„Sokkoló volt együtt dolgozni Rihannával” – LP-interjú

2018.07.23. 15:32, rerecorder

lp-press-photo-bw-2016-billboard-1548.jpg

LP már régóta és sok híres előadónak (RihannaChristina Aguilera, Backstreet Boys, Cher) írt dalokat, saját előadói karrierje azonban csak az utóbbi években kapott szárnyra. Lost On You című 2015-ös slágerével meghódította a világot (a korai, rockos szólólemezek után ez lett 2016-os, eddigi utolsó, már eklektikusabb, negyedik LP-jének címadó dala is), július 24-én pedig a Budapest Park színpadán is fellép az aktuális popzene egyik érdekes alakja, Laura Pergolizzi – művésznevén LP.

A mai popzenei élet egyik legelismertebb dalszerzője és előadója vagy. Szerinted miért váratott magára mégis ilyen sokáig, hogy felfedezzenek?

Rossz volt az időzítés. Meg biztos a karma akarta így.


Mikor volt az a pillanat, amikor eldöntötted, hogy zenész szeretnél lenni?

Nem volt egy konkrét pillanat, valahol mindig is bennem volt, hogy ez az, amivel foglalkozni szeretnék. A húszas éveim végéig nem is volt tudatos, csak zenéltem, mert ez érdekelt, ezt szeretem csinálni. Aztán karrier lett belőle.

lp.jpg

Rengeteg történetből ismerhetjük jól a popipar működését – neked kellett valaha is kompromisszumokat kötnöd benne?

Igen, rengetegszer. Ezek a kompromisszumok az idővel egyre bonyolódnak, és néha már észre sem veszed, hogy mennyire durva dolgoknak kéne megfelelned egy-egy album kapcsán. Ezért is tartott szerintem ilyen sokáig, hogy eddig eljussak, mert nehezen kötök kompromisszumokat.


Számos híres előadónak írtál már dalokat. Meg tudnád mondani, melyik volt a kedvenced?

Az a dal, amit Rihannának írtam (Cheers (Drink To That) – a szerk.). Az egészen más volt, mint amiket általában írok, még magamat is megleptem vele. Emellett kicsit sokkoló is volt, hogy egy ennyire híres énekesnővel dolgozhattam együtt. Nagyon boldoggá tett.


Eddigi leghíresebb dalod, a Lost On You a kapcsolatok szomorú oldaláról szól. Nehezebben írsz dalokat, amikor boldog vagy?

lp_lp.jpgAmikor épp megélem a fájdalmat, akkor az általában olyan intenzív, hogy azonnal nem is tudnék írni róla. Először fel kell dolgoznom. Amikor boldogabb vagyok, akkor sokkal könnyebben írok azokról az érzésekről, amiket akkor éltem át, amikor nem voltam annyira boldog.


A legújabb dalod, a Myléne Farmerrel közös N'ouble pas félig franciául, félig angolul szólal meg. Címe azt jelenti: Ne felejts!

Ez a dal azokról az emberekről szól, akik már nem lehetnek velünk. Ők azok, akiket soha nem szabad elfelejteni. Az ő hiányukról és erről a fájdalomról szól a dal.


A családod olasz gyökerekkel rendelkezik. Beszélsz olaszul?

Kiskoromban próbáltak tanitgatni, de sajnos nem sokra emlékszem. De szeretnék egyszer megtanulni, ha majd lesz rá időm.


Mindig elképesztően stílusosan jelensz meg. Van-e stylistod, vagy magadnak állítod össze a ruhatárad?

Régebben magam kísérleteztem a divattal és a stílusokkal, most viszont már egy ideje kikérem stylistok véleményét is, ezáltal szélesítve a ruhatáramat. Most kezdek rájönni, milyen sokféle szín van például. Régen alig hordtam színeket. De ez nem azt jelenti, hogy mindenhová velem jön egy stylist.


interjú:
Korbély Veronika


LP legutóbbi, 2016-os albuma, a Lost On You

Címkék: lp
https://recorder.blog.hu/2018/07/23/_sokkolo_volt_egyutt_dolgozni_rihannaval_lp-interju
„Sokkoló volt együtt dolgozni Rihannával” – LP-interjú
süti beállítások módosítása