Apey, National és Liam Gallagher – beszámoló a 2018-as Lollapalooza Berlinről

2018.10.05. 16:00, rerecorder

dsc_0262.JPG

Idén negyedik alkalommal rendezték meg Berlinben a Lollapaloozát. A legendás amerikai utazófesztivál első európai változata anno a Berlin Festivalt váltotta, lett a német főváros legnagyobb könnyűzenei eseménye.

A rendezvényt az elmúlt négy évben Berlinen belül mindig más helyszínen tartották. 2015-ben a Tempelhof repülőtéren volt az első kiadás, majd a következő évben a Treptower parkba költözött a Lolla, azaz itt is utazott egy kicsit. A tavalyi rendezvényt a hoppegarteni lóversenypályán tartották, húsz kilométerre Berlintől keletre. Itt azonban nem állt rendelkezésre olyan infrastruktúra, amely a közel 100 ezer fesztiválozót megfelelően ki tudta volna szolgálni, így 2018-ban ismét új helyszín után kellett néznie a szervezőknek. Hosszas keresés után a berlini Olympia stadionra és a környező parkra esett a választás, mivel itt mindennapos, hogy több tízezer ember megfordul, nem nulláról kellett a teljes infrastruktúrát felépíteni. És valóban, egyértelműen ez volt az eddigi legjobb helyszín.

dsc_0320.JPG

Az eddigi évekhez hasonlóan a Lollapalooza városi fesztivál maradt – viszonylag központi helyszín, nincs lehetőség kempingezni. A magyar fesztiválozók számára talán az is szokatlan, hogy a terület hajnali 1 órakor teljesen bezár, másnap reggel pedig 10 órakor indulnak újra a programok. A Lollapaloozán az otthon megszokott készpénzmentes rendszer működik, azzal a különbséggel, hogy itt órákba telt, mire a feltöltött összeg megérkezett a karszalagra.

A fesztivál két nagyszínpadát a stadion körül található parkban építették fel, egymással szemben. A koncertek felváltva követték egymást, hogy senki ne maradjon le kedvenc előadójáról. A stadionon belül kapott helyet a fesztivál alapítójáról elnevezett Perry’s stage (Perry Farrell, a Jane’s Addiction frontembere), ahol ironikus módon szinte kizárólag EDM előadók léptek fel (David Guetta, Kygo, stb. – Farrell 2016-ban lesújtóan nyilatkozott a műfajról: „Utálom az EDM-et. Az orromon hánynám ki.”). Ezen kívül egy alternatív színpad, egy gyerekszínpad, és a Weingarten (borfalu) egészítette ki a színpadok sorát.

Az utóbbin egy magyar fellépő is helyet kapott, Apey személyében. Az Apey & The Pea frontembere szólóprojektjével érkezett a fesztiválra. A szombati nyitónap kora délutáni, 12:30-as sávjában hangulatos, egyszálgitáros koncertet adott a párszáz összegyűltnek.

lolla_apey.jpg


A Lollapalooza szeptemberi időpontjából adódóan nehéz helyzetben van a fellépők terén. A hónap közepére a legtöbb együttes befejezi nyári fesztiválturnéját, így sokkal szűkebb választék áll a szervezők rendelkezésére. Az idei felhozatalban minden korábbinál nagyobb szerepet kaptak a pop és elektronikus előadók (The Weekend, Dua Lipa, David Guetta), valamint a német könnyűzene képviselői (Kraftwerk, K.I.Z., Casper, Von Wegen Lisbeth). A korábbi években leginkább az alternatív/rock műfajból kerültek ki a fellépők, ők idén inkább a korábbi idősávokban fordultak elő (The National, Ben Howard, Liam Gallagher).

Ennek megfelelően szombaton Apey koncertje után a nagyszínpadokhoz indultunk a National fellépésére. Az együttes tavalyi, dupla teltházas lemezbemutatója után tért vissza Berlinbe. Az idei koncerten is a tavalyi album, a Sleep Well Beast dalai kapták a főszerepet. Az európai turné zárókoncertjén az együttest tökéletes formában láthattuk. Matt Berninger énekes többször beugrott a közönség közé, egy alkalommal egy szülei nyakában ülő kisfiúval elcserélte baseballsapkáját.

A nagyszínpadok szombati programját a K.I.Z. német raptrió zárta. Színpadképük legutóbbi albumuk posztapokaliptikus tematikájára épült, a dj egy tank vezetőfülkéjében játszotta végig a koncertet. A német együttes láthatóan többet költött látványra, mint bármelyik külföldi fellépő. Eközben David Guetta a stadionon belül tartott fellépést, amit – rengeteg csalódott néző bánatára – a tömeg miatt le kellett zárni.

lolla_noel.jpg

Vasárnap a Szigethez hasonlóan Liam Gallagher és Dua Lipa egymás után lépett fel, azzal a különbséggel, hogy Berlinben Liam kapta a későbbi idősávot. A koncertet az Oasis-klasszikus Rock N’ Roll Star nyitotta, majd további hét Oasis-dal szólalt meg. Emellett Liam első szólóalbumának számai is előkerültek, valamint egy Beady Eye-felvétel bekerült a setlistbe. A közönségben láthatóan sokkal kevesebb angol volt, mint a Szigeten, így a hangulat meg sem közelítette az otthoni koncertét. Ezt Liam is észlelte, és szólt is a közönségnek: „Nem kell ennyire csöndben lenni, nem Japánban vagyunk!” Aztán hozzátette, hogy jövő héten ott folytatják a turnét, lehet, hogy idén még a japán rajongók is hangosabbak lesznek. Ezután megkérdezte, hogy ki lép fel a stadionban, ők miért csak a parkolóban kaptak helyet. A koncert végén a Cigarettes & Alcoholt a közönség 15-16 éves tagjainak, majd a záró Live Forevert a két nappal korábban elhunyt Mac Millernek dedikálta.

Amíg Liam Gallagher az egyik nagyszínpadon lépett fel, a stadion körül óriási tömeg gyűlt össze Kygo esti fellépésére. Az előző naphoz hasonlóan vasárnap is órákkal a főfellépő kezdése előtt le kellett zárni a stadion bejáratát, mivel elérte a maximális, 25 ezer fős befogadóképességét. Rengeteg csalódott látogatónak kívülről kellett néznie a koncerteket, így végül az idei fesztivál sem volt mentes tömegjelenetektől. (Tavaly a rengeteg egyszerre hazainduló látogató miatt akkora tömeg alakult ki, hogy biztonsági okokból órákra lezárták a fesztivál összes kijáratát. Ekkor a nézők megpróbálták ledönteni a kerítéseket, hogy hazajussanak.)

43119632_554551814968141_5743373011449282560_n.jpg

A vasárnap nagyszínpados programját egy szokatlan headliner, a Kraftwerk 3D-s műsora zárta. A közönség átlagéletkorán is látszott, hogy egy közel 50 éve aktív együttes fellépését nézzük. Az Kraftwerk három éve nem lépett fel a német fővárosban, így nagy várakozás előzte meg a koncertet. A belépéskor 3D-s szemüvegeket osztottak a közönség tagjainak, mivel az egész koncerthez nagyszerű háromdimenziós vizuál társult. Mindenképp érdemes a Kraftwerket német nyelvterületen megnézni, hiszen itt (például a budapesti koncerttel ellentétben) az összes szám eredeti nyelven szólal meg. A Kraftwerk koncertje méltó lezárást adott a fesztiválnak.


KRAFTWERK-ÉLETMŰ.

Úgy néz ki, a Lolla Berlin idén végre megtalálta végleges helyszínét. A főszervező, Szép Fruzsina a fesztivál után azt nyilatkozta, hogy várhatóan 2019-ben lesz az első alkalom, hogy nem kell költözniük.

beszámoló és fotók: Kátai Simon

dsc_0252.JPG

dsc_0259.JPG

dsc_0274.JPG

https://recorder.blog.hu/2018/10/05/apey_national_es_liam_gallagher_beszamolo_a_2018-as_lollapalooza_berlinrol
Apey, National és Liam Gallagher – beszámoló a 2018-as Lollapalooza Berlinről
süti beállítások módosítása