Életben tartani – Kovács László (Moiras Records)-interjú

Kovács László zenerajongóként – különösen a kelet-európai rockzene rajongójaként – lemezgyűjtőből lett lemezkiadó. Az általa alapított Moiras Records elfeledett vagy nem is ismert magyar zenei kincseket hoz felszínre. A 2005-ben startolt, vinylre fókuszáló label egy csendesebb időszak után tavaly óta ismét aktív periódusát éli, az elmúlt hetekben kiadott egy válogatást a világzenei úttörő Kiss Ferenctől és egy 1970-es, letiltott albumot az Illéstől (ennek ma, június 1-én lesz élő bemutatója: a TEMI FMH-ban játssza a lemez anyagát a MIEZ, a Miskolci Illés Emlékzenekar). Utóbbi a Moiras 25. kiadványa. A 62. Recorder magazinban megjelent interjú után hamarosan a kiadó katalógusának részletes bemutatásával folytatjuk.

Nagyon sok zenegyűjtő ember létezik, többeknek lehetnek is ritka koncert- és demófelvételei. De hogyan jut el valaki odáig, hogy ki is adja azokat?

Onnan lehet megfogni a saját hozzáállásomat, hogy kétféle módon gyűjtögettem a rockzenét: egyrészt vinyllemezeket, másrészt kiadatlan felvételeket. És ezek mellé volt bennem egyfajta ösztönös érdeklődés az ismeretterjesztés iránt. Természetesen észleltem, hogy a magyar könnyűzene történetéből nagyon sok minden semmilyen módon nem jelent meg. A kétezres évek közepére aztán eljutottak oda a saját ismereteim és készségeim, hogy bele merjek vágni abba, hogy ezeket valahogyan közreadjam. Ott és akkor teljesen evidens volt számomra, hogy ez ne cd-n történjen, hanem vinyllemezen, ami 2005-ben – amikor elindult a Moiras Records – gyakorlatilag egy nem létező műfaj volt. A boltok cd-ket árultak, nagyon kevés helyen lehetett kapni új, import vinyleket. Magyar kiadású vinyllemezek akkor nem léteztek.

Kétféle fő profilja alakult ki a kiadónak.

Egyrészt voltak a régi magyar, felfedezetlen felvétek közreadásai, részben kiadatlanok, részben kiadottak, csak utóbbiaknak nagyon rossz volt a sorsuk. Másrészt pedig voltak a külföldi magyar, jelen esetben romániai magyar előadók lemezeinek újrakiadásai. Azok az albumok egy az egyben megjelentek lemezen, de nem voltak itthon ismertek. Ezeket a felvételeket pedig felújítottam. Pont két ilyen kiadvánnyal indult a Moiras Records: az első Metropol-lemezzel és a Józsa Erika és Horváth Károly páros Kettőspont című albumával. Valamint harmadik lemezként a Liversing együttes 1965-ös szalagjával.

A kelet-európai rockzene az egyik nagy érdeklődési területed, azon belül a határon túli magyarok zenéje. Vajon mennyi, szélesebb körben ismeretlen zenei kincs rejlik még valahol egy padláson Erdélyben vagy épp a Vajdaságban?

Az egyes határon túli vidékeken teljesen más infrastruktúra, emberi hozzáállás volt érvényes. Már csak a lélekszám miatt is az erdélyi magyaroknak volt a legnagyobb zenei színterük ezek közül. A maga érdekes-bájos módján egy egész szcéna felállt: voltak előadók, koncertek, fesztiválok, közönség is volt természetesen, de tévé- és rádióműsorok is. Ráadásul hanglemezek is megjelenhettek. Igaz nem túl nagy a repertoár, de két-három olyan lemezt, ami most is fontos, érvényes és élvezhető, ki lehetett emelni. A Metropol Égig érhetne az ének című albuma volt az első határon túli, teljesen magyar nyelvű nagylemez, 1978-ban jelent meg. Nem túl sok követte egyébként. A Metropol magyar repertoárral lett Románia egyik legnépszerűbb zenekara. A második albumuk persze már csak románul jelenhetett meg, de készültek a dalokból magyar nyelvű felvételek is, azokat adtuk ki The Black Box címen 2016-ban. Az említettek mellett még a folkrockos Búgócsiga felvételeiből készült egy nagylemez, nekik nem volt a működés ideje alatt önálló nagylemezük. De hogy mennyi olyan felvétel van, amit még meg lehetne jelentetni, arról fogalmam sincs. Nagyon kevés információ kering, darabszámra is alig tudok zenekarokról, nemhogy olyanokról, amelyeknek felvételei is vannak és ma is élvezhetőnek minősülnének.

Az archív kiadatlan felvételek megjelentetéséhez nyilván az kell, hogy legyen az embernek a témáról egy nagy tudása és komoly felvételgyűjteménye is.

Inkább nagy érdeklődés volt, mint tudás és utólag úgy gondolom, hogy nagy elszántság, hogy ezt meg lehet csinálni. Persze kellettek hasonló példák is – jellemzően külföldről –, hogy ebbe érdemes belevágni. Ilyen volt például a Grey Past kiadó Hollandiában, vagy a Tian An Men 89 punkkiadó Franciaországban. Ezek évente kiadnak egy pszichedelikus beatválogatást, vagy éppen egy punkválogatást 350 példányban vinylen, saját maguk és környezetük örömére. A jó példákat látva gondoltam azt, hogy belevágok, próbáljuk meg magyar viszonyok között is. Az elérhető legkisebb példányszámmal, mert nem gondoltam, hogy ez akkora érdeklődést válthat ki itthon. És ez a kiadványok többségénél igaznak is bizonyult.

Hogyan lehetett tudomást szerezni ezekről a kiadatlan zenei kincsekről, netán meg is szerezni azokat?

A felvételek, demók, koncerthanganyagok készítői gyakorlatilag minden esetben a zenekarok körüli emberek közül kerülnek ki. Akár jóbarát, akár saját hangmérnök, akár egy olyan rajongó, akivel jóban volt az együttes. Van itthon egy szűk réteg, amely számára ezek a kiadatlan anyagok az izgalmasak, és belőlük kialakult egy gyűjtői kör, akit ez érdekel. De azért nincs szó rengeteg ilyen típusú felvételről a magyar színtéren, százas nagyságrendről lehet beszélni. Én mindent szívesen átvettem magamnak, mert egy bizonyos hangminőség felett élvezhető volt számomra. De ennek a kiadói ötlethez alig volt köze, a megjelent lemezeket nem a saját felvételeim közül válogattam, hanem olyan zenekarokat próbáltam találni, akiknek vannak jó minőségű anyagaik és hajlandóak is kiadni azokat. Ilyen volt a Liversing. Persze születtek intézményi felvételek is, a rádió és a tévé mellett például a Budai Ifjúsági Parkban is készültek felvételek, hangmérnökök is rögzíthettek sok koncertet, de ezek egy jó részéről nem lehet tudni. Sem azt, hogy hol vannak, sem azt, hogy megvannak-e még.

Hogyan működik a Moiras kiadóként? Van egy előzetes terv, hogy egy évben hány lemez tud megjelenni?

Láncszerűen működik. Ha megjelenik egy lemez és elfogy, vagy nagyjából elfogy, akkor jöhet a következő. A legtöbb LP szerencsésen jó sorsra lelt, legalább részben elfogyott. Volt, amelyik teljesen, például a Mini Fruit Pebbles-e, a Kex Let’s Cake-e vagy a CPG-kislemez.

A 2005-ös induláskor a vinyl még éppen nem volt divatos, de a korszellem utolérte a kiadót, az elmúlt tíz évben nagy reneszánsza lett a formátumnak. Ennek te érezted valamiféle pozitív hatását kiadóként?

Szerintem nem. Az én vállalásom igazából elég szűk körű és jól meghatározott. Eltűnt, korábban nem létezőnek hitt zene, ami most is mond valamit a hallgatónak. Ezt szeretném felmutatni. Az önmagában nem szempont, hogy valami nem kelendő, mert a kinyomott háromszáz darabból száz talán elfogy valahogy – az más kérdés, hogy a történet végét jelentené, ha lenne három ilyen egyszerre. Ez egy szűk gyűjtői körnek szól, ami talán mindig is lesz, de ami aligha fog nagyon bővülni. A vinyl felfutását én inkább a gyártói oldalon érzékelem és nem pozitív értelemben. Megnőttek a gyártási idők, nagyobb a sorban állás, a kereslet miatt drágult is, szóval nehezebb lett a helyzet.

Volt egy csendesebb időszak a kiadó történetében, de az utóbbi két évben ismét megindultak a lemezek.

2012 és 2016 között kevés kiadvány készült, de ez mindig azon is múlott, hogy van-e olyan ötlet, amit meg lehet valósítani vagy nincs. Tavaly és idén viszont olyan ötletek jelentek meg, amik három-négy-öt évig álltak a polcon és vártak valamire. Nem feltétlenül pénzre, hanem szerzői hozzájárulásra, vagy egy kompromisszumra, mint például az Atlas-koncertfelvétel esetében, amit nem tudtunk vinylen kiadni, nem állt össze a konstrukció, így cd készült belőle. Érzékelhető a nemzedéki változás is, 2005-ben az első Liversingből még el tudtunk adni háromszáz példányt, 2017-ben az Atlas hasonló korú, stílusú felvételéből még cd-n sem lehetett ennyit. A nemzedék az kifelé megy sajnos.

Az idei megjelenések között is van egy csak cd-kiadvány, a Mini négy Hungaroton-lemeze.

Itt megfordítottuk a történetet és olyan formátumban adtuk ki az albumokat, amilyenben még nem jelentek meg korábban. A díszdoboz egyszerre köszönti a hetvenéves Török Ádámot és az ötvenéves Minit.

Aztán kijött most egy nagyobb érdeklődésre számot tartható kiadvány, az Illés 1970-ben megvalósulatlanul maradt albuma.

Ez szintén egy régebb óta tervben lévő lemezanyag volt. Most szántuk rá magunkat, hogy a Radics Béla Emléktársasággal karöltve beszéljünk a főhősökkel, Szörényi Leventével és Bródy Jánossal és megszerkesszük a kiadványt. Erről lehetett tudni, hogy egy lemezötlete volt akkor az Illésnek, csak nem valósulhatott meg – vélhetően Bródyék londoni nyilatkozata miatt, amiért amúgy is eltiltással büntették őket. Tudták, hogy nagyjából mit szánnak a lemezre, de mire elkészült volna, már nem volt meg a megjelenés lehetősége. A rögzített dalok később itt-ott azért megjelentek: kislemezen, a harmadik sorlemezen, a „fehér albumon” is volt néhány és egy későbbi válogatáson 1995-ben. De a lemez, mint egység és hangulat most kerül először a közönség elé. Ehhez kapcsolódik egy koncert is, június 1-én a TEMI FMH-ban játssza a lemez anyagát a MIEZ, a Miskolci Illés Emlékzenekar.

A harmadik friss lemez Kiss Ferenc életművéből válogat, ritka Kolinda-, Vízöntő- és Etnofon Zenei Társulás-felvételeket tartalmaz.

Egy életmű-válogatást találtunk ki. Feri pályáján már aktuális volt, hogy szülessen egy gyűjteményes lemeze, és a szerkesztő, Marton László Távolodó azt találta ki, hogy ez legyen egy vinyllemez. Feri örült neki, én is örültem neki és így tudott megvalósulni egy áttekintés az 1976 és 2016 között született felvételeiből.

Arra nem gondoltál, hogy a most beinduló hazai vinylkiadási lázhoz kapcsolódva te is elkezdj olyan lemezeket megjelentetni, amik soha nem jöttek ki ebben a formátumban? Azok remélhető sikere esetleg tudná finanszírozni a kisebb kört érdeklő anyagokat.

Nem, mert nem akarok profi kiadóvá válni. Nem ez a cél. Nem gondolkodtam még ilyenben. Lehet, hogy egy idő után abban találom magam, hogy ez már az a doboz, és nem egy amatőr doboz, de az hirtelen felismerés lesz. (nevet) Nem a kereskedelmi működés a cél, hanem olyan zenék kiadása, amik tetszenek és amik fontosak.

Mennyi megvalósítható terv, ötlet van a fejedben?

El nem tudom képzelni, hogy mennyi ilyen típusú lemezt lehet még kiadni. Kettő és húsz között bármennyit. Konkrét tervek most annyira embrionális állapotban vannak csak, hogy azokról még nem tudok mit mondani. A realitás az, hogy 2019-ben, esetleg 2020-ban is kiadjunk még egy-két lemezt. Többet egyelőre nem látok. Más kérdés, hogy öt éve sem láttam ennél többet és azóta megjelent néhány album. Még idén várható egy vinyllemez, ami a Solaris zenekarral közös kiadvány lesz, Nostradamus Live címmel, élő felvételekkel. Valamint hamarosan megjelenik egy cd is, amely egy korábbi kiadványuk folytatása lesz – de ez legyen igazi meglepetés!

Van olyan konkrét kiadvány, amit nagyon megvalósítanál, de nem tudod megtenni, mondjuk engedély hiányban?

Nem engedély hiánya miatt nem tudom, de a Kexnek volt egy profi demofelvétele 1970 őszén. Na, az nincs meg. Ez nem rádiófelvétel, hanem a zenekar saját demofelvétele. Nincs meg senkinek. Várom szeretettel, ha felbukkanna.

Trabant?

Éppenséggel azon is gondolkoztam, de addig jutottam, ameddig mások. Annak kiadására már több kísérlet is volt, de Lukin Gábor, az egyik alapító zenész nem ad rá engedélyt.

Mi az, amit a Moiras Records eddigi tizenhárom éves működésének mérlegeként meg tudsz vonni?

Lelkileg nagyon megérte és megéri csinálni. Az ember örömet lel benne, hogy a munkája mellett van egy másik tevékenység is, egy folyamat, aminek van egy célja és egy eredője. Az ember elgondolja, hogy mi az, amit meg lehetne jelentetni és egy idő után ott van a zenerajongók polcán és örülnek neki. Ennek a folyamatnak a végigkísérése az, ami örömet okoz. Ebben nagyon sok minden benne van. Ha mérleget kellene vonnom, akkor a Moiras az életemnek egy fontos, pozitív szelete. Úgy is mondhatnám, hogy ha most kellene nekifogni, akkor nyugodtan nekifognék újra.

interjú: Dömötör Endre

a Moiras Records oldala minden fontos információval

a kiadó katalógusának részletes bemutatásával folytatjuk