Essential Afrobeat Playlist a holnapi Felabration 2018 szervezőjétől, Bognár Szabitól

2018.10.19. 15:00, Recorder.hu

felabration_mabon_650.jpg

(X) A tavalyi teltházas, háromórás, Fela Kutinak emléket állító első budapesti Felabration után idén, október 20-án megint lesz a Trafóban afrobeat-ünnep. A több zenekar tagjaiból álló The Mabon Dawud Republic hívott újra vendégelőadókat (Sena Dagadu, Saïd Tichiti, M3nsa), és itt lesz az afrobeat megteremtőjének közeli zenésztársa, a műfaj nemzetközi nagykövete, Dele Sosimi is. A budapesti Felabration egyik kiötlője, főszervezője – egyben a koncerten a billentyűs hangszerekért és a shekeréért felelős – Bognár Szabolcs (Ábáse, Soulclap Budapest, Amoeba) a Trafó blogján két részben mutatta be kedvenc afrobeat-számait és az idei fellépés részleteiről is mesélt. Október 20-án, szombaton tehát új műsor, plusz trombita és harsona, vetítés, vokalisták, táncosok és debütál egy Dele Sosimivel írt közös szám is a Trafóban. Schultz Antal interjúját a Recorderen is közreadjuk.

 

FELA KUTI – WATER GOT NO ENEMY

Azért ez az első, mert ez az első Fela-szám, amit hallottam. A Nyitott Műhelyben Finta László mutatott nekem egy dokumentumfilmet, ami arról szól, hogy Ginger Baker, a Cream dobosa hogyan utazott Nigériába és zenélt ott Felával. Azonnal utána kellett néznem, hogy mi ez.

 

THE QUALITONS – FÜLCIMPA

A Qualitons, Sena és a Dokkerman már játszott itthon korábban is afrobeatet, de senki sem játszott csak azt. Ez a szám, a Fülcimpa csak 7 inches lemezen jelent meg és szerintem kevesen ismerik, pedig iszonyatosan jó. Egyszerre autentikus és modern, bármelyik korabeli válogatáson megállná a helyét. Nem tűnne föl, hogy nem ghánai vagy togói zenekar játssza, viszont ha odafigyelsz a kompozícióra és a fúvósszekcióra, akkor kiderül, hogy baromi érdekes zenei megoldásokat használnak. Bárkinek büszkén mutogatom, hogy magyar termék. 

Trafó blog: A Qualitonsnak több tagja is játszik a Felabrationön, ugye?

Igen, Hock Ernő, Boros Levi, Szőke Barna és a fúvósszekcióból Weisz Gabi is játszik velünk

 

THE FUNKEES – AKULA OWU ONYEARA

Ez az egyik kedvenc, nem-Fela afrobeat-számom. Nagyon különleges, talán ez volt az első nem-Fela afrobeat, amit mutattak nekem. Egy évet Franciaországban éltem, ott doboltam egy reggea-zenekarban, a zenekarvezetőtől hallottam. Akkor kezdett kinyílni a világ: az afrobeat nem áll meg Felánál. Ezt a számot a mai napig játszom bulikban. A Funkees nigériai, és az egyik legjobb korabeli funk- és afrobeat-zenekar.

TB: Tavaly csak Fela Kuti-számokat játszottatok?

Dele Sosimitől játszottuk egy számot, de a többi Fela volt. A világ Felabrationjein jellemzően csak Fela-számokat játszanak, rá emlékeznek, őt idézik meg. Nigériában viszont a Felabration inkább egy fesztivál, egy nagy buli, ahol az afrikai zenekarok a saját dalaikat adják elő. A mi esetünkben Dele Sosimi énekli az összes számot, a vendégelőadók pedig kiegészítik őt. Az az egyetlen szám, ami idén nem Feláé lesz, az egy Dele Sosimivel közös számunk a The Mabon Dawud Republic-kal. Erre nagyon büszkék vagyunk. Most fog bemutatkozni először élőben és ezt még nem is mondtuk senkinek! (nevet)

Mikor jelenik meg a The Mabon Dawud-album?

Nyáron felvettünk hat számot a két budabeats-esen kívül. Előkészítettük őket, már le vannak keverve. Jelenleg azon matekozunk, hogyan jöjjünk ki vele.

 

SEUN KUTI – MR. BIG THIEF

Seunt többek között ezért is tettem bele a listába, mert Fela egyik fia. Ő a fiatalabbik, Femi az idősebb. Seun volt az, aki az apja halála után 14 évesen az élére állt a zenekarnak. Seun meg Femi is sokat játszott az apjával, de mikor Fela meghalt, baromi nagy űr keletkezett. 16-20 fős, sőt, az utolsó időszakban, az Egypt 80-nél 20-23 fős zenekar maradt utána. Seun amúgy a mai napig turnézik az Egypt 80-vel. Nyilván voltak tagcserék – én láttam őket idén Ozorán –, a zenekar 40 százaléka még mindig eredeti tag. 60-70 évesek, Seun pedig csak 35. Seun ugyanolyan elemeket használ, mint az apja, de mégis egyből megmondod, melyik az övé, és melyik a fateré. Jellemzően gyorsabb és kicsit agresszívabb. Máshogy arrange-ál, máshogy ír fúvósokat. Nekem ő azért is jelent fordulópontot, mert 2-3 éve, amikor felfedeztem magamnak a zenéjét, akkor kattantam rá újra az afrobeatre. Akkor határoztam el, hogy a Felabrationt mindenképpen meg kell csinálni Budapesten. A Mr. Big Thief tipikus Seun-kompozíció, ugyanolyan szókimondó szövege van, mint a Fela Kuti-számoknak. Seun ugyanolyan rendszerellenes és igazságpárti, mint az apja volt.

 

TONY ALLEN & JEFF MILLS – THE SEED

Tony Allennek kötelező szerepelnie egy ilyen listán. Ő volt a „motor”, nélküle nem is lett volna Fela Kuti-hangzás. Sok jazzt meg funkot hallgatott és ezeket egyedi módon vegyítette a helyi, nigériai ritmusokkal. Amit Allen kitalált, az a mai napig egyedülálló. Ő volt Fela zenekarvezetője és egyben a zenekar legnyitottabb tagja is. Abból a szempontból kicsit Herbie Hancockra hasonlít, hogy baromi sok előadóval dolgozott együtt. Például a Blurből ismert Damon Albarnnal, de a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosával, Flea-vel például a Rocket Juice and the Moon tagja is volt. Ebben a projektben egyébként közreműködött M3nsa is. (Allen Damon Albarnnal egy másik zenekarnak tagja is volt, ez a The Good, the Bad & the Queen – itt a Clashből Paul Simonon, a Verve-ből pedig Simon Tong zenélt velük, a producer pedig Danger Mouse volt – a szerző). Rengeteg lemezt adott ki, köztük csomó kísérleti zenét. Tavaly a híres jazzkiadónál, a Blue Note-nál jött ki új jazzlemezzel. Ezt a számot pedig azért választottam, mert épp nemrég jelent meg a detroiti technoproducerrel, Jeff Millsszel közös projektjében. Tony Allen már a hetvenes éveit tapossa és még mindig iszonyú friss zenét csinál. Ez borzasztóan tiszteletreméltó.

 

DELE SOSIMI – E GO BETTA

Amikor a Seun Kuti lemezt hallgattam, beleástam magam az afrobeatbe. Érdekelt, mi történik mostanában. Az E Go Beta jött velem szembe először, és nagyon-nagyon bejött. Egyből az jutott eszembe, hogy milyen jó lenne együtt dolgozni ezzel a csávóval! Szerencsére M3nsa ismerte, ő segített kapcsolatba lépni vele. Baromira izgultam, amikor először megkerestem. Iszonyú hosszú e-mailt írtam neki, hogy miért lenne fontos egy budapesti Felabration. Ez elejétől kezdve tök jófej volt és baromira örülünk, hogy idén is eljön. Neki még a névjegykártyájára is az van írva, hogy „afrobeat ambassador”, a londoni Felabrationt is ő hosztolja. Rengeteget tanulunk tőle, mert ha valaki, akkor ő fejből tudja az összes fúvósszólamot és gitárszólamot. Egyből hallja, ha valami nem úgy van. Gyakorlatilag kézen fogva vagy inkább seggünket rugdosva vezetget ahhoz, hogy hogyan kell prezentálnunk.

Trafó blog: Eszmeileg is? Már arra gondolok, hogy meghallgattad a számokat, érted a szövegét, de nem feltétlen tudod a helyén kezelni úgy, mint ahogy ők tudják.

Csomó Fela-szám – ha belehelyettesíted a helyszínt és a konkrét neveket – akár vonatkozhatna Magyarországra is. Szerencsére itt nincsenek lincselések vagy rablógyilkosságok az utcán, de a politikai légkör, a korrupció hasonló. Ez eléggé átütő. Mikor elkezdtem Felát hallgatni, nem fogtam fel a szövegeket. Más perspektívába került minden, máshogy hatott rám a zene is, mikor utánajártam a történetének. Ezért is volt fontos, hogy tavaly a koncert előtt levetítsük az egyik róla készült dokumentumfilmet (ha még nem látta volna valaki, akkor az interjú vége lehet segítség – a szerző).

 

SOOTHSAYERS – SPEAK TO MY SOUL

Ez is tavalyi megjelenés. Londoni banda, afrobeatet és reggae-t játszanak jazz-zel keverve. Dele is dolgozik velük néha. A Speak to my soul szimplán baromi jó szám. Meg is vettem lemezen, szoktam játszani is. Az benne az izgalmas, hogy 6/4-es szám, ami ritka az afrobeatben. A mi lemezünkön is lesz kettő ebben az ütemmutatóban.

 

MONOMONO – TIRE LOMA DA NIGBEHIN

Ez is kedvenc. Az afrobeat monoton, nagyon könnyű elkapni a fonalat és ráhangolódni. Miközben hallgatod, könnyednek tűnik, de ha megpróbálod eljátszani, akkor váratlan buktatókba botlasz. Az egyik ilyen például, hogy gyakran nehéz elkapni az ütem egyeket, vagyis azt, hogy hol kezdődik egy periódus. Felánál gyakran előfordul, hogy el vagyunk csúszva negyedekkel. Aztán konfliktus van zenekaron belül, hogy ki hol érzi – akkor el kell dönteni, hogy hol van az igazság. Én évekig hallgattam rosszul, aztán amikor sikerült átállítani az agyam, azután teljesen más zenét hallottam. Tényleg olyan, mint a 3D-s képek, amit ha elfordítasz, akkor másik kép rajzolódik ki.

 

FELA KUTI – CONFUSION

Ha csak egy Fela-számot mondhattam volna, akkor valószínűleg ez lett volna az, mert ebben van a legszebb énektéma. Fela itt különösen oda tette magát. Korai darab, de hosszú szabad intróval kezdődik, ami nem volt jellemző akkoriban. Kifejezetten tetszik, hogy ez ilyen elvetemült.

 

+1, AZOKNAK, AKIK MÉG NEM LÁTTÁK A FELÁRÓL SZÓLÓ DOKUMENTUMFILMET

Ha láttad ezt a filmet, másként hat Fela zenéje is. A francia stáb hosszan kint volt Feláéknál, ez a dokumentum mélyreható és autentikus. Ott voltak 1978-ban is, amikor a katonák lerohanták Fela házát, kidobták az édesanyját az ablakon és nőket erőszakoltak meg. Fela édesanyja kómába esett és két hónap múlva meghalt. A Zombie című szám megjelenése után történt. Mikor a borítóját megmutatták az akkor még kisebb Feminek, már azt mondta: „no, no, no, no, no, trouble, trouble!” Mindenki tudta, hogy a Zombie-ból baj lesz. Felát félholtra verték, de ahelyett hogy behúzta volna fülét-farkát, az anyja koporsóját elvitte pár haverjával a vállán annak a tábornoknak a házához, aki vezette az akciót. Ott lerakta a ház előtt. Erről írt egy számot Coffin for Head of State címmel.

Felabration 2018 Budapest a Facebookon: 

https://www.facebook.com/events/1636930253043266 

https://recorder.blog.hu/2018/10/19/felabration_2018_bognar_szabi_essential_afrobeat_playlistje
Essential Afrobeat Playlist a holnapi Felabration 2018 szervezőjétől, Bognár Szabitól
süti beállítások módosítása