A világegyetem kialakulása, csúnya szóval. Ganxsta újratölt, Dopeman megköszöni Viktornak. Ritmusra vágott Hortobágy, Magashegyi önremix, Kína mobillal. Vonósok régi kazettákon, rádióbarát halál, törékeny szépség, önsorsrontás és elidegenedés. Mindig meló közben talál meg az ihlet. Mia pánásszá? Fája lábá! A Recorder új magyar zenéket bemutató rovata.
A Tej új - a közelgő, ≠ című lemezen is majd hallható - száma rádióbarát rockzene, ami azonban, mint azt a zenekartól megszokhattuk, nem éppen rádióbarát témáról szól. Konkrétan a halálról. Még konkrétabban olyasmikről, hogy "az élet attól szép, hogy mulandó", "élet és halál: két közeli rokon", meg hogy "tegnap lettem negyven, és ha holnap meghalok, akkor majd elmondhatjátok rólam, ja, ez egy boldog halott". Érdekes érzés lesz, amikor az ember azon kapja magát, hogy ezt dúdolgatja magában a buszon. Itt hallgatható meg először a világon! Facebook, lemezbemutató koncert: november 24., Dürer Kert.
A Magashegyi Underground adott már ki remixlemezt (az Ezer erdő után az Ezer várost), most pedig itt a Remixek, amin egy intro után a Talált tenger két száma, az azóta megjelent Itt leszel új verziója szerepel. Hangsúlyosabban elektronikusak ezek a változatok, és a tánczenéből kölcsönzött megoldásokkal is találkozunk, de azért alapvetően nem változott meg a karakterük - nem is csoda, hiszen a zenekar dobosa-dalszerzője, Toldi Miklós készítette a remixeket. Ezen kívül két új dal is hallható az EP-n, Tóth Krisztina verseiből. A premier a Phenom'enonon volt. Honlap, Facebook, Szimfonikus Remix Koncert: december 2., Budapest Kongresszusi Központ.
Sokféle zenekarból jött össze a Stikli hat tagja; mint az Utóíz című debütáló albumukat bemutató M.A,Csek cikkéből kiderül, a blues, a metal és a szimfonikus zene irányából is jöttek. Ennek megfelelően sokszínű, de alapvetően az alter-umcacca-bulis hangulatot hozza a lemez, aminek a hangzásában a legjellegzetesebb a trombita kiemelt szerepe. (Olykor el lehet képzelni, hogy gitár játssza a szólamát: úgy rockosabb lenne.) A szövegek is szellemesek, és a stúdiófelvételt hallgatva is egyértelmű, hogy élőben még ütősebb lehet, szóval ebben a világban jó esélye van a Stiklinek, hogy sokan megszeressék. Facebook, legközelebbi koncert: november 28., Dürer Kert.
Itt írtunk a - producerként Bobafett-tel is dolgozó - Lord Iron Livah tavaszi lemezéről, mégpedig azt, hogy bár a Bandcampen az az önjellemzése, hogy RAW HIPHOP, valójában jóval összetettebb szövegei vannak. Hát tessék, most itt a Creatio Ex Nihilo című EP, ami címéhez méltóan nem mással, mint a teremtéssel / a világegyetem kialakulásával foglalkozik, és a sok, ismeretterjesztő műsorból vett idézet mellett Lord Iron Livah saját szövegében a tudományos fogalmak a legkülönfélébb vallási, mitológiai képekkel találkoznak össze, de azért van csúnya szó is. A zene pedig olykor a tudományos ismeretterjesztő műsorokban anno alkalmazott zenék avantgárdabb vonalának többé-kevésbé hiphoposított változata, máskor meg kb. ugyanebből a zenei világból kiinduló kísérletező, dark ambientes furaság. Elsőre, de még harmadszorra is nehéz hova tenni ezt az egészet, de ezt nem bántásiból mondom, épp ellenkezőleg. Alatta az október elején megjelent beat tape 27 rövid számmal, vannak köztük egészen súlyos darabok, meg néhány könnyebb is, például a SLOPPY a legviccesebb dolog, amit mostanában hallottam. Facebook
Iamyank kísérleti ambient projektje, az Atreyu's Horse a CAFe Budapesten bemutatta már a Shoshanna Rein (Majdán Zsuzsanna) festményei mint "kották" alapján született, elektronika mellett zongorát, csellót és brácsát (Barta Gyöngyi, Lévai Zsuzsanna) alkalmazó zenéit. Most pedig a Paper And Water lemez formában (digitálisan és 100 példányban kazettán) is megjelent. Mint a Facebookról kiderül, a vonósokat és a zongorát Iamyank régi kazettákra vette, majd azokról visszajátszva még gitárpedálokon is átmentek, de azért az erős neoklasszikus hatásról így is gondoskodnak. Nyilván nem az a fajta zene, amivel együtt fütyüljük majd a szép dallamokat, de nem is nehéz-absztrakt ambient ez, inkább a megragadhatatlanul ellebegő, törékenyen szép, szerethető fajta. Facebook
A Kerekes Band Back To Folk (Music from Folkland) című lemeze két éve jelent meg, mégis most készült a címadó számhoz egy videó. Mégpedig egészen különleges, hiszen - mint a Fidelio premiercikkéből kiderül - az osztrák-magyar filmrendező, Georg Michael Höllering Hortobágy című, 1936-os alkotásából vágtak újra jeleneteket. (Höllering alkotótársai között ott volt Móricz Zsigmond és Lajtha László is.) "Úgy éreztem, ilyen karaktereket ma már nagyon nehéz lenne találni, inkább vágjuk újra ezt, de a vágásban alkalmazzunk olyan megoldásokat, amelyek a mai vizualitást tükrözik” - mondta Fehér Viktor a Fideliónak. Amellett, hogy ritmusra mozog minden, néhány ravasz, helyenként igen szellemes trükköt is alkalmaztak. Honlap, Facebook,legközelebbi koncert (és könyvbemutató): november 30., Akvárium.
Itt az új Dubem K szám és klip, és ezúttal nem olyan vidám témáról van szó, mint a búzadara, a gulyás vagy a lassúság dicsérete: a Fájdalomcsillapítóban a lírai énnek fáj a feje és a lába. és úgy érzi, már öregszik. Szerencsére ennek ellenére a dal hozza azt, amiért Dubem K-t megszerettük, szóval nagyon nem kell aggódni. Facebook
A Slow Village és az Elevated kollektíva keresztmetszetéből jött a pompás nevű Goulasch, akinek debütáló, meggyőző szólószámát az Off Media mutatta be, onnan mindent megtudhatunk, például arról, hogy kerül Debussy-minta a szétmosott trapbe. Facebook
Nemrég szerepelt itt a Tomusz kétéves, orosz kiadók által újra megjelentetett, "a sivárság, kiábrándultság, magány és düh" által ihletett lemeze. Most pedig itt az egyik utódzenekar, a jól eltalált nevű Boru első albuma, az Inertia. Ennek meg a következő a mottója: "Önsorsrontás és elidegenedés mindentől és mindenkitől". A zenekar által a sludge-doom-posztmetal háromszögbe belőtt anyag néha viszonylag gyorsan darálja le a hallgatót, máskor meg csigalassúsággal, ami még kínzóbb. A maga végtelen, reménytelen sötétségével rendkívül hatásos anyag, ha kellő elszánással megyünk neki. Facebook
1999-ben jelent meg Ganxsta Zolee és a Kartel egyik legnépszerűbb lemeze, a Helldorado, vagyis jövőre lesz húszéves, de már idén elkészült és kapható, mégpedig Újratöltve. Ez azt jelenti, hogy újra feljátszották és -rappelték - a szövegeket Dopeman távozása, illetve az eredeti anyag felvételekor már kilépett Lory B visszatérése miatt újra fel kellett osztani. Az alapokat meg kicsit modernizálták, de "ugyanazokat a mintákat használtuk, mint anno 99-ben. Azt hiszem, az eredeti alapokat flopikon tárolta Pierrot, és 2 nótát nem talált most meg, amik sajnos nem kerültek fel" - olvasható a Rockstar interjújában. A borító is új, nem Los Angelesben, hanem Tordason készült. A lemezről hosszú videókritikát készített az említett Dopeman, aki nem örült, hogy nem kapott CD-t, így vennie kellett, de mondott sok pozitívumot is (de nem kizárólag azt). A Helldorado "az egyik főműve neki (Zolee-nak - a szerk.) és nekem is. Kettőnk kémiája olyan katartikus robbanást idézett elő, ami meghatározó volt az egész magyar popkultúra szempontjából, mind a hiphop szempontjából. Ketten együtt megírtuk minden idők legsikeresebb, legnagyobb példányszámban fogyott raplemezét" - mondta. Honlap, Facebook, legközelebbi koncert: november 10., Diamond RockClub Kazincbarcika.
Dopemannek amúgy van új száma, Dőke énekel benne, áthatja a szeretet; Dopeman például elárulja, hogy már nem utálja Bustát és Majkát, Viktornak meg megköszöni, hogy betiltotta. Node akkor mire az a sok edzés, kivel fog bokszolni? A legvégén ez is kiderül. Facebook
A Jetlag új klipje nem máshol, mint Kínában készült, mégpedig mobillal, nyilván látszik is maga a készülék, miszerint Huawei Mate 20 Pro. (Ami drone-nak néz ki, az is vele, helihopterről.) A helyszín a Zhangye National Geopark, a szám pedig az első látszat ellenére nem szerelmes dal, hanem "igazából Molnár Tamás búcsúja az előző, egy éve a háta mögött hagyott, önromboló életétől" - olvasható a Lángoló Gitárok cikkében. Honlap, Facebook, legközelebbi koncert: november 10., Helynekem, Miskolc.
Összeállítás: Rónai András