Amikor Michelle Obama az első sorból csápolt Beyoncénak

2018.07.17. 17:00, Gaines

michelle-obama-and-tina-knowles.png

Semmi diszkrimináció, Jay Z-nek ugyanúgy örült a volt First Lady.

Párizsba tegnapelőtt beszökött Beyoncé és Jay Z, és tartott egy koncertet az On The Run II. turnéjuk keretén belül, amelyen igazi meglepetésvendég tűnt fel a közönségben: Michelle Obama a negyedik szám, a Drunk In Love alatt érkezett meg Beyoncé édesanyjával, Tina Knowles Lawsonnal, és egyből a színpad mellé vonult.


Később aztán lelkesen táncolt Jay Z számára, az On To The Next Onera – a rapper oda is integetett neki.

Az Obama-család régóta jóban van a Carter-házaspárral. Amikor tavaly beválasztották Jay Z-t a Songwriters Hall of Fame-ba, azaz a Dalszerző Hírességek Csarnokába, Barack Obama tartotta a bekitató beszédet. Cserébe Obama második elnöki beiktatásán Beyoncé adta elő az amerikai himnuszt. Michelle Obama már csak azért is jól időzítette koncertlátogatását, mert a Carter-házaspár vasárnap este játszotta el először élőben új lemezük, az Everything Is Love nagy slágerét, az Apeshitet, amihez a Louvre-ban forgattak klipet. Azóta a párizsi múzeum külön másfél órás idegenvezetést szervezett, amin bárki végigjárhatja a videóban felvonultatott műalkotásokat.

CIKKÜNK ELŐZMÉNYÉBEN BARACK OBAMA TÁNCOL PRINCE-SZEL


Egy telefonos felvétel a közönségből a zárószámként előadott Apeshitről:

https://recorder.blog.hu/2018/07/17/amikor_michelle_obama_az_elso_sorbol_csapolt_beyoncenak
Amikor Michelle Obama az első sorból csápolt Beyoncénak
süti beállítások módosítása