grammy-díjas sztár: ő például az egyetlen előadó, akinek négy lemeze is meghaladta az egymilliós példányszámú eladást a megjelenés hetében – legalábbis 1991 óta, amikor a Nielsen mérni kezdte az eladásokat –, legutóbb épp a 2017-es Reputation. Az új szerződés egyúttal újabb állomását képezi Swift és a Spotify konfliktusos viszonyának: emlékezetes, hogy Swift még 2014-ben szedette le a lemezeit a streamingszolgáltató oldaláról, mert az keveset fizet ki az előadóinak, 2017-ben pedig azzal a feltétellel bocsátotta rendelkezésre a diszkográfiáját, hogy az új albumait az első két hétben csupán a prémium kategóriás, fizetős felhasználók számára tehetik elérhetővé, az ingyenes hallgatás csak ezután válhat lehetővé.

TAYLOR SWIFT FAKÉPNÉL HAGYTA A SPOTIFYT


A Big Machine-t vélhetőleg nemsokára eladásra kínálják – Swift első hat lemezének jogaival együtt –, a kiadó tulajdonosa, Scott Borchetta a Twitteren gratulált Swift új szerződéséhez.

https://recorder.blog.hu/2018/11/20/taylor_swift_az_ujja_kore_csavart_egy_nagyagyu_lemezkiadot
Taylor Swift az ujja köré csavart egy nagyágyú lemezkiadót
süti beállítások módosítása