Nem könnyű jó komikus westernt csinálni. A Damsel is csak részben tud mulattatni: nem veszi komolyan a műfajt, kiforgatja annak toposzait, ami egy darabig szórakoztató, és meglepetéseket is tud okozni, azonban visszaél a vendégszeretetünkkel.
Megvan az a jelenet, amikor a cowboy belovagol a vadnyugati kisváros főutcájába, ugye? Minden valamirevaló western kötelező kelléke. Most is így történik. Puska lóg a válláról, stimmel. Picit furcsa, hogy a puska mellett egy gitár van átvetve a hátán; egye fene, belefér. Na de az már tényleg nem normális, hogy kötőféken vezet egy miniatűr lovat!
A Zellner-testvérek abszurd, helyenként morbid westernje egy, a Volt egyszer egy Vadnyugat nyitójelenetére rímelő prológussal indul, melyben Grand Canyon-arcú Robert Forster szájából el is hangzik a film világképének tételmondata: mindenhol szar az élet, a prérin csak az a különbség, hogy újszerűen és érdekesen szar. Samuel Alabaster (Robert Pattinson) épp ellenkezőjét hiszi: hiába puhapöcsözik le egyből a kocsmában, a heveny szószátyárságban szenvedő, enyhén hibbantnak tűnő fiatalember boldogan tekint a jövőbe a határvidéken, hisz mátkáját, Penelopét (Mia Wasikowska) jött feleségül venni.
A prológus és a főcím után a film két, nagyjából egyenlő részre tagolódik: az első az erősebb, pedig a fő mondanivaló a második felében kristályosodik ki. Addig tulajdonképpen egy road movie-t láthatunk, melyben Samuel, egy botcsinálta lelkész (Daniel Zellner, az egyik író-rendező), meg persze Karamell, a miniatűr ló (Daisy) poroszkál magasztosan fényképezett tájakon a jövendőbeli felé. Hasonlít a cselekmény a Slow Westhez, és lehetne párhuzamot vonni a Halott emberrel is, de egyik összehasonlításból se kerülne ki jól a Damsel.
Itt még mindenesetre friss a forgatókönyv rézsútos stílusa, és ha nem is talál be mindegyik pókerarccal előadott geg, bubifrizurás kocsmatöltelék és jódlizó cowboy, elég ismeretlen a terep ahhoz, hogy felfedezni vágyjuk, mint a pionírok a vadont. Pattinson is bőven kiveszi a részét a bolondozásból, lényegében tökélyre fejlesztette a hipszter revolverhőst, akinek nyalka a ruhája, rémesek az egyszálgitáros szerelmes dalai, önelégült a modora. A párbeszédekben is keveredik a színpadias archaizálás és a modern anakronizmusok, megfér egymás mellett a „skullduggery” és a „you gave me mixed signals”. A nyelvezetek vegyítése, mint a legtöbb bizarr ötlet a filmben, kissé esetleges, nincs rendesen kidolgozva, átgondolva.
A félidőnél aztán történik egy váltás, amiről vétek volna spoilerezni, elég az hozzá, hogy az ifjú pár újraegyesülése nem egészen úgy játszódik le, ahogy elképzeltük, Samuel motivációi – és hipsztersége – más fénytörésbe kerül, a fókusz pedig Mia Wasikowska figurájára tevődik át. Elméletben üdvözlendő, hogy az ő nézőpontja is egyenlő mértékben érvényesül, csakhogy a gyakorlatban a történetnek nincs rá szüksége: a remekül megírt és eljátszott fordulópontban hiánytalanul összegződnek a nemi szerepekkel kapcsolatos kérdésfelvetések, amiket utána a film egy órán keresztül csak ismételni tud, továbbfűzni, árnyalni, kibontani már nemigen.
szerző: Huszár András
A Karlovy Vary-i filmfesztivál ideje alatt a Recorder újságírója tudósít a helyszínről a site-on.
